Ünnepelt a Cseh Tamás Program

Egyéb

Doncsev András, a Nemezti Kulturális Alap alelnöke beszédében elmondta: a kultúra nem létezhet szabadság nélkül. ?A hagyományos, Cseh Tamás-napi rockünnepen mi más is lehetne ? a játékosság mellett ? a másik legfontosabb üzenet, mint a szabadság szeretete? ? hangsúlyozta az alelnök. Hiszen a rockzene legfontosabb törekvése, történelmi küldetése a szabadság követelése, a lázadás a megkötöttségek ellen ? hangerővel, formával, stílussal, öltözködéssel ? tette hozzá.

A szabadság szeretete nem más, mint a másik ember, a közösség, az élet szeretete, az élet igenlése. ?Szabadság, játéktér, valamint szellemi és anyagi ösztönzés ? ez a legtöbb, amit a Nemzeti Kulturális Alap adhat? ? összegezte Doncsev András.

A Cseh Tamás Program eredményeiről szólva kiemelte: a program több mint kétmilliárd forintot juttatott a magyar könnyűzenének, és ha ehhez ?hozzávesszük azt a minden állami forinthoz hozzáadott három-négy forint magántőkét, amelyet a gondosan egymásra épített alprogramok megmozgattak, akkor ez legalább hat-hétmilliárd forint forrást jelent? ? mutatott rá az alelnök.

Az induló előadói alprogramra az elmúlt három évben 850 pályázat érkezett, és végül 99 formáció kapott összesen 200 millió forint támogatást. Ebből minimum 360, a pályázatban kötelezően előírt dal készült el az első két évben, de mivel mindenki teljes EP-vel jelent meg, ezért az új dalok száma inkább a 600-hoz közelít. Ebben az évben ehhez hozzájön további minimum 135-200 új dal, amely 27 lemezen fog megjelenni ? így összesen legalább 500 dal látott, lát majd napvilágot ? mondta Doncsev András. Kitért arra is, hogy ebben az alprogramban körülbelül 1000-1200 zenész, technikus, menedzser, fotós, filmrendező, operatőr stb. dolgozott és dolgozik.

A klubtámogatói alprogramról szólva megjegyezte, hogy ez is ?valódi segítséget nyújt?. Az első két évben összesen 82 fővároson kívüli klub kapott 160 millió forint támogatást, melyből 800-900 koncert valósult meg ? ezek a program nélkül nem biztos, hogy létrejöhettek volna. A ?harmadik évben másfélszer annyi koncerthelyszín kapott támogatást, mint az első évben, illetve a harmadik évadban eleve annyi támogatást osztottunk szét, mint az első két évben. Így 150 helyszín kapott több mint 300 millió forintot ? ehhez jön még az a 40 millió forint, amelyre a fővárosi klubok pályázhatnak. Ez összesen körülbelül 1500 koncert létrejöttéhez volt és lesz elég? ? magyarázta Doncsev András. Hozzáfűzte: ma már nincs olyan megye, ahol ne működne koncerthelyszín.


1d0a0316__copy__600x399.png
Az esemény egyik fellépője, a Cseh Tamás Program támogatottja: Kamilka és a Pesti Sikk

Mint mondta: szakmai részről a legnagyobb elismerés az előzenekari alprogramot övezi. Összesen 138 pályázatot támogattak ? így ebben az alprogramban kb. 300 magyar zenekar és előadó vett és vesz részt. Ez mintegy 1500 megvalósult vagy megvalósuló koncertet jelent, melyekre minimum 30 ezer, de akár több százezer ember is vesz vagy vett jegyet. ?Ez az alprogram a nemzedéki együttműködés miatt is fontos, ami megfizethetetlen? ? hangsúlyozta.

A Cseh Tamás Program mellett a Nemzeti Kulturális Alap jelentős anyagi támogatást biztosít a Könnyűzene Kollégiuma számára, mely 665 millió forintból gazdálkodhatott, de a komolyzene sem szűkölködhet, hiszen a Zeneművészet Kollégiuma 800 millió forintot költhetett el pályázatokra, a Halmos Béla Program pedig 300 millió forinttal rendelkezett. ?Mindemellett a január 20-án bejelentett, a táncművészet tehetségeit felkaroló Imre Zoltán Program is elindult, összesen 100 millió forinttal? ? zárta beszédét az alelnök.

 

Németh Alajos ?Lojzi? zenész felidézte, hogy annak idején a Beatrice zenekarral mindent maguknak kellett biztosítaniuk: megvenni a hangszereket, az erősítőket, kibérelni a stúdiót a felvételekhez, illetve megszervezni a koncerteket. ?Díjazni kell tehát, hogy ilyen áldásos helyzetbe került a pop- és a rockzene, hiszen ez a program szinte el tudja látni azokat a zenekarokat, amelyek enélkül nem tudnának egyről a kettőre lépni? ? mutatott rá.

 

Gátos Iván zenész, zeneszerző a Cseh Tamás Program egyik mentora megjegyezte: szoros egymásrautaltság van mentor és mentorált között. ?A Cseh Tamás Program a mentorok szempontjából azért jó, mert viszonylag tapasztalt kollégák segítik a most induló zenekarokat abban, hogy milyen szempontokat nézzenek, amikor a közönség figyelmét szeretnék elnyerni? ? mondta a mentor. Hozzátette: a mentori feladata abban segíteni a zenekarát, hogy a lehető legjobb minőséget képviseljék a közönség számára.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője beszédében elsősorban meghívókat szeretett volna ?kézbesíteni?. Hívta az érdeklődőket a program következő rendezvényeire, például a február 5-én tartandó, a Dönci című könyvhöz kapcsolódó koncertre. Továbbá örömét fejezte ki, hogy erősödni fog a nemzetközi jelenlét, elindíthatják a magyar könnyűzenei oktatás alprogramját, illetve február végén a HANOSZ-szal közösen a Hangszert a kézbe! című programsorozatot. Utóbbi keretében nyolc vidéki helyszínre szeretnének hangszereket vinni, hogy minél több fiatal kipróbálhassa azokat. ?Mert ha sokan zenélnek, akkor néhány év múlva lesznek tudatos zenei vásárlók, és olyanok, akik jegyeket vesznek a koncertekre? ? fejtette ki Bajnai Zsolt.

Zárszóként megjegyezte: szeretne mindenkit egyeztetésre hívni, hogy megbeszéljék, mi volt jó vagy rossz az elmúlt három évben, mi legyen más, miként lehetne még több segítséget nyújtani a zenészeknek vagy akár a kluboknak. ?Gyertek, csináljuk együtt a Cseh Tamás Programot!?


1d0a0406__copy__600x400.png
Az esemény egyik fellépője, a Cseh Tamás Program támogatottja: Barbara Stahl

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond