Ebben a ciklusban is Zsoldos Dávid marad a Magyar Zenei Tanács elnöke

Művészet

Egyhangú döntéssel folytathatja munkáját a zenei élet szereplőit összefogó ernyőszervezet élén.

Zsoldos Dávid. Fotó: Kondella Mihály
Zsoldos Dávid. Fotó: Kondella Mihály

Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója és vezetője, zongoraművészként és zenetörténészként végzett a Zeneakadémián. 2018 óta az Európai Zenei Tanács elnökségi tagja, több cikluson át a Jeunesses Musicales elnökségi tagja, majd alelnöke volt. Médiaszakemberként nevéhez fűződik a Fidelio, a Klasszik Rádió és a Müpa Magazin megalapítása, vezette a Libri, majd az Index kulturális médiaportfólióját. Produkciós területen számos saját rendezvény mellett a legjelentősebb intézmények partnereként dolgozik, hazai és külföldi képzések, konferenciák rendszeres előadója.

Az általa elnökölt Magyar Zenei Tanács (MZT) 1991-ben alakult. Csaknem félszáz tagszervezetén keresztül a teljes hazai zenei szektort képviseli a zeneiskoláktól az előadó-művészeti szervezeteken és zenei intézményeken át a zeneszerzőkig. Az Európai és a Nemzetközi Zenei Tanács teljes jogú tagjaként segíti a hazai szereplők nemzetközi kapcsolódásait, és részt vesz a zenei szakma szabályozói környezetének alakításában is.

A Magyar Zenei Tanács tavaly jelentősen bővült taglétszámban és aktivitásában is. Elhozták a Magyar Zene Házába Európa legjelentősebb zenei szakmai rendezvényét, a European Forum on Musicot. Idén májusban a PEARLE (Performing Arts Employers Associations League Europe) konferenciáját és közgyűlését tartják a Müpában, és június közepén kerül sor az MZT társszervezésében a Bach 2 Future klasszikus zenei konferenciára.