Újratervezés – Budapest100

Hol laktak az élmunkások, hogyan fordul a páternoszter, mi az a mángorló, mivel házalt a házaló, hogyan lehet felemelni egy színházi nézőteret? Izgalmas kérdésekben és válaszokban idén sem volt hiány a Budapest100 rendezvényein, és az érdeklődők örömmel merültek el fővárosunk páratlan építészeti örökségében.

Idén is megrendezték a civil kezdeményezésű Budapest100-at, a budapesti házak és lakóik ünnepi hétvégéjét, amelyre idén a világháborúk utáni fővárosi épületek jelentkezését várták. Pincék és padlások, liftházak és tetőteraszok, házmesterlakások és belső kertek nyíltak meg az érdeklődők számára; koncertek, kiállítások, vezetett séták szórakoztatták a közönséget.

A fővárosiak az 1921 és 1930, 1945 és 1957 között épült házakat végigjárva rácsodálkozhattak, hogy a sokszor elkoszolódott, megkopott házfalak mennyi értéket, szépséget rejtenek.

A fiatalabbak már nem is emlékeznek rá, hogy a Lehel tér korábbi neve Élmunkás tér volt.

Itt állnak az Élmunkás-házak, a tér egykori névadói, amelyek lakásait a sürgető lakáshiányt enyhítendő elsősorban élmunkások számára utalták ki. A négy ötemeletes lakóházat Schall József és Piszer István tervezte. 1949. január 29-én, ünnepélyes keretek között adták át őket. A Budapest100 alkalmából a 2/C épület nyitotta meg kapuit, amelynek tetőteraszáról csodás kilátás nyílik a városra. Az eredeti lift, lépcsőházi korlátok és burkolatok, lakónévjegyzék-tábla mára már muzeális kincsnek számít.

Az I. világháborút követően a XIII. kerület Dunához közel eső egykori ipari területeire számos bérházat emeltek. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa csak 1933 után írt elő szigorú építési szabályokat, addig ezek híján sokféle építészeti stílus keveredhetett: találunk itt historizáló, szecessziós, art deco és modern, Bauhaus-stílusú bérházakat is, amelyeket gyakran díszítettek magyaros motívumokkal.

A szecessziós stílusú Radnóti Miklós utca 26. szám alatti bérház 1925-ben épült fel dr. Müller Félix okleveles építész tervei alapján, a Magyar Királyi Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium megrendelésére. A felújítások ellenére néhány eredeti felirat és lakástartozék megmaradt, de például a lépcsőház földszinti bevilágító ablaka már csupán gyerekszínezőként élhette meg a jelenkort.

Mosókonyha és Mángorló, hirdeti máig a felirat. A mángorlógép a bérház tartozéka volt, a nagyobb kelmék gyűrődésmentesítését végezte. Nagyban megkönnyítette, sőt adott esetben helyettesítette is a vasalás nehéz munkáját.

Ebben a házban őrizték meg A házalás és koldulás tilos! feliratú táblát is. A sűrűn becsöngető koldulókat, vándorkereskedőket, házalókat tanácsolták el vele az épületből, akik fazekaktól hajnövesztő szereken át a késekig mindenféle portékával sorra járták a házakat.

Újlipótvárosban található a híres Phönix-ház, amely a Phönix Életbiztosító Társaság és a Turul – Magyar Biztosító Rt. befektetéseként, 1928 júliusa és 1929. augusztus 1-je között, rekordidő alatt, Jónás Dávid és Zsigmond tervei alapján épült fel.

A nyolc lépcsőház biztosítja, hogy ne legyen körfolyosóról nyíló lakás. Az épülettömb kellemes, zárt kertet rejt, a díszítőelemekben pedig visszaköszönnek az építtető társaságok szimbólumai: a turul- és főnixmadarak.

Központi fűtése, központi melegvíz-ellátása volt a háznak, ezért nem kellett tüzelőtároló, nincs magasföldszint, és az üzletek utcasíkon lehettek. A lépcsőházból nyíló centrális, hallos lakásokon belül a közlekedés, a lakáskialakítás, a korszerű szerkezetek megfeleltek a modern kor igényeinek.

A népszerű lakásokat számos híres ember is választotta: mások mellett Gábor Miklós, Moldován Stefánia, Bakó Márta és Bächer Iván lakott itt.

A budapestiek többségének a BKV Akácfa utcai székházának említésekor nem az építészeti értékek jutnak először eszükbe, hanem a pótdíjbefizetések. Pedig az egykori Beszkárt (a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. rövidítése) vállalat gyönyörű neobarokk palotája igazán látványos épülete Erzsébetvárosnak.

Wälder Gyula tervezte 1926-ban, dísztermének fafaragásai és kovácsoltvas díszei gyönyörű kézművesipari remekek.

Folyosóit viszont az egyszerű takaríthatóság érdekében csupán fehér csempével burkolták.

Az Akácfa utcai palota büszkélkedhet a főváros egyik utolsó, még működőképes és használatban lévő páternoszterével, amelyet a Budapest100 vezetett sétáin részt vevők lelkesen ki is próbáltak, és megtapasztalhatták, hogy a fülkék nem állnak a fejükre, miután végállásukat elérték.

1951. november 7-én nyitotta meg kapuit a MOM Kulturális központ Bauhaus és szocreál stílusú épülete, amelynek színházterme hosszú ideig az egyetlen volt Budán.

A Süss Nándor alapította Magyar Optikai Művek a dolgozói és a környéken élők számára akartak kulturális és közművelődési szolgáltatásokat nyújtani. Kezdettől fogva a legváltozatosabb rendezvényekkel és foglalkozásokkal várták az érdeklődőket: rádióamatőr-szakkörtől kezdve a mozdulatművészet-órákon át egészen színházi előadásokig.

Középkori rondellára emlékeztető, toronyszerű megoldása, a középről elnyúló épületszárnyakat összekötő, tágas aulája, elegáns megjelenésű, széles lépcsőháza mind az egykori építész, Dávid Károly munkáját dicséri, aki egyébként a Népstadion tervezőjeként vált ismertté. Kívülről ma is látható még az 1952-ben a hosszabb oldalszárnyra felkerült, a munkás-paraszt szövetséget ábrázoló fém dombormű.

Megőrizték a régi MOM feliratot is, amelynek betűtípusához a mai napig ragaszkodnak.

Az épületet 2011-ben újították fel teljeskörűen; műemléki védettsége miatt az eredeti állapotot fenntartva, de a modern igényeknek megfelelően. A színházteremben megőrizték az eredeti széksorokat, berendezési tárgyakat, de a teremhasználat lehetőségét kiterjesztették: a nézőtér alá hidraulikus emelőszerkezetet építettek be, amellyel az egész terem egy szintbe hozható, így a legkülönbözőbb rendezvények befogadására képes.