A lutheranizmus jegyében a kor legjelentősebb, egyben evangélikus hitű zeneszerzője, Johann Sebastian Bach művei varázsolják majd el a közönséget a koncerteken. Orgona- és fuvolakurzus, szakmai előadások, kiállítás és családi nap kínál változatos, minden korosztálynak élményt adó programokat. A 2018-as év fesztiváljának védnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, művészeti vezetője Kamp Salamon, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatója.

 


cantores_minores_2017_copyright_tiiu_kaitalo_600x430.png
Cantores MinoresFotó: Tiiu Kaitalo

A tavalyi világklasszis King?s Singers után idén ismét egy világhírű együttes látogat el a fesztiválra: a különleges hangzásvilágú German Brass rézfúvós zenekar Bach népszerű műveiből összeállított programja a fesztivál nyitónapján Budapesten, a Mátyás-templomban, az ezt követő napon a debreceni Református Nagytemplomban, majd május 17-én a szegedi Dómban hallható.

 

A közös éneklés a gyülekezeti életben egy nagyon gazdag egyházzenei tradíció. A korábbi évekhez hasonlóan a világ kóruséletének egyik legmeghatározóbb képviselője kápráztatja el a közönséget az Egyházzenei Fesztiválon. A Cantores Minores, a Helsinki Evangélikus Püspökség Fiúkórusa és a Budapesti Vonósok a pécsi Bazilikában, Békéscsabán, az Evangélikus Kistemplomban, valamint a nyíregyházi Kodály teremben is bemutatkoznak a hazai közönség előtt.

 


german_brass_600x393.png
German Brass

Az egyházzene és az orgona egymástól elválaszthatatlanok. A fesztiválon nem más, mint Finta Gergely orgonaművész, az egyházzene summa cum laude minősítésű doktora, a Deák téri evangélikus templom orgonistája tart kurzust a debreceni Szabadságtelepi Református Templomban. Ittzés Gergely Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész, a győri Széchenyi István Egyetem tanára, aki 2017-ben a Bostoni Egyetem vendégprofesszora volt szintén képzést tart majd az orgonakurzussal azonos időpontokban a debreceni Evangélikus Templomban.

A két kiváló művész nemcsak kurzusvezetőként veszi ki részét az Egyházzenei Fesztiválból, hanem Bach műveire fókuszálva egyedülálló koncertet adnak a debreceni Evangélikus Templomban, valamint Mezőberényben, a II. kerületi Evangélikus Templomban. Közös hangversenyük során olyan Bach-művekkel is megismerkedhet a hangversenylátogató, amelyek a közreműködő művészek átirataként unikális élményt nyújtanak majd.


ittzes_gergely_600x471.png
Ittzés Gergely Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész

A világ legkeresettebb csellistájaként számon tartott Várdai István és a 2017-es Montreáli Nemzetközi Zongorverseny győztese, Fejérvári Zoltán Junior Prima-díjas zongoraművész közös hangversenyére kerül sor Békéscsabán az Evangélikus Kistemplomban, akik J. S. Bach három gyönyörű gordonkára írt zeneművét játszák majd az est folyamán.

Békéscsabán, a Csaba Gyöngye Kulturális Központban a záróprogram részeként Kamp Salamon, a Deák téri evangélikus püspöki székhelyen működő Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, továbbá a Magyarországi Evangélikus Egyház országos zeneigazgatója tart előadást. Az érdeklődők izgalmas részleteket ismerhetnek meg Luther és Bach zenefelfogásáról. A programot követően Luther-énekek és feldolgozásai hallhatók vezényletével a helyi Evangélikus Templomban.

 


vardai_istvan_600x400.png
Várdai István csellóművész

A fesztivál zárásaként május 20-án 10 órakor, ünnepelve az isteni irgalom pünkösdjét, ünnepi istentisztelet lesz a békéscsabai Evangélikus Kistemplomban, a város énekkar-palettájának különleges színfoltjaként 2008-ban alakult Calandrella Kamarakórus közreműködésével.

 

Jegyárak és további információk az Egyházzenei Fesztivál oldalán találhatók.