Max Sir a háború kitörése után az ukrajnai Lvivből menekült Magyarországra. A színházi rendezőként és íróként is jegyzett művész minden projektjét félretéve jelenleg a festményein dolgozik, amelyekkel a háború szörnyűségeit próbálja feldolgozni. Egy szimbolikus műalkotás létrehozása című kiállítása szeptember 7. és 16. között ingyenesen megtekinthető a Cervantes Intézetben. A festmények eladásából származó bevételt a háború elől menekülők megsegítésére fordítja.

A Cervantes Intézet az ukrán nagykövetséggel együttműködve Max Sir chilei művész képeiből szervez kiállítást. Az illusztrátorként és színházi szakemberként is ismert képzőművész többek között New Yorkban, Moszkvában, Berlinben, Costa Ricában, Washingtonban, Londonban, Athénban, Párizsban, Prágában fejlesztette és állította ki alkotásait. Az utóbbi években Ukrajnában élt, a hagyományos ukrán kultúra által ihletett műveken dolgozott, valamint Lvivben a Hamletet rendezte.  A háború kitörése után a műtermet, ahol három évig dolgozott, az összes ott lévő alkotását és személyes értékét hátrahagyva kényszerült elhagyni. Magyarországra menekült, azóta is itt alkot, jelenlegi munkáival a háborús helyzetre reflektál.  A kiállítás címében is megjelenő szimbolikus művét egy, a világsajtót is bejárt elhunyt ukrán kislány képe ihlette.  Egy magyarországi nemzetközi művésztáborban Yevheniia Kolesnykova rendező filmet forgatott a mű készítésének folyamatáról és Max Sir személyéről, melyet idén több nemzetközi filmfesztiválon is bemutatnak. A művész a festményei eladásából származó bevételt humanitárius célokra fordítja.

Szeptember 9-én szintén a chilei kultúra lesz fókuszban a Cervantes Intézetben, María José Ferrada Kramp, avagy hogyan tégy rendet a világegyetemben című könyvének bemutatóján. Az írónő gyerekkönyvei eddig nyolc országban jelentek meg. Első regénye a Kramp, ami a legelső olyan könyv, amely egyszerre nyerte el a három legrangosabb chilei irodalmi díjat. Az érzékeny írás őszinte és hiteles hangon szólaltatja meg a főszereplő M.-et. A kislány történetén keresztül megmutatkozik egy kegyetlen és irracionális világ, ahol az emlékezet, a szokások, a tárgyak és tapasztalatok osztályozása az egyetlen túlélési stratégia.

Nyitókép: Max Sir alkotása (részlet). Forrás: Cervantes Intézet