Mindig nagyon jó itthon látni nemzetközileg elismert alkotóink munkáját, különösen az ön híres műveit. A közönség már várta a szentendrei tárlatát. Ma milyen kilátásaik vannak azoknak a festőművészeknek, akik Párizsban akarnak boldogulni?
Nehéz lenne általános igazságot mondani, mert rengeteg tényező befolyásolja, hogy kiből lesz Párizsban is sikeres művész és kinek nem jön össze. Ezt főleg az egyéni képességek befolyásolják: hogy valaki mennyire nyitott, aktív és tehetséges. Illetve ne felejtsük el, hogy emberi sorsokról beszélünk, amik között lehetnek hasonlóságok, viszont két azonos élet nem létezik.
Az is előfordulhat, hogy valakinek remekül indul a kinti pályája, hamar sikert arat, majd elfelejtik, és ennek az ellenkezőjéről is beszélhetnék, vagyis arról, amikor egy művész csak hosszú évek után kerül publikum elé. De tudja mit, mondok két alapvető feltételt, amivel talán mégis megválaszolom az örök „menni vagy maradni” dilemmát: szerencse és igyekezet kell hozzá.
Önnek műterme van Párizs belvárosában. Sok időbe telt, mire eljutott idáig?
A műtermet bérlem, a város tulajdona. Valóban gyönyörű! Tizenöt, sőt talán húsz év is eltelt, mire megkaptam, előtte más helyeken voltam és reménykedtem. Nagyon vágytam erre, és amióta megkaptam, szinte kivétel nélkül mindennap elmegyek a műtermembe. Ma is rendszeresen dolgozom, és miután visszamegyek Franciaországba, a munka biztosan az első teendőim között lesz.
Fest megrendelésre?
Jelenleg semmit sem készítek felkérésre; mostanában mindig azon dolgozom, amihez kedvem van. 2023-ban lesz egy nagy kiállításom Párizsban. Örülök, hogy készülhetek rá, de ha megrendelést kapok, akkor élek a lehetőséggel, mert nem szeretek nemet mondani.
Menjünk vissza az időben! Önt zongorára taníttatták a szülei. El tudja képzelni, hogy ha folytatja a zenélést, akkor ma Bécsben élne sikeres művészként?
Ez még sosem jutott eszembe. Egyszerűen annyira ágáltam a zongoratanulás ellen, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy folytattam volna. Abban van valami, hogy gyakorolhattam volna még néhány évet, de akkor is százszor abbahagytam volna, előbb vagy utóbb. Nézze, nekem nem ment a zongora, ezért természetesnek tűnt, hogy felhagyok vele. Nem az volt az én utam.
Emlékszik, hogy mikor kezdett festeni?
Ezt nem lehet elfelejteni! 14 éves koromban jöttem rá, hogy festő akarok lenni. Azóta máig megszakítás nélkül dolgozom.
Tiszteletlen kijelentés lenne a részemről, ha azt mondanám, hogy kikacsintott a szobrászat felé?
Nem bánt meg ezzel, hiszen valóban mindig érdekelt a szobrászat, és amikor felnőttem, komolyabban is foglalkozni akartam vele, de szerencsére volt annyi eszem, hogy nem kezdtem el szobrásznak tanulni. Ezt azért mondom így, mert több festőművészt láttam abban az időben, akik a plasztika irányába mentek tovább, és felismertem, hogy ezzel háttérbe szorították a festészetüket. Ezt én nem akartam, ezért nem mentem szobrásznak, viszont jól mondja: kacsintottam a szobrászat felé. A munkám során gyakran használok márványport és homokot a reliefekben, amelyek nem kifejezetten klasszikus grafikai eszközök. Ám ez a technika nem a szobrászat iránti érdeklődésből fakad.
Mi a helyzet a műfajok közötti átjárással?
Szürrealista festőként kezdtem, hiszen akkor ez volt az egyetlen megengedett irányzat, amit a rendszer elfogadott. Kötelező volt a figuratív képek festése. Ez a legfőbb oka annak, hogy a szürrealizmus is kapcsolódik a nevemhez, mert az én világom a nonfiguratív, amibe egyszerűen átléptem mint egy másik művészeti korba. Természetesen mindig vannak terveim, de nem ragaszkodom hozzájuk, és ha munka közben meggondolom magam az eredeti elképzeléssel kapcsolatban, akkor folytatom a munkát új úton. 94 éves vagyok. Akinek ilyen hosszú élet adatik, annak van ideje erre is: korokra, technikákra, módszerekre.
Most szeretnék rámutatni egy képre, ami alatt beszélgetünk, és ami fontos része a szentendrei kiállításnak. A festmény címe: H_38. Itt is elkanyarodott?
Őszintén? Nem tudok felelni! Ezt a képet nagyon régen, 1969-ben csináltam, sokáig nem láttam, amikor pedig újra elém került, igazán meglepődtem, mert nem emlékeztem rá. A tárlatra válogatott művek között sok olyan darab volt, amire rácsodálkoztam. Érdekes élmény volt. Az ember nem nézi újra mindennap a portfólióját, csupán ritkán találkozom a régebbi munkáimmal.
Azért is örülök ennek a kiállításnak, mert itt a korábbi és az újabb képeim egyszerre tekinthetők meg. Az Árnyékok és jelek valóban közel áll hozzám! A megnyitó előtt újra ráeszméltem a gazdagságára; arra, hogy milyen nagyszabású összeállítást gyűjtött egybe a múzeum, különösen Kigyós Fruzsina kurátor. A képek elhelyezése remek, ez a kiállítás nagy öröm a számomra.
Anna Mark (Márkus Anna) 1928-ban született Budapesten. Anyai nagyapja Vészi József, a Pester Lloyd főszerkesztője, nagynénje Vészi Margit volt, aki az újságírás mellett festett is.
Anna Mark képzőművészet iránti érdeklődése, amihez kiváló rajztehetség is társult, korán megmutatkozott. Az érettségi után, 1946-ban beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Berény Róbert lett a mestere. 1950 és 1955 között a Fővárosi Bábszínház műhelyében dolgozott Bródy Verával, Ország Lilivel és Jakovits Józseffel.
1956-ban elhagyta Magyarországot, és 1959-ig Németországban, Saarbrückenben élt. Ebben az időszakban készített rajzain a teret egymáshoz nem kapcsolódó, precízen megrajzolt, szürrealisztikus elemek népesítették be. 1959-ben Párizsban telepedett le. Rövid idő elteltével festészetét teljesen új alapokra helyezte. Szakított a szürrealizmussal, az absztrakció felé fordult, és technikája is megváltozott.
A hetvenes évek elején festészetének újabb szakaszához ért. A kompozíciók bizonyos formáit olyan vastag festékrétegből képezte, hogy azok szinte reliefszerűen kiemelkedtek. E kísérletek során jutott arra a felismerésre, hogy munkáiban az árnyéknak meghatározó szerephez kell jutnia. Kompozíciói létrehozására – az olajfesték helyett – különféle anyagokkal próbálkozva talált rá arra a márványporból, homokból és műgyantából álló keverékre, amelyekből reliefjeit készíti. Ezekből az alkotásaiból Magyarországon 1990-ben a budapesti Vasarely Múzeumban, 2004-ben pedig a Fővárosi Képtárban rendeztek kiállítást. E különleges technika mellett a rajz, a gouache és sokszorosított grafikai eljárások különféle fajtái is fontos részét képezik munkásságának.
Európa számos közgyűjteményében, így többek között a párizsi Centre Georges Pompidou-ban és a Bibliothêque Nationale-ban, a budapesti Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában, a hannoveri Sprengel Museumban, a müncheni Bayerische Staatsbibliothekben szerepelnek alkotásai.
Forrás: artportal
Vermes Nikolett
Fotók: Ferenczy Múzeumi Centrum
