Közel húsz éve dolgozol építészként. Mik voltak a karrieredet alakító főbb állomások?
2004-ben végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a doktorit is megcsináltam ugyanott. A végzés után, a doktorival párhuzamosan hat évig Váncza Lászlónál dolgoztam. A 2008-ban kezdődő gazdasági válság az építész szakmát is visszavetette. Alig voltak megrendelések, sok iroda be is zárt. Laca is lecsökkentette a létszámot egy főre. 2010-ben jelentkeztem az ÉME Mesteriskolába, erre a kétéves, nem hivatalos posztgraduális képzésre, amelynek során neves magyar építészek foglalkoznak a fiatalokkal. Korábban, még az egyetem idején építészirodát alapítottunk barátommal, Fajcsák Dénessel, aki miután végeztünk, hazaköltözött Egerbe, és ott működtette tovább a vállalkozást. A válság aztán újra összehozott minket: 2010 óta közösen építjük az Arkt Építész Stúdiót.
Eszerint kétlaki életet élsz?
Eger szerencsére nincs olyan messze Budapesttől. Amíg nem volt családom, heti három napot töltöttem ott, ez manapság már csak egy nap. Sűrű a beosztásom, mivel a BME építészmérnöki karának exploratív építészeti tanszékén is tanítok. Bár nem vagyok már annyit Egerben, jól együtt tudunk működni a kollégákkal. Ma már többen is dolgozunk Budapesten, vidéken nehezebben találunk munkatársakat. De szerintem fontos, hogy vannak vidéki műhelyek, és nem minden Budapesten történik. Az ottani munkák jellegét is szeretem. Amikor még Váncza Lászlóval dolgoztam, főleg nagy költségvetésű villákkal foglalkoztunk. Most elsősorban hétköznapi feladatokon dolgozunk, főleg családoknak tervezünk élettereket. Ezek sokkal közelebb állnak hozzám, ugyanakkor mindig vannak olyan projektjeink, amelyek révén szakmailag fejlődni tudunk.
Például az Arkt Művészeti Ellátó, amellyel a Velencei Biennáléra is kijutottatok.
Mindenki keresi a lehetőséget a feltöltődésre. Mindig sokat jártunk művészeti kiállításokra, és úgy gondoltuk, Egerben is kellene egy olyan hely, amely teret tudna adni fiatal művészek bemutatkozásának. Azt tudtuk, hogy nem lesz kapacitásunk mindig kulturális tartalommal megtölteni, ezért már a kezdetektől együttműködtünk az egri egyetem művészeti intézetével.
Az Ellátó a gazdasági visszaesés idején született. A sokáig raktárként használt épület felújítását szinte önerő nélkül, társadalmi összefogással, helyi építőipari vállalkozók támogatásával sikerült véghez vinnünk. Másfél évig kávézó is működött az épületben. Akkor nagyon élő, nyüzsgő hely volt, de különböző külső okok miatt be kellett zárni. A felújítási-hasznosítási projektet a 2016-os Velencei Biennálén, Aektivátorok. Helyi aktív építészet címmel mutathattuk be. Nagy megtiszteltetés és szakmai eredmény volt, hogy az eseményen mi képviselhettük Magyarországot.
Azóta már nem ti viszitek a helyet. Mi történt?
A biennálét követően minisztériumi támogatással további felújításokat, például hőszigetelést és tetőhéjazat-cserét végeztünk el az épületen. Az addigi, alternatív módszerekkel helyrepofozott épületből – amit mi sokkal jobban szerettünk – ekkor már laikus szem számára is felújítottnak tekinthető létesítmény lett. Az egri várnak megtetszett a hely, és szóltak, hogy visszavennék. Az irodánk még a tetőtérben működik, az épület többi részében múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. Az épületet körülvevő Gárdonyi kert felújítását is mi kezdeményeztük, de a kivitelezést már nem mi menedzseltük.
Úgy tűnhet, hogy hosszú távon rosszul jöttünk ki ebből a projektből, hiszen kiszorultunk az épületből, de nézhetjük úgy is, hogy elértük a célunkat, hiszen az épületet és a kertet is gyerekek használják. Ezzel pedig értéket teremtettünk a helyi közösség számára.
A biennálé környékén elég nagy hírverés volt a projekt körül. Nem kerestek meg benneteket más városokból, hogy segítsetek hasonló helyek létrehozásában?
Több workshopot tartottunk akkoriban, és sokan meg is kerestek minket, hogy segítsünk. A debreceni egyetemnek volt egy hasonló projektje egyetemi hallgatókkal, annak a zsűrizésében vettünk részt. Viszont azt látni kell, hogy az Ellátó nagyon helyspecifikus kezdeményezés volt, amely a személyes jelenlétünket igényelte. Mivel ezt más városokban nem tudtuk volna garantálni, közvetlenül semelyik másik projektben nem vettünk részt.
Ha már a zsűrizés szóba került, említsük meg azokat a díjakat, amiket Dénessel közösen kaptatok.
Mind közül talán a legértékesebb a Szendrői Jenő-díj, amit a Mesteriskola ad olyan fiatal építészeknek, akik tevékenységét kiemelkedőnek ítéli. Ezt 2018-ban kaptuk meg. A többi díjunk már konkrét épülettervekhez kapcsolódik. A Gál Tibor Pincészet új épületegyüttesét, majd a noszvaji lombházakat is Mies van der Rohe-díjra jelölték, az utóbbi a Big See Architecture Award 2019 nyertesei közé is bekerült. De ezekből a díjakból sokat osztanak ki több kategóriában, tehát nem számít annyira kiemelkedő eredménynek, hogy megkaptuk őket. Ezeken kívül talán még a cserépfalui hétvégi házat érdemes megemlíteni, amely bekerült a Média Építészeti Díj döntőjébe, és a MÉSZ Visegrádi Négyek Családi Házai kiállításon is szerepelt 2020-ban.
A cserépfalui hétvégi házat Dénesnek és családjának terveztétek. Talán ezért is lett annyira jó?
Ezzel a projekttel azt szerettük volna bemutatni, hogy ha valaki képes elszakadni a városi szolgáltatásoktól, akkor a vidéki élet jó és kiválóan élhető, olcsó alternatíva lehet. A telek, a ház megvásárlása és felújítása 2019-ben még nagyjából tízmillió forintból kijött. Ez ma már nyilván többe kerülne, de még mindig sokkal kevesebb lenne, mint amennyit egy városi lakás megvásárlására vagy egy új ház felépítésére kell költeni. Ezzel a házzal arra is fel akartuk hívni a figyelmet, hogy ha lehet, meglévő épületeket hasznosítsunk, hiszen az a leginkább fenntartható építészet. Érdekes kihívás volt, hogy a régi parasztházból hogyan tudunk a mai ember számára is élhető életteret kialakítani, például hogy ne a tornácon át kelljen a helyiségek között közlekedni. Dénes számára az is fontos szempont volt, hogy ne vályogból vagy tufából, hanem kőből épített háza legyen. A falakat lecsupaszítottuk, hogy a kő rusztikussága látsszon, ami nagyon jó hangulatot ad az épületnek. Minden projektünk esetén fontos, hogy az épület élményt is adjon. Dénesék rendszeresen használják a házat. Télen ritkábban, nyáron viszont sokat vannak ott.
Amiről az átlagemberek leginkább ismerhetnek benneteket, azok a noszvaji lombházak. Ez már abszolút másik irány, hiszen a luxuskabinok a négycsillagos szállodák áraival vetekszenek. Honnan jött az ötlet ezekhez?
Az ötlet a megbízóké volt, akik külföldi jó példákat is figyelembe véve hosszú és alapos piackutatást végeztek arról, hogy milyen szállásokra lenne kereslet itthon. Már viszonylag letisztult igénnyel kerestek meg minket, bár az eredeti elképzeléseikhez képest azért voltak változtatások. Nálunk ugyanis nem lehetett volna olyan nyitott, őserdei, hidakon megközelíthető, valóban fákra épített házakat építeni, amelyek egy három-négycsillagos szállás színvonalát hozzák. A lombházak valójában lábakon álló, fából készült, négy évszakos kabinok, amelyek teraszán jacuzzi is van. Magyarországon ez az első ilyen jellegű projekt volt, a hatalmas siker a tulajdonosokat is meglepte. Szinte állandó telt házzal működnek, pedig valóban nem olcsó szállásokról van szó. Sosem szerettük a nagy szállodai komplexumokat, különösen nem az erdőben, ezért a kabinokat úgy terveztük, hogy a luxuselemek minél kevésbé legyenek hangsúlyosak, és inkább a természetközeliség domináljon. Arra is figyeltünk, hogy a felépítésük és a fenntartásuk egyaránt a lehető legkisebb környezeti terheléssel járjon.
