Brazíliát és a metált akkor említették először egy mondatban, amikor a Sepultura 1986-ban, két évvel megalakulása után kiadta első lemezét, a Morbid Visionst. Max Cavalera és bandája hamarosan legendává vált, több tucat, sőt alighanem több száz metálegyüttesre voltak hatással; védjegyük, a törzsi dobok és más hangszerek alighanem őket juttatja majd mindenki eszébe, amíg hasonló zenét játszanak valahol a planétán. Aztán 1996-ban a frontember, Max és a banda útjai különváltak ? azóta van, aki temeti őket, van, aki átpártolt a Soulflyhoz (Cavalera új zenekarához), és van, aki örül, hogy immár két meglehetősen hasonló zenét ? sokszor ugyanazokat a számokat ? játszó együttes turnézik világszerte, évről évre.
Utóbbi csoport magyar képviselőinek minden oka megvan az örömre: mind a Soulfly, mind a Sepultura rendkívül gyakori vendége hazánknak: meglepetést már nem, de örömöt mindenképpen okoz, ha egy újabb fesztivál fellépői között jelenik meg valamelyik név. Idén nyáron a VOLT Fesztivál közönsége örülhetett a '96 óta idén először igazán jó lemezt ? a Mechanikus narancsra épülő albumot, az A-Lexet ? kiadó Sepulturának.
Eleinte úgy tűnt, siralmasan sül el a Freestylers és Laurent Garnier elé helyezett koncert: a kezdő hangok alatt csak néhány ember lézengett a Nagyszínpad környékén; könnyű lenne elhinni, hogy a hibátlan és lehengerlő kezdet miatt telt meg mégis teljesen a rét pár perc leforgása alatt. Az intro után az A-Lex nyitószáma (Moloko Mesto) és még néhány új dal (What I Do!, We've Lost You) demonstrálta, hogy tizenhárom év alatt végre sikerült egy új arcot felépíteni a Sepulturának. Az új számok ugyan egyértelműen másmilyen világot képviselnek, s nem a Cavalera-féle Sepultura idejében megismertet, de ha így folytatják, újra bizonyíthatják minden thrash-rajongó számára az együttes létjogosultságát.
De még ha ezt nem is ismerjük el, az akkor is biztos, hogy az ?új? Sepultura koncertjeit érdemes évről évre megnézni: az együttes ? amely már egyre kevésbé fedi a régi felállást, miután Igor Cavalera, az utolsó alapító tag is otthagyta a zenekart (és azóta újra bátyjával zenél) ? egész egyszerűen nem tud hibázni élőben. Derrick Green, ez a két méteres, hatalmas és mosolygós figura vérbeli frontember, hangja pedig nem csak irgalmatlanul erőteljes, de mindig megbízható is. Az összképet javítja még az 1987 óta bandatag Andreas Kisser is: nem csak gitáron, de színpadi jelenlétben is remekel. S nem lehet panasz az új dobosra sem: Jean Dolabellának nincs könnyű dolga az ifjabbik Cavalera-tesó székében, mégis derekasan megállta a helyét, lelkesen és hibátlanul dobolt. Kevésbé volt figyelemfelkeltő az inkább rutinos, mintsem izgalmas Paulo Xisto Pinto Jr. ? csak remélni lehet, hogy nem fáradt bele a zenélésbe 1985 óta az őszülő basszusgitáros.
A műsor nagyjából felerészt koncentrált az új erő fitogtatására ? nem teljes sikerrel: a közönség lelkesedése kisebb volt az A-Lex előtti, de Derrickkel született számok alatt, s ez alól talán csak a SepulNation címadó száma képzett kivételt ?, felerészt pedig a klasszikusokra (Territory, Arise, Dead Embryonic Cells, Refuse / Resist és társaik, a rövid koncert lezárásaként pedig a felülmúlhatatlan Roots Bloody Roots ? csupa hibátlan szám hibátlan előadása). Azaz az A-Lex dalain kívül nagyjából a megszokott volt a setlist ? a lényeg mégis az, hogy most először tűntek az új számok a régiek méltó társainak. És ez nem kis szó.
