(MTI) - A szervezet párizsi székhelyén cseh, lengyel, szlovák és magyar hozzászólók, valamint a párizsi Nemzetközi Tanulmányok és Kutatások Központja francia elemzőinek részvételével nagy érdeklődés mellett tartott vitasorozat a Visegrádi Négyek (V4) UNESCO-n belüli első közös együttműködése volt.
A közép-európai országok nagykövetei tavaly ősszel határoztak arról, hogy többek között együttes megjelenések formájában szorosabbra fűzik a szervezeten belüli kapcsolataikat, ezzel is erősítve a közép-európai régió érdekérvényesítését.
 |
| Bogyay Katalin (az MTI felvétele) |
"A közép-európaiság nagyon sok lehetőséget rejt magában. Félszavakból is megértjük egymást, ezt eddig nem aknáztunk ki eléggé, s ezzel élni kell ... Azóta minden hónapban találkozunk, gondolatot cserélünk, mindent megbeszélünk" - mondta a konferenciát követően Bogyay Katalin. Magyarország UNESCO-nagykövetének megítélése szerint a bemutatkozás iránti érdeklődés - amelyre eljött többek között a kínai, az afganisztáni, az iraki, a vatikáni, a német, a francia, a szerb és a horvát nagykövet - azt mutatta, hogy a világ többi részét kifejezetten érdekli, hogy a régiónk történelmi tapasztalata a demokratikus átmenet szempontjából adaptálható-e máshol. Ezenkívül a közös fellépés Magyarország számára is - amely jelenleg a V4-ek soros elnöki tisztét tölti be - erősebb jelenlétet és érdekérvényesítést tesz lehetővé.
Jacques Rupnik, Közép-Európa egyik legjelentősebb francia szakértője arról beszélt, hogy távolról nézve a közép-európai rendszerváltásokban az erőszak nélküli átmenet a legkülönlegesebb, és a leginkább elemzésre méltó elem a mai napig. Ez pedig a demokratikus ellenzék stratégiájának köszönhető, amely a nyolcvanas években tudatosan felmérte a pártállami rendszer erőszakmentes megdöntésének lehetőségét. A nyugati elemzőket ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban, s ettől a példától tart jelenleg leginkább az iráni vezetés is - tette hozzá a politológus.
Rupnik azt is fontos elemnek tartja, hogy a demokratikus ellenzék minden országban felismerte, hogy elszigetelt forradalom nem lehetséges, hanem együtt kell működni a kelet-európaiaknak.
Ehhez kapcsolódott a magyar hozzászóló, Miszlivetz Ferenc, az egykori Szabad Kezdeményezések Hálózata egyik alapítójának előadása is. A szociológus arról beszélt, hogy a kommunizmus valójában az 1956-os magyar forradalommal véget ért, és ezt megértve valamennyi közép-európai ország hozzáfogott a rendszer gyengítéséhez, de mindegyik másképpen. Példaként említette a lengyel Szolidaritás mozgalmat, illetve a magyar demokratikus ellenzéket. Az egyes országok ellenzéki civil társadalmai, amelyekben több ezren vettek részt, viszont egy idő után elkezdtek a határok felett együttműködni egymással és folyamatos konzultáció folyt az országok között.
Rupnik és Miszlivetz szerint igazából meglepő, hogy ez a szoros együttműködés a rendszerváltást követően megszakadt Közép-Európában, viszonylag kevés szinten működik jelenleg, s gyakorlatilag húsz évet kellett várni ahhoz, hogy például a Visegrádi Együttműködés keretében ismét egymás partnerei legyünk.
Rupnik úgy vélte, hogy a kelet-európai országok sokáig nem akartak a régió megkülönböztetéséről hallani, mert céljuk az uniós csatlakozással az Európához való tartozás elismertetése volt, de mára megérett a helyzet a regionális együttműködésre. Példaként említette a magyar-szlovák viszonyt, ahol a politikai együttműködés elakadásával óriási szerep juthat a kulturális diplomáciának és az oktatási programoknak a konfliktusok kezelésére.
