Vasárnap délután ünnepélyes keretek között újraavatták a magyar állam támogatásával visszavásárolt temesvári Magyar Házat.

Az
épületet tíz évvel a trianoni döntés után a temesvári magyarság építette
kulturális egyesületei, politikai szervezetei számára, a kommunista román állam
azonban államosította, és a rendszerváltás után sem sikerült visszaszerezni.

Az
avatóünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért
felelős államtitkára a temesvári, bánsági magyarság hűségét, kitartását
méltatta. Mint megjegyezte, a trianoni döntés után a temesváriak választhatták
volna a Magyarországra telepedést, de ehelyett úgy döntöttek, hogy
újraszervezik a város magyar életét. Ezért építették fel a Magyar Házat.
Megemlítette: a város magyarsága 1989-ben is bizonyított, amikor Tőkés László
mellé állva elindították a romániai kommunista rendszert megdöntő forradalmat.
Hangsúlyozta: a magyar kormány ezt az állhatatosságot kívánta elismerni a
Magyar Ház visszavásárlásának támogatásával.

Dominic Fritz, Temesvár polgármestere beszédében arra biztatta a temesvári magyarokat, hogy tárják ki az épület kapuit a város lakói előtt. Úgy vélte: a magyar közösség két leckét is adott a városnak az épület visszaszerzésével. Egyrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell védeni az értékeket, mert elveszhetnek, amiként a Magyar Ház is elveszett az 1940-es években. Másrészt az elveszettnek hitt dolgokat is újra meg lehet szerezni.

„Nehéz
időket élünk Romániában, Európában, de tudjuk, hogy bármi történjék, ha
dolgozunk a céljainkért, eljöhet az a nap, amikor visszanyerünk mindent, amit
elveszítettünk” – fogalmazott a polgármester. Úgy vélte: a magyar kitartás
példaértékű minden temesvári számára.

Tamás Péter, az épületet visszavásároló Várbástya Egyesület elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Hozzátette: a magyarság Temesvár legnagyobb kisebbségi közössége, és e közösség meg akarja mutatni magát.

Tamás Péter, aki Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja is, az MTI-nek a megvásárlás után elmondta: a mintegy 1800 négyzetméteres hasznos területű, háromemeletes irodaépület megvásárlására és tatarozására hárommillió euró (egymilliárd forint) támogatást kaptak. A kialkudott vételár és az átíratási költségek 2,3 millió eurót tesznek ki, a fennmaradó összeget az épület részleges felújítására szánják.

A város szívében álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, melynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. Az épületet az erre a célra alapított Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztették. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, de csak 1967-ben döntött az államosításáról, amikor a belső udvarra új épületszárnyat emeltek. Az irodaházat az 1990-es évek elején a Renasterea Banateana megyei napilap kiadója, a Timpress Rt. szerezte meg.

A temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak az elmúlt évtizedekben a Magyar Ház visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették. Előbb az államosítást rögzítő 1967-es telekkönyvi bejegyzést próbálták töröltetni, majd amikor a bíróság elutasította az érdekeltségüket, az egykori téglajegyeket őrző temesvári magyarok leszármazottai újraalakították a Magyar Ház Rt.-t, és az alapítói okiratba beleírták, hogy a régi jogutódjának tekintik a céget. Az újraalakult Magyar Ház Rt. jogi küzdelme sem bizonyult azonban sikeresnek.

A Magyar Házat 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel juttatta vissza a magyar közösségnek a román kormány, de az épület akkor már a többségében magántőkével működő Timpress Rt. tulajdonában volt, ezért a cég bírósági úton töröltette a Magyar Házat a visszaadandó ingatlanok listájáról.

Fotó: MTI/Rosta Tibor