Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén is közvetíti a New York-i Metropolitan Opera és a moszkvai Bolsoj Balett 2021/2022-es előadásait élőben.

A jegyelővétel a közvetítésekre szeptember 15-én kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínház pénztárában és online felületein. Jegyet váltani az elhúzódó pandémia miatt egyelőre csak az idei előadásokra lehet. A Metropolitan 2021/22-es évadában három kortárs operát, valamint olasz, francia, orosz és osztrák klasszikusokat láthat a közönség.

A közvetítéssorozat nyitóelőadása a Borisz Godunov lesz október 9-én, a címszerepben René Pape tér vissza Sebastian Weigle vezényletével.

A kortárs művek között kiemelt helyet kap a Met első afroamerikai szerzőtől bemutatott operája, a Magyarországon is jól ismert jazz-zenész, Terence Blanchard Fire Shut Up in My Bones című műve. New Yorkban ez lesz az új évad nyitóelőadása, de a közvetítések sorában másodikként látható október 23-án.

December 4-én Matthew Aucoin 21. századi Eurüdikéje lesz műsoron Erin Morley címszereplésével, Mary Zimmerman rendezésében. December 19-én a filmszínház felvételről vetíti azt a 2006-os rövidített Varázsfuvola-előadást, amely az operaközvetítések történetének első darabja volt, Miklósa Erikával az Éj királynője szerepében. Január 1-jén jön Massenet Hamupipőkéjének 90 perces, rövidített változata Isabel Leonarddal.

Január 29-én Verdi Rigolettója látható Bartlett Sher rendezésében, március 12-én Richard Strauss Ariadné Naxosban című operájában a címszerepet a norvég Lise Davidson énekli Brenda Rae és Isabel Leonard kíséretében. Március 26-án Verdi Don Carlosának a Metben még soha nem játszott eredeti, ötfelvonásos változatát viszik színre Sir David McVicar rendezésében, a címszerepet alakító Matthew Polenzanival, valamint Szonja Joncsevával és Elina Garancával. A Turandot május 7-i közvetítésének külön vonzerőt ad a címszerepet éneklő Anna Netrebko. A közvetítéssorozat utolsó olasz darabja Donizetti Lammermoori Luciája május 21-én Simon Stone színpadra állításában, a  sorozat utolsó élő közvetítése az ausztrál Brett Dean Hamlet-feldolgozása Allan Claytonnal a címszerepben június 4-én.

A moszkvai Bolsoj Balett közvetítéseinek 2021/22-es évada öt előadásból áll.

Az évad november 7-én Aram Hacsaturján Spartacus című darabjának élő közvetítésével indul. A diótörő december 26-án felvételről kerül mozivászonra, január 23-án George Balanchine Ékszerek című táncdarabját közvetítik élőben.

Március 13-án A hattyúk tava folytatja a sort felvételről, a 2020. február 23-i előadás rögzített felvételén Olga Szmirnova táncolja Odette és Odile szerepét és Jacopo Tissi Siegfried herceget. A balettközvetítések évada május 1-jén Cesare Pugni A fáraó lánya című klasszikus darabjával zárul.

Nyitókép: Fire Shut Up In My Bones. Forrás: a Met weboldala