A pünkösdi hosszú hétvégétől ismét látogathatók lesznek a Várkapitányság szabadtéri programjai a Budai várban.

Az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával újra, ezúttal ingyenesen nyílik meg a látogatók előtt a nagy sikerű Az első bástya című régészeti kiállítás szabadtéri helyszíne, és újraindulnak a tematikus budai várséták is. Május 30-tól ingyenesen látogatható a Táncsics utca 9. alatt található régészeti kiállítás szabadtéri része. A helyszínen a látogatók, testközelből ismerhetik meg a terület régészeti feltárását követően előkerült 16. századi erődítmény rejtett kincseit.

Hétvégén és ünnepnapokon pedig előzetes regisztrációt követően ingyenes vezetésen biztosítják a szervezők a különleges terület megtekintését. Az egyedi panorámával rendelkező helyszín kertjében egy régészeti sétány vezet végig a 2018-ban feltárt úgynevezett Erdélyi bástya területén, ahol a Budai vár több periódusban kialakított védelmi rendszerének egyik legjelentősebb, legjobb állapotban megmaradt, több méter magas felmenő falakkal rendelkező részletét találták meg a Várkapitányság és a Budapesti Történeti Múzeum régészei. A kutatások során előkerült védmű az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel, mely kulcsfontosságú szerepet töltött be a magyarországi várvédelemben.

A helyszín az 1848-49-es szabadságharcban is szimbolikus jelentőségű volt, az akkoriban börtönnek is helyet adó épületben raboskodott Táncsics Mihály is. A kiállítás rendkívülisége abban is rejlik, hogy a terület évtizedeken keresztül mindenki elől elzárt volt, hiszen háborús jóvátételként a második világháború után az amerikai államé lett, 2014-ben került ismét magyar tulajdonba. Az újranyitást követően a szervezők egészségvédelmi intézkedéseket vezetnek be.