- Mikor került közel a régizene világához?
- A '70-es, '80-as évek fordulóján a korabeli hangszereken játszott régizene Magyarországon nem csak elismert, de szinte ismert sem volt. A konzervatóriumban Csalog Benedekkel jártam egy osztályba, aki akkor már meglehetősen sok információval rendelkezett régizene ügyben: lemezeket gyűjtött, és ott volt a Concentus Musicus első Magyarországon adott hangversenyén. Ő hallgattatta meg velem a Nikolaus Harnoncourt-féle Vivaldi: Négy évszak-felvételt. Ez az előadás rendkívül megrázott. Nem akartam hinni a fülemnek, és először nem is volt számomra egyértelmű, hogy tetszik-e, vagy sem. Ám partitúrával és Harnoncourt szenzációs műismertetőjével a kézben többször újrahallgatva ráébredtem az előadás megvilágító erejére, és magával ragadott Harnoncourt elemi erejű, drámai zenélésének igazsága, mely szöges ellentétben állt a hagyományos, zsánerszerű Vivaldi-interpretációkkal. A korabeli hangszerek számomra addig ismeretlen, színpompás hangzása is magával ragadott, így a hasonló fölvételek mindennapi kenyeremmé váltak. Másod-harmadév táján pedig arra az eretnekségre vetemedtem, hogy bélhúrokat vásároljak. Persze rendes barokk csellóra való bélhúrok nem voltak akkoriban kaphatók, és barokk csellóm sem volt, ezért hárfahúrok között kerestem nagyjából megfelelőket, és hétvégente felhúztam azokat a saját csellómra. Ilyen kezdetleges viszonyok között próbáltam épkézláb hangokat kihozni a hangszerből - mit mondjak, nem volt könnyű. Csalog Benedekkel és Szűts Péterrel még konzisként kezdtük el tanulni a Musikalisches Opfer triószonátáját, először még continuokíséret nélkül. Aztán később felkerestük Spányi Miklóst, aki akkor már a Zeneakadémiára járt, és összejátszottuk csembalóval. Hatalmas élmény volt. Spányi Miklóst akkor már körüllengte valamilyen különleges nimbusz, és tudott continuózni, amit akkoriban nagyon kevesek tudtak. Ezzel a négyfős formációval a '80-as évek elején, a Gamerith Consort Szombathelyen szervezett kurzusán is részt vettünk. A Capella Savaria, az első magyar barokk zenekar is ekkoriban alakult itt, így mi tanúi voltunk, ahogyan "Gamerithék", elsősorban Nick McGegan segédkeztek az első lépéseknél.
- És hogyan lett a kísérletező kedvű konzisból professzionális barokk csellista?
- Nem lévén itthon intézményi háttere a régizenének, az ismereteket az embernek magának kellett összeszednie. Egyrészt ott voltak a hanglemezek, amiket éjjel-nappal hallgattunk. Aztán fogtam magam, és megvettem Quantz fuvolaiskoláját, fakszimile kiadásban. Mondanom sem kell, nem volt könnyű a gót betűket és a XVIII. századi németséget értelmezni, de átrágtam magam rajta. Majd kivettem egy könyvtárból Leopold Mozart hegedűiskoláját, aztán hamarosan megvásároltam Nikolaus Harnoncourt Musik als Klangrede című könyvét, és persze lemezkísérő füzetekben írott tanulmányait is mind végigolvastam. Tulajdonképpen ez az autodidakta szakasz és a Spányival, Szűtscsel és a többiekkel folytatott kamarazenélés volt a gerince a képzésemnek. Már a Zeneakadémia elvégzése után vettem részt 1990-től 1992-ig a Hágai Konzervatóriumban posztgraduális barokkcselló-képzésen Jaap ter Lindennél. Hollandiában megismerkedtem egy sor érdekes emberrel, és különböző együttesek, például az akkor frissen alakuló Musica Ad Rhenum tagja lettem. Aztán sorra jöttek az egyéb kapcsolatok - így lettem tagja Jordi Savall együttesének, a Le Concert des Nations-nak, majd később a Wiener Akademie-nek, és a Les Musiciens du Louvre-nak.
- Van azonban saját, magyar muzsikusokból álló kamaraegyüttese is, az Aura Musicale. Hogyan lett az együttes művészeti vezetője?
- Szűts Péter, Csalog Benedek, Spányi Mikós és jómagam voltunk a magja a későbbi Concerto Armoniconak, ami a nyolcvanas évek közepén eleinte heti rendszerességgel működő régizenei műhely volt. Kezdetben modern hangszereken játszottunk, de fokozatosan sikerült az átállás a korhű hangszerekre, s hamarosan megalakult a zenekar. Számos koncertet adtunk főleg külföldön, és lemezfelvételeket is készítettünk. Azonban ez a folyamat megtorpant, amikor a két művészeti vezető, Szűts Péter és Spányi Miklós külföldre távoztak. A többség azonban úgy érezte, tragédia volna, ha a közel tíz év alatt kialakított zenei nyelvezet, közös muzsikálási attitűd veszendőbe menne, ezért egy osztrák felkérés kapcsán úgy döntöttünk, hogy újraalakulunk. Ez lett az Aura Musicale az én művészeti vezetésemmel. Az együttes azóta számos hangversenyen és lemezfelvétellel bizonyított.
