Viszonylag későn indultál el az irodalmi pályán. Mi az oka ennek?

Dolgoztam és a családommal voltam elfoglalva. Emellett persze publikáltam is, sokat olvastam, de arra már nem igen futotta az időmből, hogy rendezetten foglalkozzak a dologgal. Különös és fárasztó kettős életet éltem. A szüleim, a testvéreim mind keményen dolgoztak, magától értetődő volt, hogyha felnövök, én is dolgozni fogok. Ugyanakkor költő akartam lenni. Csak soká értettem meg, hogy ez a kettő így együtt nem megy. Sehol sincs otthon az ember. Költőként nem tud eléggé elmélyülni, munkásként a gép mellett kell lenni, figyelni kell.

Milyen munkákat végeztél?

Szakmám szerint géplakatos voltam, de csináltam asztalos munkát is. Sokféle anyaggal dolgoztam korábban, megtanultam tisztelni is azokat, valahogy többet látok bennük puszta anyagnál. Az acél erős, rugalmas, a fa melegséget ad, szeretem a fát. Ha most körbenézel itt a nappaliban, a burkolatot a falon, az ajtókat és azt a szekrényt ott mind én csináltam.

Az első köteted 1985-ben jelent meg. Ha jól számolom, ekkor 40 éves lehettél, és azóta 18 köteted látott napvilágot, köztük egy portugál műfordításkötet is. Hogyan váltál ilyen hirtelen, ennyire termékeny költővé?

Hogy pontosak legyünk a műfordításkötetet (Szökőár után is hazatér a tenger a címe) maszkos költészet, amit egy Lisszabonban kutató egyetemista barátom nyersfordításaira fogtam. A kérdésedre visszatérve elég egyszerű a válasz: 1986-ban leszázalékoltak, azóta rokkantnyugdíjas vagyok, időközben a gyerekek is felnőttek. Balázs fiam költő lett. 10 éves korában publikált először. Elég rögös az életútja, először kispapnak tanult, aztán pszichológiára járt, de két év után otthagyta. Most terapeutaként dolgozik. Hozzám hasonlóan önfejű lett, de azért ő egy klasszissal nagyobb gondolkodó nálam.

Birtalan_Ferenc

A mai pályakezdő költők többsége a huszas évei elején vagy még korábban debütál az első kötetével, akkor gyűjtik be az első elismeréseket is, a bíztatásokat. Nem érezted ennek a hiányát? Nem aggasztott, hogy a pályatársakhoz viszonyítva ilyen későn jött ki az első köteted?

Nem. Az újrakezdéskor olyan lapokhoz küldtem a verseimet, amelyekről tudtam, hogy a minőséget tartják szem előtt. Az ÉS például azonnal leközölt és ott a Műút, a Bárka, a Tiszatáj… Ráadásul a szerkesztőimmel jóformán soha sem találkoztam személyesen, így ők tényleg csak a verseken keresztül ismerhetnek engem. A Liget korábban többször visszautasított, mostanra két kötetem jelent meg náluk. Van olyan versem is, amit 53 évvel ezelőtt írtam, és most jelent meg az Ezredvégben. Néhány kötetemre kaptam állami ösztöndíjat is. Ezek mind megerősítenek abban, hogy jó úton járok. Fontos az elismerés, de mindig fontosabbnak tartottam, hogy fel is tudjam vállani azt, ami vagyok, amiről és ahogyon írom a verseim, akár sikeresek, akár nem. A becsület játék. Elég csak egyszer eljátszani, bármilyen siker reményében, egy díjért, pulikációért, aztán a többi már könnyen megy, lefelé a lejtőn. Ha jót írok, vagy hogy úgy mondjam “igaz”, amit írok, akkor abban magadra fogsz ismerni, még akkor is, ha mi ketten soha nem láttuk egymást. Akkor újra és újra el fogod olvasni, mert nem hagy nyugodni. Szerintem engedni kell, hogy a versek maguknak találják meg az utat, elég elküldeni őket a szerkesztőség címére, és ha jók, akkor érvényesülni fognak. Nem szabad helyezkedni, mert az már nem az igazság. Az valami más.

A köteteidben is érződik mintha következetesen kitartanál egyfajta erkölcs mellett, aminek megvannak a maga szigorú határai és egyértelmű szabályai, amellett érződik a munkás életforma, a munkával töltött élet minden apró jellegzetessége: a fáradt hang, az olajfoltok… Összefüggenek ezek?

Ha az erkölcsre gondolsz, az inkább a szegénységgel függ össze. Mi szegények voltunk, ami akkor, a gyerekkoromban nem azt jelentette, mint most. Nem volt megbélyegző. A háború után mindenki szegény volt. A szüleim hamar megtanítottak rá, hogy a szegény embernek ha nincs is semmije, akkor is ott a becsülete. Emlékszem, édesanyám egyszer magával vitt a piacra. Nyár volt már, és ahogy elmentünk a zöldségesstand előtt, elvettem egy barackot. Anyám persze megvédett ott a zöldségesnél, de néhány méterrel odébb nagyon leszídott. Mi nem lopunk úrfi, megértetted?!

foto-liget.org

Ez a másik, amit szerettem volna felhozni, hogy milyen tisztán jelennek meg a verseidben a gyerekkori emlékek, a családod, ahogy éltetek.

Igen, ezek alapvetően meghatározták a költészetem, hogy miről és milyen hangnemben írok. Józsefváros peremén nőttem fel, a Hős utcában. Ez egy elég hírhedt környék volt akkoriban. Sok mindent megéltünk, meg kellett élnünk, erről inkább nem beszélek, már megírtam. Apám sokat mesélt a szülőföldjéről, székely volt. A háború alatt jöttek át anyámmal és ahárom testvéremmel. Itt hajórakodó lett, sok munka, kevés fizetés. Ahogy felnőttünk mi is dolgozni kezdtünk. Nem azért mert ne tanulhattunk volna, de mindenütt azt láttuk, hogy a megélhetésért keményen dolgozni kell. Az akkoriban favorizált költők, meg úgy általában a propaganda, úgy állítottak be a munkásokat, mint valami héroszokat, aminek semmi, de semmi köze nem volt a valósághoz. Fiatalon beléptem a pártba. Azt hittem, ott majd elmondhatom a véleményem, hogy milyen igazságtalannak tartom azt a rendszert, amiben élünk. Hogy elmondhtaom az igazságot arról, hogyan is élünk valójában. Hát nem. Elég hamar kiábrándultam a politikából, és ha most belegondolok, alig találkoztam olyan emberrel, aki hithű kommunista lett volna.

Úgy tűnik, neked eléggé fontos az igazság, a tények tisztázása.

Nem mintha megmondó ember lennék, vagy bármi ilyesmi, de az a sokféle emberi sors, amit végignéztem, a tönkretett életek is, nyomot hagyott bennem, és amikor verset írok, nem tudom előre megtervezni. Én nem tudom előre kigondolni, hogy miről és hogyan írjak. Elkezdem egy sorral, egy hasonlattal, aztán ez a sok emlék mind feltolul bennem. Különös, de még ha nagyon szigorúan véve személyes dolgot írok, akkor is ott van benne mások élete.

Úgy éled meg a költészeted, mint az igazság helyreállítását?

Hát, ezen még nem gondolkoztam. Nyilván működik bennem valamiféle igazságérzet. Elég gyakran tartok önvizsgálatot. Azon is szoktam gondolkodni, hogy tisztességtelen emberből lehet e jó művész. Szerintem nem. Nem lesz hiteles. Gyerekként könnyebb volt azért. Ott az ember még ösztönösen tudta, hogy például a mesében, ahol az igazság kerül szembe az igazságtalansággal, melyik oldalra álljon. Felnőttként bonyolultabb minden. Ott mindenbe kerül még egy-két plusz csavar. Néha rá is segítenek. Most, ennyi évesen mintha tisztábban látnék, élesednek a kontúrok, az emlékeim.

Pintér Tibor