Családi történet veszteségről, újrakezdésről, belső erőről

Színpad

Ma mutatja be a Pesti Színház Wéber Kata drámáját, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült. Az Egy nő anatómiája egy család és egy nő története a veszteségről, az újrakezdésről, a belső erőről, a hitről, és arról, hogy hogyan küzdünk meg önmagunkkal és a környezetünk elvárásaival.

Wéber Kata nevét itthon leginkább színészként ismerik, hiszen éveken át a Radnóti Színház vezető színésznője volt. Egy ideje azonban nemzetközileg elismert dráma- és forgatókönyvíróként is találkozhatunk vele: Mundruczó Kornéllal több színházi előadást és filmet jegyeznek közösen. Az Egy nő anatómiája egy varsói színház felkérésére íródott, a darabot 2018-ban mutatták be a TR Warszawa előadásában, Mundruczó Kornél rendezésében.

„Nagy örömömre szolgál, hogy több európai nagyváros után az Egy nő anatómiája című darabot Budapesten is bemutatják, annál is inkább, mert ezt a drámát eredetileg magyar nők történetei inspirálták. Régóta szerettem volna a különböző társadalmi elvárások fogságában élő nők helyzetével foglalkozni. Számomra Maya sorsa éppen annyira szól a veszteségről, mint az újrakezdés lehetőségéről és arról, hogy a megpróbáltatások leküzdése lehetővé teheti, hogy újrafogalmazzuk az identitásunkat” – emeli ki a darab írója, Wéber Kata.

A színdarab felkavaró vízió a modern nőkről, akik azért harcolnak, hogy maguk dönthessenek a saját életükről. A Közép-Európában játszódó családtörténet általános érvényét bizonyítja a lengyel produkció zajos sikere több európai nagyvárosban és nemzetközi fesztiválon Avignontól Athénig. A darabból egy felkérés után forgatókönyv lett, majd elkészült a film. A Pieces of a Woman női főszereplőjének alakítását Oscar-díjra is jelölték.

A Pesti Színházban a történet visszatér színházi gyökereihez: Wéber Kata a Vígszínház felkérésére dolgozott a dráma magyar szövegkönyvén, és a rendezővel, Alföldi Róberttel, illetve a többi alkotóval közösen úgy döntöttek, hogy nem helyezik át magyar környezetbe a darabot, ezért az Egy nő anatómiája Lengyelországban játszódik, de a történet univerzális.

„A darab origója egy nagyon tragikus gyerekhalál. Közben mégis azt gondolom, ennek a történetnek az az ereje, hogy ebből a helyzetből is mutat kiutat. Azt mutatja, hogy nem létezik olyan élethelyzet, amikor nem a valós szembenézés tudja továbbvinni az életet. Akár mikro, akár makro értelemben. Akár családi, akár társadalmi szinten. A fájdalom, a gyász, a tragédia van és mindig is lesz, de a szembenézés, a bármennyire fájdalmas és fájó helyzet vállalása és feldolgozása az, ami a valóságot mutatja, ami segít tovább élnünk, segít élnünk, ami megteremtheti az újrakezdés lehetőségét. Az újra megtalált boldogság lehetőségét” – hangsúlyozza az előadás rendezője, Alföldi Róbert.

A felkavaró történet főszereplőjének, Mayának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.

„Ez egy színészközpontú előadás. Az a nehézség benne, ami jó és élvezetes is, hogy nincs semmi más, csak a színészet. Így van megírva az anyag. A szülés jelenet egyszerre bátor és egyedi. Mind a hármunknak – nekem, a férjnek és a bábának – egy állapotot kell eljátszanunk. Szokatlan lehet ilyet színpadon látni, de az utána lévő jelenet miatt szükség van rá. Maya karaktere megmutatja, hogy az élet élni akar. Egy nagy trauma után vége lehet mindennek, vagy az élni akarás kivájja magának az utat. Itt az utóbbi történik. Nem felejti el azt, ami vele történt, mégsem keseredik el, mégsem sajnáltatja önmagát, hanem azzal együtt megpróbál valahogy tovább élni” – meséli Petrik Andrea, az előadás főszereplője.

Az Egy nő anatómiája október 5-től látható a Pesti Színházban. Az előadás díszletét és jelmezeit Kálmán Eszter tervezte, míg a központi szerepet kapó kacsaszobrok Havadtőy Sámuel, világszerte elismert képzőművész útmutatása alapján készültek.

Az előadást 16 éven felüli nézőiknek ajánlják. További információ itt.

Forrás és fotó: Vígszínház