Először 2014-ben a LAJTA Monitor foglalta el méltó helyét a Parlamenti Látogatóközpont mellett az id. Antall József rakparton, amely emblematikus emlékhelye az Első Világháborús magyar részvételnek.
Az Egyesült Államokban 1862-ben megszületett egy teljesen új elveken alapuló haditechnikai eszköz, a monitor típusú hadihajó, és mindössze tíz év múlva, 1872-ben Magyarországon elkészült és szolgálatba állt annak a Duna-medence sajátos vízjárásához és mederviszonyaihoz igazított változata.
A Lajta és a Maros monitorok voltak a világ első olyan folyami monitorai, amelyek ilyen kis merülés mellett ilyen erős páncélozottsággal, nagy tűzerővel rendelkeztek, és amelyeken Coles féle lövegtorony volt.
Ez a hajópáros volt Európában az első folyami monitora, az osztrák-magyar hadiflottában pedig az első tisztán fémből készült páncélos, kizárólag gőzgéppel mozgatott, vitorlázat és kötélzet nélküli hadihajó.
A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre 1876. december 8-án esett át a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívtak az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajó több alkalommal került bevetésre a z első világháború időszakában. 1918-ban - 66 év hadi szolgálat után - azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban elevátorhajóként látták hasznát.
A hajó látogatása továbbra is díjtalan, ahol állandó tárlatvezetés biztosítja a látogatók szakszerű tájékoztatását. A hajó 10?18 óráig látogatható, a hétfői napok kivételével. Megtekintése csak vezetett csoportokban lehetséges, melyek minden egész és fél órában indulnak, az utolsó 17 órakor.
Forrás: militaria.hu