Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a helyi román színházzal közösen használhatja a moziból színházteremmé átalakított létesítményt – közölte kedden az erdélyi teátrum.

Az egykori Transilvania mozi a nagyváradi önkormányzat tulajdonában van, és egy tavaly novemberben aláírt megállapodás értelmében kezeli azt a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház fenntartója, a Bihar megyei tanács. Most a két színház és a megyei önkormányzat képviselői írtak alá megállapodást a moziból stúdióteremmé átalakított ingatlan használatáról.

A Bémer (Ferdinand) térről megközelíthető, összesen 973 négyzetméter területű ingatlan előcsarnokból, színházteremből, mosdókból, irodákból, öltözőkből és egyéb szükséges terekből áll. A tervek szerint a jövőben közélelmezési egység nyílik az előcsarnokban.

A Szigligeti Színház legközelebbi produkciója, a Kovács D. Dániel rendezésében megvalósuló Én, a féreg március végi bemutatója már ebben az új stúdióteremben lesz. Ugyanott készül a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című fizikai színházi előadása is. A tervek szerint a Szigligeti Társulat jelenleg is repertoáron lévő kistermi előadásait, A tigrist, a Játék a kastélyban-t, a Bányavirágot és a Bányavakságot, valamint a nagyszínpadról adaptált Vukot szintén az új stúdióban tekintheti meg újra a közönség.

Nyitókép: A nagyváradi színház új stúdióterme. Fotó: Szigligeti Színház, Nagyvárad