D_ATI20240702032_16.jpg

Újra lehet pályázni az MTA Kiváló Kutatóhely címre

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2024-ben második alkalommal hirdeti meg az MTA Kiváló Kutatóhely pályázatot az egyetemek és kutatóintézetek, illetve kutatóközpontok keretében működő kutatóhelyek számára.

2021-ben az MTA első alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelynek eredményeként 2022-ben 95 kutatóhely nyerte el a minősítést. A kutatóhelyek minősítési rendszerét az MTA Kutatóhelyeket Minősítő Tanácsa dolgozta ki, amelyben valamennyi nagy tudományterület képviselteti magát. A minősítés megalapításával és működtetésével a legkiemelkedőbb magyar kutatóhelyeknek méltó elismerést, a feltörekvőknek reális perspektívát, az érdeklődő hazai és külföldi döntéshozóknak döntési alapul is szolgáló objektív helyzetképet, a hazai tudomány kiválóságában érdekelt társadalomnak pedig tájékozódási lehetőséget kívánunk adni.

A meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja, hogy lehetőséget adjon az MTA Kiváló Kutatóhely minősítéssel még nem rendelkező kutatóhelyeknek e minősítés elnyerésére. Pályázatot nyújthatnak be a magyar tudományos életben kutatási tevékenységet folytató kutatóintézetek, továbbá egyetemek és kutatóközpontok önálló irányítással rendelkező, több kutatócsoportból álló szervezeti egységei magas színvonalú kutatómunkájuk elismerésére, egyúttal tudományos teljesítményük nemzetközi mérce szerinti megméretésére.

Az MTA ezzel a minősítéssel azt szeretné elérni, hogy ne csak az egyes kiemelkedő kutatók, hanem a kiváló kutatóhelyek, kutatói közösségek is nagyobb figyelmet kapjanak. Ugyanakkor példát állít azon kutatóhelyek elé, amelyek magas színvonalú, eredményes kutatások megvalósítására törekszenek. A minősítést megszerző kutatóhelyek az MTA által meghirdetett pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek.

A pályázatról további részletek az MTA weboldalán olvashatók.

 

Ez is érdekelheti

Elveszettnek hitt ókori Apolló-szobor a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban

Nyolcvan éve, a második világháborút követő zűrzavaros időkben került ki a muzeológusok látóköréből és évtizedekig az Újkori Főosztály Vegyes Gyűjteményében állt, azonosítatlanul a műalkotás, amely sokáig 19. századból származó patikaszoborként szerepelt a nyilvántartásban. Pedig valójában a második századból származik, Antonius korából.

Hírmozaik – november 4.

Jazz, alternatív zene és népzene találkozik a Fonóban, bejelentették az idei Cervantes-díj nyertesét, a sünök védelmére hívja fel a figyelmet az MME.

Megérkeztünk a mennybe? DrMáriás szerint lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem

Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás november 3-án a CEU Nyitott galériájában, a képzőművész hatvanadik születésnapján.

A Madách Színház vezetője Szabó P. Szilveszter, az Új Színházé Csiby Gergely lett

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium pályázatának jelentkezői közül Szabó Péter Szilvesztert nyolc igen és egy nem szavazattal, Csiby Gergelyt pedig hét igen és két tartózkodás mellett szavazták meg.