- Mint művészeti vezető mit tart egy korhű hangszereken régizenét játszó együttes feladatának?
- A régizene a '60-as évek végéig egy nagyon szűk csoport belügye volt. Ma már más a helyzet, így elsősorban nem az a cél, hogy demonstráljuk mindazt a historikus előadói praxis által újra felfedezett tudást, ami a későromantika idején feledésbe merült, hanem az, hogy minél eredetibb, minél nagyobb élményt adó előadások szülessenek. Ebből a szempontból számomra példaértékű Nikolaus Harnoncourt, akinél volt szerencsém kamarazenei kurzuson részt venni, illetőleg jó néhány próbáját meghallgathattam. Harnoncourt az előadói utasítást alig tartalmazó barokk kottaszövegből valóságos egzegézist, szavakra lefordítható drámai történést bont ki. S bár bécsi klasszikában már egyre több információt tartalmaz a kotta, a lényeget itt is magának az előadónak kell megfejtenie. Haydn leveleiből tudható például, hogy mielőtt megírt egy szimfóniát, kitalált magának egy történetet, amit aztán hangokkal írt le. A muzsikusnak az ellenkező irányú folyamatot kell végbevinnie: arra kell megpróbálnia visszakövetkeztetni, hogy milyen zenei történésre gondolt a szerző, amikor a darabot megírta. Ha ez a zenei történés a koncert során a mi fejünkben is lezajlik, akkor - szerencsés esetben - a közönség lelki szemei előtt is megjelenik. A lemezfelvételek során sem valamiféle steril előadás hibernálására törekszünk. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy egyfajta élő, koncertszerű, improvizatív atmoszféra jelenjen meg a lemezen is. Nem az a cél, hogy unalomig ismételt, bebetonozott kifejezési eszközökkel működő előadást kapjon a hallgató, hanem olyasfajta inspirált, rácsodálkozó újraértelmezést halljon, amitől úgy érzi magát, mintha a zeneszerző agytekervényeiben járkálna, és a zenedarab ott születne meg a füle hallatára.
- Milyen repertoárt játszik az Aura Musicale?
- Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 1600-tól 1830-40-ig tulajdonképpen három vagy négy nagy korszak zenéjét játsszuk, és nemcsak a legnagyobb zeneszerzők fő műveit, hanem számos kisebb, sőt, teljesen ismeretlen zeneszerző, például Giuseppe Valentini, Carlo Tessarini, Giambattista Cirri, Emanuel Siprutini, Aloisio Luigi Tomasini műveit is. Ezeket a darabokat szinte naivan, az újrafelfedezés élményét keresve próbáljuk megközelíteni. Másrészt én magam is végzek kutatómunkát - erre többek között az sarkall, hogy a Hungarotonnal nagyon jó kapcsolatban állunk, és mivel a lemezcég többségében első felvételeket készít, ehhez bizony a műveket fel kell fedezni. Az egyik fő felfedezésemnek tartom a magyar származású Kusser János Zsigmond zenéjét. Ő 1660-ban született Pozsonyban , tehát jövőre lesz 350 éves jubileuma. Élete első 18 évét itt töltötte a Magyar Királyság területén, majd hallatlan európai karriert futott be. Véleményem szerint kötelességünk az ő muzsikáját feltárni, mert biztosan állíthatom, hogy a korabeli európai zeneélet abszolút csúcsát képezi a zenéje. Azon dolgozunk, hogy az ő - nem túl nagy, de annál értékesebb - munkásságát megpróbáljuk lemezfelvételeken és lehetőleg koncerteken is bemutatni. A következő jelentős projektünk keretében Kusser egyik serenata theatraléját, azaz semi-operáját fogjuk lemezre venni, és szeretnénk minél több élő előadáson megismertetni a magyar közönséggel.
- Addig is, amíg be nem mutatják Kusser művét, mikor és hol hallhatók legközelebb?
- A Haydn Eszterházán Fesztiválon augusztus 30-án ad hangversenyt a Tomasini Vonósnégyes, amelynek tagjai mind játszanak az Aura Musicale-ban is. Két Haydn- és egy Pleyel-vonósnégyest fogunk játszani, utóbbi hallható legfrissebb Hungaroton-lemezünkön is. Egy héttel később az Aura Musicale lép fel a fertődi kastélyban: szeptember 6-án két Pleyel-nyitány, Haydn C-dúr csellóversenye, valamint a nagyszabású, négy szólóhangszert foglalkoztató B-dúr Sinfonia concertante hangzik majd el.
