A három évtizedes múltra visszatekintő filmszemle április 28-án kezdődik, és május 4-én díjkiosztóval egybekötött gálaesttel zárul. Az egyhetes rendezvényen több mint 90 filmet láthatnak az érdeklődők, az utóbbi évek legérdekesebb, legsikeresebb alkotásait a világ számos országából.

„A Febiofest mindig igyekezett reagálni az időszerű társadalmi problémákra, és nem lesz ez másképpen az idén sem. Tekintettel Oroszország mindenkit sokkoló agresszív támadására Ukrajna ellen, úgy döntöttünk, hogy egy új szekciót hozunk létre, amely bemutatja az ukrán filmeseket” – mondta újságíróknak Marta Svecová Lampertová, a fesztivál művészeti igazgatója.

Az új szekció első felében az ukrán filmesek fiatal, a hazájuk közelmúltbeli helyzetére reflektáló nemzedékét mutatják be, benne Valentin Vaszjanovics Atlantisz című disztópiáját, a rendező látomását arról, hogy milyen lesz az ukrán társadalom 2025-ben.

Az ukrán szekció filmvetítéseinek belépőjegyeiből befolyó összeget a cseh rendezők az ukrán humanitárius szervezetek, illetve ukrán művészek támogatására fordítják.

A fesztiválon Karel Roden cseh filmszínész mellett Krisztián-díjat kap Oleh Szencov ukrán filmrendező, akinek három filmjét is bemutatják, köztük legújabb, Noszorih (Orrszarvú) című alkotását. Szencov nem lesz jelen a díjátadón, mert – mint a szervezők közölték – Ukrajnában harcol. Küldött magáról egy fotót, amelyen fegyverrel a kezében látható. A Szaharov-díjas rendező öt évet töltött orosz börtönökben a Krím elcsatolása után, mivel terrorcselekmények tervezésével és Oroszországban terrorszervezetté nyilvánított ukrán nacionalista szervezethez tartozással vádolták meg. A Febiofest is kampányolt szabadon bocsátásáért, amely 2019 szeptemberében történt meg egy fogolycsere keretében.

A Febiofest, amelyet Fero Fenic Prágában élő szlovák filmrendező hívott életre az 1990-es évek elején, az egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénnyé vált Csehországban. A prágai seregszemle után a kiválasztott filmeket több cseh városban is levetítik, majd a rendezvény átköltözik Szlovákiába, ahol egy héten át lesznek megtekinthetők az alkotások.

Fotók forrása: Febiofest