2023-ban lesz Flesch Károly, a világhírű hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulója, az ünnepi évadban – öt év után – ismét megrendezik a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt.

Mosonmagyaróvár önkormányzata és a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány a művész szülővárosában 14. alkalommal rendezi meg a rangos nemzetközi hegedűversenyt. A pályakezdőknek és zeneakadémiai hallgatóknak 2022 szeptemberétől van lehetőségük jelentkezni a nemzetközi versenyre, a nemzetközi zsűri februárban ül össze és dönt arról, hogy kiket juttatnak tovább a júniusi döntőkbe. Az egyedülálló versenyprogram mindenki számára nyitott, ingyenesen megtekinthető.

A döntőt követően nagyszabású gálaműsorral zárják a 150. ünnepi évfordulót.

Flesch Károly, korának elismert hegedűművésze 1873-ban született Mosonban. Ötéves sem volt, amikor elkezdte iskoláit, és tizenhat évesen leérettségizett. Zenét előbb Bécsben, majd Párizs tanult. Első önálló koncertjét 21 éves korában, Bécsben adta. Ezt követően fél évet töltött Mosonban, de végül Berlinben telepedett le. Pedagógiai munkásságát a román királyi udvarban kezdte.

Bukarestből előbb Amszterdamba, majd Berlinbe költözött, ahol a közönség a szívébe zárta. Járt Amerikában és Oroszországban, hangversenykörútjait mindig nagy siker övezte. Flesch Károly nagyszerű zenepedagógus is volt. A világ minden tájáról érkeztek hozzá tehetséges tanítványok: Robert Pollach, Boris Schwarz, Thomas Mária, Ida Haendel. A hegedűtanításról írt könyvei ma is a zenepedagógusok segítségére vannak. Tanított a neves Curtis Institute of Musicban is. A fasizmus elől menekülve előbb Budapestre, majd véglegesen Svájcba költözött. Itt halt meg 1944-ben.

Mosonmagyaróvár önkormányzata és a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány 2023. június 4. és 11. között, Flesch Károly előtt tisztelegve rendezi meg a 14. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt. 

A versenyen bármely európai ország fiatal művészei részt vehetnek, akik 1993. június 6. és 2003. június 5. között születtek. Indulhatnak a versenyen olyan nem európai fiatalok is, akik legalább kétéves európai zenei tanulmányt igazolnak.

A verseny három fordulóból áll: elődöntő, középdöntő és döntő. Valamennyi forduló nyilvános. A középdöntőbe várhatóan tizenkettő, a döntőbe pedig hat versenyző jut be. A nevezési lapot online kell kitölteni ezen a weboldalon, a jelentkezési határidő 2023. február 1-je.

Nyitókép forrása: Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny