Újra előveszik Pablo Neruda halálának ügyét, mérgezésre gyanakszanak

Egyéb

Egy chilei fellebbviteli bíróság kedden bejelentett döntése szerint újraindítják a több mint ötven éve elhunyt Pablo Neruda Nobel-díjas költő halála körülményeinek kivizsgálását.

Pablo Neruda birtokán, a Fekete-szigeten (Isla Negra), Chile, 1972.  AFP
Pablo Neruda birtokán, a chilei Fekete-szigeten 1972-ben. Fotó: Leemage via AFP

A halotti bizonyítvány szerint Neruda halálát prosztatarák szövődményei okozták, de a költő sofőrje évtizedekig hangoztatta, hogy megmérgezték. Rodolfo Reyes, Neruda unokaöccse tavaly februárban jelentette be, hogy kanadai, dán és chilei igazságügyi szakértők bizonyítékokat találtak a mérgezésre. Egy chilei bíróság azonban decemberben elutasította, hogy újra megnyissák az ügyet arra hivatkozva, hogy egy újabb vizsgálat nem vezetne sehová sem.

Reyes arra alapozta beadványát, hogy a dán és kanadai törvényszéki vizsgálatok a költő maradványaiban egy erős méreg, a Cloristridium botulinum nagy mennyiségű jelenlétét mutatták ki, ami idegrendszeri bénulást és halált okozhat. A santiagói fellebbviteli bíróság kedden visszavonta a korábbi bírói határozatot, és elrendelte azoknak a vizsgálatoknak a lefolytatását, amelyeket Reyes beadványában kért. Ezek között a halotti bizonyítvány szövegének elemzése, a már elvégzett vizsgálati eredmények metaanalízise és egy Clostridium botulinum-szakértő nyilatkozatának bekérése is szerepel.

A baloldali író – Salvador Allende szocialista elnök barátja – 12 nappal az Augusto Pinochet által vezetett 1973-as katonai hatalomátvétel után, 69 éves korában halt meg. A junta által kiadott halotti jelentésben prosztatarák szerepelt a halál okaként, azonban sokak szerint Nerudát megölték.

Pablo Neruda holttestét 2013-ban exhumálták. Az akkor végzett vizsgálatok során nem találták meg toxikus anyag nyomait a csontjaiban. Ugyanakkor a chilei kormány 2015-ben bejelentette, hogy „nagy valószínűséggel idegenkezűség" állhat a költő halála hátterében. Nerudát egy nappal Mexikóba tervezett utazása előtt szállították mentővel egy santiagói klinikára, ahol rákbetegsége miatt kezelték. A kórházban halt meg 1973. szeptember 23-án.