Újra láthatóak az elveszett Hold-fotók

Kultpol

Az első NASA-küldetések során készített képek megmentésére és restaurálására közel negyedmillió dollárt költött az amerikai űrkutatási hivatal és több magánbefektető. Az első, sikeresen restaurált képeket a múlt héten mutatták be.

A fotók 40 évvel ezelőtt, 1966-67-ben készültek, amikor a NASA öt Lunar Orbiter-szondát küldött a Holdra, hogy az onnan érkező képek segítségével felkészülhessenek az 1969-es misszióra. A szondák elkészítették a képeket, majd előhívták, és a kész anyagot visszasugározták a földre, ahol egy speciális vevőberendezés rögzítette. A képek hatalmas szenzációnak számítottak, és az Apollo-8 Holdat is megkerülő missziójáig ezek jelentették az első távoli fotókat a Földről. Az egyik első, 1966-os felvételt a média az évszázad fotójának is nevezte.

A Holdra szállás után aztán megfeledkeztek ezekről, és a szalagok egy raktárba kerültek, a speciális gépeket pedig darabokra szedték, és elajándékozták. Szerencsére az egyiket Nancy Evans, a NASA bolygófotózási részlegének vezetője vitte magával, és a gép két évtizeden keresztül állt használatlanul a garázsában.

Nemrég azonban újra szükség lett rájuk: a restaurálásához ugyanis ez volt az egyetlen szerkezet, amely még képes volt olvasni az egykori szalagokat. A NASA Ames Kutatóközpontja által irányított projekt során - ha a gép is kitart - a tervek szerint 1984 képet olvastatnak be, aminek az archív értéken túl gyakorlati haszna is lehet: a jövő év elején egy újabb, nagyfelbontású képeket készítő Holdszondát indítanak majd, és az új képeket összehasonlíthatják az egykori fotókkal, megismerve, hogy az elmúlt 43 évben mi változott a Hold és a Föld felszínén.