A nektek szakmai, a tulajdonosok számára pedig jelentős anyagi sikert hozó projekt után nem kerestek meg benneteket hasonló igényekkel?
Dehogyisnem! A 2018-as átadást követő két évben szinte naponta kaptunk megkereséseket. Sokáig visszautasítottuk őket: egyrészt mert nem akartuk rontani a megrendelőink üzletét, másrészt szeretünk mindig új típusú terveken dolgozni. Bár szóba került, hogy előregyártott kabinokat is készítsünk, arra jutottunk, hogy azokon a helyeken, ahová megálmodjuk őket, nem logikus egyentervek alapján faházakat építeni. Végül Noszvajra még megterveztük a második ütemben megépülő lombházakat, és Dömösön is épült két hasonló faház, bár ott nagyon mások voltak a környezeti feltételek.
A hároméves MMA-ösztöndíjaddal megint új területre léptél: az abasári egykori királyi palota alatti pincerendszer feltérképezésével és hasznosításával foglalkoztál. Miért éppen ezt a témát választottad?
A gazdasági válság idején, amikor viszonylag kevés megrendelésünk volt, településarculati kézikönyveket készítettünk különböző helységeknek. Abasár is köztük volt. Rövid ideig főépítész is voltam a településen, és közben nagyon megszerettem azt a kulturális sűrűséget, ami ott jellemző: a királyi palota romjait, az alatta húzódó, kiterjedt pincerendszert és persze a gyönyörű természeti környezetet. Mivel Abasár kis falu, saját beruházásokra nincsenek forrásai, és a méretéből adódóan pályázni sem tud, így nem aknázhatja ki ezeket az értékeket.
Az MMA-ösztöndíjas időszakban a pincerendszer hasznosítási tervén dolgoztam, hogy az önkormányzat majd felhasználhassa, ha megváltozna a pályázati rendszer. Azon is sokat gondolkodtam, hogyan lehetne a működtetésbe civileket, vállalkozókat, befektetőket bevonni, és mivel lehetne az önkormányzatot motiválni, hogy többet foglalkozzon a pincerendszerrel, amelynek Aba Sámuel korában épült részei is vannak. A mintegy ezer négyzetméteres, több rész összenyitásával kialakított pincének nagyon izgalmas a térszerkezete. A szocializmus idején még nagy borkombinát működött benne, míg ma a nagyobb része kihasználatlanul áll.
Abasáron az egri projekttel ellentétben nem igazán sikerült a civileket megmozgatni. A három év alatt polgármester váltás is volt, és míg a korábbi lelkesen támogatta a munkámat, az újat csak közel egy év alatt sikerült a projekt mellé állítanom. Ma már szerencsére ő is látja, hogy van benne érték. Előrelépést jelenthet, hogy a palotarészt időközben a Magyarságkutató Intézet is elkezdte feltárni.
Szerinted mire lehetne használni a pincerendszert?
Nagyon különleges, hogy bent van a falu központjában: ez még a település kabar múltjából származó sajátosság. Fontos lenne, hogy minél több borász használja a pincéket, és új települési központot is létre lehetne hozni benne. Ezért is jó lenne, ha civileket is be lehetne vonni. Ezek a felépítmények alkalmasak zöldség-gyümölcs tárolásra, de sajtboltot, kávézót, rétesest is ki lehet bennük alakítani – ez utóbbinak nagy hagyományai vannak a régióban. Tervem szerint a pincerendszer a helyieket szolgálná, de a turizmust is fellendítené. Jelenleg az egyik részből szállás készül, de én annak örülnék, ha nem ebbe az irányba menne el a hasznosítása.
Az ösztöndíjad 2022 végén járt le. Min dolgozol manapság? Van építészeti álomprojekted?
Az elmúlt két évben mi is építkeztünk a családommal, ami sok időmet elvitte, ezért az egyetem és az MMA-s ösztöndíj mellett nem maradt kapacitásom nagyobb projektekre. Családi házakat folyamatosan tervezünk, de egy hetvenes években épült, nagyobb egri irodaház bővítésén is dolgozunk. Ez a feladat azért is fontos, mert jól kapcsolódik a hitvallásunkhoz, hogy minél több, már meglévő épületet hasznosítsunk.
Nincs építészeti álommunkám: mindig az aktuális feladatban próbálom a szakmai kihívást megtalálni. Mivel nem szoktam elérhetetlen célokat megfogalmazni, boldognak és elégedettnek mondhatom magamat.
A 2023. március 2.–április 2. között zajló Essentia Artis programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztráció itt.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
