Május utolsó hétvégéje a gyermekekről szól. Május 25-én és 26-án a fővárosban és országszerte változatos és izgalmas programokkal ünneplik a legkisebbeket. A budapesti és vidéki programokból válogattunk: lesznek színházi, szabadtéri, tűzoltós és BKV-buszos, valamint mesés programok is.


560x350_cifrapalota_02_2570_600x375.png
Forrás: Müpa

A kavalkádra vágyóknak

Színes forgataggal várja a családokat a Művészetek Palotája: a Cifra Palotában zenei programok, tánc- és meseelőadások, kreatív foglalkozások, készségfejlesztő és egyéb játékok lesznek. A Müpa előtt felállított zenés színpadon fellép többek között a Búgócsiga Zenede, a Kiscsoport Zenekar és a Pannonica Táncműhely. A Fesztivál Színházban a Superar Gyermekkórus és a La Musica Kamarakórus Kórusvarázs című produkcióját, majd a VSG Táncszínház Pöttöm Panna előadását tekinthetjük meg. Az Átriumban pedig lesz Kerekítő foglalkozás, bábszínházi előadás és táncház is. Ezenfelül kreszparkkal, olvasóligettel, tanyavilággal, királyi várjátékkal, óriás kaleidoszkóppal is várják a kicsiket.

Részletes információk a Müpa honlapján.

A Csodák Palotájában az M2 gyerekcsatorna műsorai elevenednek meg: az M2 Matricák és a Hetedhét kaland szereplői, az egyes rovatok állandó hősei is ott lesznek a palotában. Emellett vetélkedők, pontgyűjtő játék, tudományos előadások, kísérletek is várják a kicsiket. Tibus bohóc 11 órától zenés előadást tart. A Csopa vendége lesz Süsü és TV Maci is. Vasárnap az intézmény mintegy 250 interaktív játéka várja a látogatókat, akik kipróbálhatják, hogyan lehet biliárdot játszani lábbal és focilabdával

Részletes program a Csodák Palotája honlapján.


17818_csodak_palotaja_gyereknap_600x314.png
A Csodák Palotájában az M2 gyerekcsatorna hősei elevenednek meg
Forrás: programturizmus.hu

Utcabállal készül a József Attila Színház gyermeknap alkalmából. Muki bohóc várja a legkisebbeket, de lesznek kézügyességi és memóriajátékok, lufihajtogatás, arcfestés, kézműveskedés, rajzolás és sakkozás is. A színház kulisszáiba is eljuthatunk egy-egy vezetett séta során szombaton és vasárnap 3 órakor. A színpadi programok mesekoncerttel indulnak, de játszanak részleteket a Légy jó mindhalálig című előadásból és a következő évad bemutatójából, a Macskafogóból is.

Részletek a színház honlapján.

A járművek szerelmeseinek

Ismét megnyílnak az ország tűzoltólaktanyái. 10 órától délután 4-ig tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök várják a gyerekeket. A katasztrófavédelmi gyermeknapon a picúrok a szolgálatot teljesítő tűzoltók mindennapjaiba és a laktanyák működésébe tekinthetnek be, valamint kipróbálhatják az ottani járműveket és a tűzoltóeszközöket is.

A résztvevő laktanyák listája itt tölthető le.


tuzolto_gyereknap2_1_600x450.png
Az ország tűzoltó laktanyái is megnyílnak
Fotó: FKI

A Vasúttörténeti Parkban május 25-én és 26-án 10 és 18 óra között várják a családokat koncertekkel, bábelőadásokkal, közlekedésbiztonsági bemutatókkal. Szombaton 11 órakor fellép Halász Judit, 13 órától az Ákom-bákom bábcsoport előadását lehet megtekinteni, 15 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél. Vasárnap lesz a Kifli Zenekar és Szalóki Ági koncertjei, valamint fellép a Fabula Bábszínház is.

Részletes információk a Vasúttörténeti Park honlapján.

Szombaton gyermeknappal egybekötött nyílt napot tartanak az Óbudai autóbuszgarázsban, ahol a BKV-s buszok mellett a nosztalgiaflotta több darabját láthatjuk: zavarelhárítási járműveket, Csepel műhelykocsit, nyerges teherautót, tűzoltóautót, az 1980-as évek jellegzetes tehergépjárműveit. Veteránjármű-gyűjtő egyesületek mutatkoznak be, de egy Toyota buszban kialakított repülőgép-szimulátor és egy mozdonyszimulátor is várja az érdeklődőket.

