Egyedi hangszereléssel, rendhagyó felállással és kizárólag erre az alkalomra készülő meglepetésekkel is készülnek a Müpa könnyűzenei sorozata, a Hey, June! idei fellépői június 6. és 9. között.

Május 19-én mutatja be a Pannonia Allstars Ska Orchestra az amerikai, de az elmúlt húsz évben Brazíliában élő Victor Rice-szal közösen készített legújabb lemezét, amelyen a magyar népdalkincs válogatott dalait helyezték át egzotikus, karibi zenei környezetbe. A zenekar húszéves karrierjében abszolút egyedülálló projekt természetesen unikális felállásért is kiált: Krsa és zenekara népzenei körökben ismert zenészeket hívott el erre az estére, sőt, ezúttal még az Aurevoir. frontembere, Agócs Marci is csatlakozik hozzájuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.

A Hey, June! koncertek velejárója, hogy a fellépő együttesek mindig valami egyedi, tőlük nem megszokott koncepcióval érkeznek a Müpába.

Ez természetesen az idei sorozatban sem lesz másként: négy este, négy fellépő, négy rendkívüli koncert várja majd a nézőket a Fesztivál Színházban június 6. és 9. között. A sort egy kifejezetten erre az alkalomra összeállt projekt nyitja: Nové Soma (Middlemist Red, MORDÁI), iamyank és Vangel Tibor (Sexepil, Volkova Sisters) nem kisebb kihívásra vállalkoznak, mint hogy a 21. század hangján idézzék meg Jim Morrison, a 20. század egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a The Doors ikonikus frontemberének pszichedelikus életművét.

Visszatér zenei gyökereihez a közvetlen hangulatú koncertjeiről és pörgő ritmusú muzsikájáról ismert Bohemian Betyars.

A magát speed-folk-freak-punk zenekarként definiáló együttes a hazai és nemzetközi turnék után nemcsak fizikailag, de stílusában is hazatér, hiszen Müpás koncertjükre alapvető zenei hatásaik – a magyar népzene, a tradicionális cigányzene és a balkáni, fúvósokban bővelkedő folk – keresztmetszetében gondolták és hangszerelték újra dalaikat. Az eredetileg hatfős zenekar erre az estére fúvósokkal, vonósokkal és a Parno Graszt tagjaival egészül ki.

Halász Kolos, vagy ahogy többen ismerik, Co Lee dinamitként robbant be a magyar hiphop színtérbe és vált egy csapásra a műfaj egyik nagy ígéretévé.

Tizenöt évesen Bécsben, egy amerikai magániskolában kezdett el rappelni, többek közt ennek is köszönhető, hogy angolul és magyarul is magabiztosan pörög a nyelve. Az angol sikerdalok és egy Beton.Hofival közös turné után nemrég jelent meg első magyar nyelvű albuma is, a Cirque de L’homme. A címválasztás nem véletlen, Co Lee ugyanis sok más mellett – többször modellkedett Kínában, tanult trombitálni, dobolni, járt futni, sőt, még egy kungfumesterhez is beíratták – a bohócéletbe is belekóstolt a cirkusziskolában. De valahol mindig is egyértelmű volt számára, hogy a zene az ő útja, melynek következő állomása a belváros füstös underground klubjai után a Müpa Fesztivál Színházának színpada.

A 4S Street tagjai gyermekkoruk óta ismerik egymást, hiszen mind a székelyföldi Gyergyószentmiklóst tekintik otthonuknak, mégis csak 2018-ban döntöttek úgy, hogy közös zenekart alapítanak.

Könnyed, pop-folkos, fülbemászó dalaikkal hamar belopták magukat a közönség szívébe, és alig egy évvel az indulás után már a magyarországi színpadok visszajáró zenekarává váltak. A rajongók mellett a szakma is felfigyelt rájuk, hiszen szerzeményeik 2018-ban és 2021-ben is elnyerték „A legszebb erdélyi magyar dal” címet, tavaly pedig a Petőfi Zenei Díjátadón „Az év zenekara” elismerést zsebelhették be. Első Müpás koncertjükre a rendhagyó felállás és műsor mellett kizárólag erre az alkalomra szóló meglepetésekkel is készülnek.

Nyitókép: Bohemian Betyars a Hey, June! fesztiválon. Fotó: Sutus Fanni