5e264ec5-fb08-4e2e-9174-797480a825a2.jpg

Nyolcszázmillió forintra lehet pályázni a Nemzeti Kulturális Alapnál

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) újabb pályázati felhívásokat tett közzé a hazai és határon túli kulturális közösségek támogatására. A most meghirdetett nyolc kiírás összesen 29 tematikus célt fed le, a pályázati tematikák közel 800 millió forinttal támogatják a kulturális szektor szereplőit szakmai munkájuk megvalósításában.

Táncművészet a fókuszban: új produkciók, felújítások és nemzetközi jelenlét

Az Előadó-művészetek Kollégiuma a táncművészet területén támogatja az online jelenlét fejlesztését, új és meglévő táncprodukciók hazai és nemzetközi forgalmazását, valamint új előadások létrehozását felnőtt és ifjúsági közönség számára. A fiatal táncművészek próbahelyhez jutását, vizsgaelőadások megvalósítását és nemzetközi fórumokon való részvételüket is külön pályázatok segítik.

Az épített örökség védelmében: műemlékek megóvása, konferenciák és közéleti jelenlét

Az Épített Örökség Kollégiuma a régészeti lelőhelyek feltárásától a veszélyeztetett műemlékek megóvásáig számos területet támogat. Továbbá figyelmet fordítanak a szakmai rendezvényeken való részvételre, azok szervezésére, valamint az építészet és örökségvédelem társadalmi szerepének erősítésére.

Tudásátadás és hagyományőrzés: kulturális sajtótermékek támogatása

A Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma olyan nyomtatott és online folyóiratok megjelentetését támogatja, amelyek művészeti, tudományos, ismeretterjesztő és népművészeti területekhez kapcsolódó témákat közvetítenek.

Levéltárak és múzeumok fejlesztése

A Közgyűjtemények Kollégiumának múzeumi szakterülete a határon túli magyar intézmények szakmai programjait, valamint hazai kiállításokat, műtárgyvásárlást, restaurálást és évkönyvkiadást támogat. A levéltári szakterület a szakmai rendezvények, állományvédelmi munkálatok és kiadványok megvalósításához nyújt forrásokat.

Képzőművészeti nyomtatott és online folyóiratok

A Vizuális Művészetek Kollégiuma kulturálisan értékes, képzőművészeti tartalmú sajtótermékek kiadását támogatja, ezzel elősegítve a kortárs vizuális kultúra láthatóságát.

„A Nemzeti Kulturális Alap célja, hogy lehetőséget biztosítson a kulturális értékek létrehozásához, bemutatásához és megőrzéséhez. Bízunk benne, hogy az új pályázatok ösztönzőleg hatnak a szakmai közösségekre, és hozzájárulnak kulturális identitásunk megerősítéséhez és továbbfejlesztéséhez” – nyilatkozta Bús Balázs, az NKA alelnöke.

A benyújtási határidők és részletes feltételek kollégiumonként eltérnek, a teljes információ elérhető ide kattintva, az NKA honlapján.

Ez is érdekelheti

Az NKA új pályázatai 135 millió forinttal támogatják a népművészeteket

Új pályázati felhívásokat jelentetett meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma, melyek 135 millió forintos keretösszeggel támogatják a népművészeti szakterületet – tudatta az NKA és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő szerdán az MTI-vel.