budapest_napraforgo_u_cimg1791_600x333.png
A Napraforgó utcai házsor egy része

A budapesti Napraforgó utcai mintalakótelepet a Magyar Mérnök és Építészegylet szorgalmazására egyéves rekordidő alatt építették fel és adták át 1931. november 8-án tulajdonosaiknak. Az átadásról megemlékezve és a jövőre aktuális Bauhaus100 évforduló előfutáraként november 9-én és 10-én Bauhaus99 címmel hagyományteremtő programsorozatot rendeznek. A november 10-ei délutáni megemlékezésen Ferkai András egyetemi tanár méltatja a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttest, amely a magyar modern építészet egyik első, meghatározó példája.

 

A Bauhaus iskola és mozgalom 1919 áprilisában Weimarban Walter Gropius vezetésével indult, és jövőre ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. A Bauhausnak számos magyar származású tagja és követője volt, mint például Weininger Andor, aki a Bauhaus-zenekar alapítója, Molnár Farkas építész, aki 1921-ben iratkozott be a Bauhausba, Pap László festőművész, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László, akit Gropius 1928-ban kért fel az Előtanfolyam vezetésére, majd később a Bauhaus-könyvek sorozat szerkesztője is lett.


budapest_napraforgo_u_cimg1784_600x702.png
A Napraforgó utcai építkezés emléktáblája

 

Budapesten, a II. kerületi Napraforgó utcában 1931-ben épült meg az egységes, családi házas kísérleti lakóépület-együttes, amelyet az új építészeti irányzat három építésze, Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László kezdeményezett. Az utcát a stuttgarti Weißenhofsiedlung mintájára hozták létre. Bár a kísérletnek az a gondolata közös volt, hogy minden egyes házat más-más építész tervezett, az itteni építészgárda kiválasztásában taktikai meggondolások is közrejátszottak. A megvalósítás céljából az új stílus követőin kívül konzervatív látásmódú, de a közéletben jelentős befolyással bíró építészeket is felkértek. A lakótelep érdekessége, hogy sok más hasonló európai épületegyüttestől eltérően ez megmenekült a II. világháború sérüléseitől.

 

A budapesti Napraforgó utcai kísérleti lakótelep háztulajdonosai 2017 novemberében alapították meg a Napraforgó utcai Bauhaus Egyesületet, amelynek célja, hogy a lakótelep épített örökségét megőrizze, gondozza, annak ismertségét növelje, valamint a történetével és házaival kapcsolatos dokumentumokat rendszerezze és a közönség számára közzétegye. A lakótelepet korabeli átadása után nyilvánosan is bemutatták, az érdeklődők belülről is megtekinthették az épületeket.


kislakas__napraforgo_u._9.___300._szamu_muemlek__2_600x450.png
A Kertész K. Róbert tervezte Napraforgó utca 9.

 

Erre emlékezve az egyesület a városi sétákat szervező Hosszúlépés csapatával november 9-én sétát szervez a szomszédos Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak, amelynek keretében instagram-játékra is buzdítja a résztvevő fiatalokat. Másnap délután Nyitott kertek sétára invitálják az érdeklődőket, majd rövid megemlékezést tartanak. A programot a kísérleti lakótelep 1931. évi átadási ünnepségén készült film vetítésével zárják.

 

Forrás: MTI

Fotó: wikimedia.org