A könyves sikerlisták alapján könnyen következtethetünk arra, hogy az év melyik időszakában járunk. Ennek megfelelően a Bookline januári sikerlistáján látható, az újévi fogadalmakhoz köthető témák köszönnek vissza.

A mindig népszerű szórakoztató irodalom és szépirodalom mellett ezúttal hat egészséges életmóddal foglalkozó kötet, valamint tizenhárom önismereti könyv is felkerült a listára.

A lista első három helyén is személyiségpszichológiával foglalkozó kötetet találunk.

Dr. Máté Gábor és Máté Dániel Normális vagy című írása tavaly év végén jelent meg, de így is 2022 egyik legkedveltebb írása lett, népszerűsége pedig januárban is töretlen maradt. A világhírű orvos eddigi legátfogóbb könyvében fiával együtt tárja fel a betegségek valódi okait, utat mutat az egészséges életmód felé, egyben éles kritikákat fogalmaz meg világunkról. A lista második helyén is Máté Gábor könyve áll, A test lázadása több szálon kapcsolódik a Normális vagy című kötethez, középpontjában azonban ezúttal a stresszbetegség áll, amelyet a szerző kutatásain, valamint saját tapasztalatain keresztül mutat be úgy, hogy egyúttal segítséget is nyújt a stressz leküzdéséhez.

A harmadik legkeresettebb kötet dr. Csernus Imre Én és Te című írása lett, amelyben a különböző életkorokra jellemző szerelmi kapcsolatokról és azok állomásairól szól, az első kamaszkori szárnypróbálgatásoktól a felnőttkori szerelmekig.

A szépirodalmi alkotások közül nyolcadik helyen szerepel Fredrik Backman debütáló regénye.

A 2014-ben megjelent Az ember, akit Ovénak hívtak a skandináv ország eddigi legnagyobb könyvsikere, amiből hazájában már több mint 600 ezer példány kelt el, világszerte pedig közel 7 milliónál járnak az eladások. Januári magyar sikere minden bizonnyal annak köszönhető, hogy év elején a mozikban is debütált a regényből készült film Tom Hanks főszereplésével. A kilencedik helyen található a Ha elhagysz, veled mehetek? című könyv, amely a tavaly elhunyt Kossuth-díjas szerző, Moldova György utolsó kéziratából készült. A legnépszerűbb kortárs magyar irodalmi alkotás Benedek Ágota Állva maszturbálok című kötete, amely hétköznapi szorongásainkat mutatja be harminckét humoros és tanulságos történetben.

A krimik között Robert Galbraith A Koromfekete szív című kötete szerezte meg a legelőkelőbb pozíciót. A kötetet álnéven szerző J. K. Rowling nagysikerű könyvsorozatának legújabb részében új eset kiderítésére kérik fel a híres magánnyomozót, Robin Ellacot, ahol a bűnügy és annak kiderítése nem a való világban, hanem a cyber térben történik. Az online tér Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című könyvében is fontos szerepet kap, az ifjúsági regény és a krimi világát elegyítő történetben a nyomozók a fiatalok körében népszerű digitális eszközöket és platformokat használják a bűntény megoldásához.

Az e-könyvek sikerlistája sokszor eltér a nyomtatott könyv összesítésétől, ez januárban sem volt másként.

A digitális formátumban kiadott kötetek közül az első helyen Jussi Adler-Olsen Nátrium-klorid című krimije végzett. A második helyet is egy bűnügyi történet szerezte meg, Natalie Barelli Az álláshirdetés című írása, a harmadik helyre pedig  Valérie Perrin Franciaországban minden formátumban kelendő, Másodvirágzás című kötete került.

Bookline nyomtatott Top 50 lista 
Dr. Máté Gábor, Máté Dániel Normális vagy
Dr. Máté Gábor A test lázadása
Dr. Csernus Imre Én és te
Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors
Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat
Pattermann Kinga Intuíció a gyakorlatban
Kádár Annamária A TE meséd
Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak
Moldova György Ha elhagysz, veled mehetek?
Dr. Máté Gábor Szétszórt elmék
James Clear Atomi szokások
Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld A család ereje
Colleen Hoover Velünk véget ér
Fábián Janka A szabadság szerelmesei
Berentés Éva PhD Mindenható gyermekkor
Edith Eva Eger A döntés
Barry Michels, Phil Stutz Énerő
Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy
Robert Galbraith A Koromfekete szív
Morgan Housel A pénz pszichológiája
Colleen Hoover Verity
Colleen Hoover All Your Perfects – Minden tökéletesed
Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona
Edith Eva Eger Az ajándék
Vágyi Petra Sémáink fogságában
Lakatos Péter Életmentő izom
Wim Hof A Wim Hof-módszer
Barak Dávid Rossz vér
Bence Balázs A Sikeres Kereskedő
Riley Baker Lopott szerencse
Charlie Mackesy A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló
Gerő András Liberális látószög
Bánki György A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Benedek Ágota Állva maszturbálok
Diana Gabaldon Outlander 7/2 – Csontok visszhangozzák
Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban
Colleen Hoover Ugly Love – Csúf szerelem
Lakatos Péter Kortalanul!
Ambrus Éva Anya, kérek még! (bővített kiadás)
Visky András Kitelepítés
Dragomán György Adjuk meg a módját!
David Attenborough Egy élet a bolygónkon
Peter Wohlleben A fák titkos élete
Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám
Kollár Betti Kosársuli
Valérie Perrin Másodvirágzás
Stefanie Stahl A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia
Joanna Faber, Julie King Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknek
Miranda Cowley Heller Papírpalota
Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Bookline e-könyv Top 10 lista
Jussi Adler-Olsen Nátrium-klorid
Natalie Barelli Az álláshirdetés
Valérie Perrin Másodvirágzás
Vágyi Petra Sémáink fogságában – Hogyan lépjünk ki az ismétlődő forgatókönyvekből?
Dr. Máté Gábor A test lázadása - Ismerd meg a stresszbetegségeket
Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors
Dr. Máté Gábor, Máté Dániel Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban
Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak
Camilla Läckberg, Henrik Fexeus A doboz
Arnaldur Indriðason A mélység titka

Nyitófotó: Mudra László / Libri