Ladányi Gábor gitárművész.jpg

Újra Magyarországon koncertezik a Gábor Ladányi Trio

Ladányi Gábor gitáros-zeneszerző triója ezúttal a Fest of Fifty fesztiválon és a Budapest Jazz Clubban ad koncertet.

A Gábor Ladányi Trio – Ladányi Gábor (gitár), Federico Pecoraro (basszusgitár), Umberto Odone (dob) – Brüsszelben alakult meg 2019 telén. Első koncertjük Ladányi Gábor diplomakoncertje volt, majd olyan neves helyi klubokban játszottak, mint például a Jazz Station vagy a Sounds Jazz Club. 2022-ben jelent meg debütáló albumuk Reborn címmel, amelyen két világhírű vendégművész, Roby és Tony Lakatos is közreműködött. Második, Dusty című albumukat 2023-ban adták ki.

A zenekar főként Nyugat-Európában aktív, második alkalommal érkeznek Magyarországra. Koncertjeiken kizárólag Ladányi Gábor saját kompozícióit adják elő, zenéjükben többféle stílus – a jazz, a blues, a funk és a balkáni zene – elemei fedezhetőek fel. Az improvizációt kamarazenének tekintik, ahol mindhármuk szerepe egyaránt fontos. Mikepércsen, a Fest of Fifty fesztiválon május 17-én, a Budapest Jazz Clubban pedig május 19-én lépnek fel.

Ladányi Gáborral készült interjúnk itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Pénteki kultúrrandi Ladányi Gábor gitárművész-dalszerzővel

Ladányi Gábor sokféle stílusban gitározik. Az improvizatív műfajokat kedveli leginkább, amikor a színpadon születik meg benne a zene. Szerzeményeinek történetük van. Egyetemi évei során jazzlegendákkal muzsikált Brüsszelben, a trióját is ott alapította. Számára olyan a jazz, mint egy jó beszélgetés.