Részletes információk a BKV honlapján.


obudai_autobuszgarazs_600x399.png
Az Óbudai Autóbuszgarázs nyílt napot tart
Forrás: port.hu

Sportolóknak

Ha sportos programokkal szeretnénk tölteni a gyereknapot, akkor május 25-én érdemes kilátogatni a Margitsziget Családi Sportnapjára, ahol a résztvevők többek között buborékfocizhatnak, jógázhatnak, zumbázhatnak, vívhatnak, súlyt emelhetnek, mászófalazhatnak és még különféle extrém sportokat is kipróbálhatnak. A színpadi programok során Katus Attila reggeli tornája nyitja, a gyerekeket Major Eszter és barátai, valamint Bergengóc Zenegóc Társulat szórakoztatja, a sportnapot pedig Pápai Joci koncertje zárja.

Részletek az esemény Facebook oldalán.

Kalandpark és Sportsziget is lesz a Városligeti Gyermeknapon. A Nemzetek Utcájában mintegy 30 ország mutatkozik be és idén is lesz Biztonságos Internet Sátor, sportprogramok, fogászati szűrőbusz, focikupa, KRESZ-park. A Sportszigeten különféle sportbemutatókkal, kalandparkkal és egyéb sportolási lehetőségekkel várják a látogatókat, akik a különböző sportágak bajnokaival is találkozhatnak. A Sportszigeten 12 sportág, köztük a kézilabda, a golf, a vívás, a kick-box, az asztalitenisz és az ökölvívás mutatkozik be, valamint rapid sakkversenyt is tartanak. A rendezvényen egyebek mellett hangszerkészítés, zenés torna, színpadi műsorok, interaktív díszelgési bemutató, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékok, valamint fejtörők is lesznek.

További információ: itt.


gyermeknap_varosliget_budapestimami_600x399.png
Sportsziget is lesz a Városligeti Gyermeknapon Forrás: budapest.imami.hu

Nemcsak a budapesti gyerekeknek!

A debreceni gyerkőcöket is izgalmas eseményekkel várják: több mint harminc helyszínen mintegy száz program lesz. A Kölcsey Központban Halász Judit-koncerttel kezdődik a gyereknap, de lesz Ringató foglalkozás, utcaszínház is, a nagyerdei állatkertben látványetetésekkel várják a gyerekeket vasárnap, akik ezen a napon együtt sétálhatnak majd a legifjabb pápaszemes pingvinekkel, de a szomszédos vidámparkban a Széltolók zenekar interaktív gyermekműsorát is megtekinthetik. A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumba látogatók találkozhatnak egy barátságos sárkánnyal is, amely egy földalatti üregben lakik, és neki köszönhető a szivárvány születése.

Részletes programok a debrecen.imami.hu honlapon.

A mesebeli számok világa lesz a középpontban Székesfehérváron, az idei Hetedhét Játékfesztiválon, amely a gyerekek körében mára már a város legnépszerűbb rendezvényévé vált. Az Országalmától a virágóráig zajló programok közül talán a legizgalmasabb lesz a hétpróba játék, amelynek kerettörténetét Bella, a kíváncsi porcelánbaba adja, akit fogságba ejtett egy gonosz boszorka, ráadásul a számok labirintusává változtatta a várost. A feladat, hogy megfejtsék a számok rejtélyét, megmentsék Bellát és megtörjék a boszorka átkát. A próba mellett idén is lesznek színpadi programok: szombaton a Szárnyas Sárkányok interaktív gólyalábas térjátéka, a SimorágTánCirkusz és a Barboncás Társulat meséje, vasárnap a Figurina Bábszínház, a MárkusZínház és a Mesebolt Bábszínház előadásai várják a gyerekeket. Lesznek koncertek is: szombaton a Katáng zenekar és Szalóki Ági, vasárnap a Kokopelli Jazz Matiné és a Rutkai Bori Banda koncertjét élvezheti a közönség.


jatekfesztival_51_600x450.png
Székesfehérváron Hetedhét Játékfesztivál lesz
Forrás: turizmus.szekesfehervar.hu

Gyermeknap alkalmából, május utolsó hétvégéjén Szekszárd is a gyermekek városává alakul. A Háry János Mesefesztiválon lesz minden, ami az apróságok és szüleik számára izgalmas lehet: gyerekkoncertek, előadások, kézműves- és kirakodóvásár, mesélések és játékok is. Koncertet ad Gubás Gabi és zenekara, lesz Ringató és játszóház, valamint fényfestés is.

Részletes információk az esemény honlapján.

Dunakeszin a városi gyereknappal együtt rendezik meg a rendőrnapot a Katonadombon. Lesz lufiosztás, népi játszópark, pedálos gokart, ötpróba, vidámpark, vezetett tanösvény túrák is. A Dunakeszi Rendőrkapitányság 10 és 14 óra között bűnügyi-közlekedési sátorral, kerékpáros ügyességi versennyel, fegyverzeti és kutyás bemutatóval, valamint rendőrautókkal és tűzoltó járművekkel várja a kicsiket.

Bővebb információ a város honlapján.

Kocsis Katica