Százhetvenhat pavilonban összesen száznyolcvankét kiadó köteteivel, könyvbemutatókkal, zenés és családi programokkal tartják meg a Vörösmarty téren és a Duna-korzón június 9. és 12. között a 93. Ünnepi Könyvhetet, amelyhez országszerte számos település csatlakozik eseményekkel.

A
járványhelyzet elmúltával a szokásosnál is több kiadó jelentkezett az ünnepi
könyvhétre, többen megosztott pavilonban mutatják majd be köteteiket – mondta
el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a szervező Magyar
Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.

Gál
Katalin hozzátette azonban: a papírhiány, a növekvő nyomdai árak és infláció, a
gazdasági válság egyaránt nehezítik a kiadók helyzetét, ezért idén olyan
kötetek is rákerülhetnek a könyvheti újdonságok jegyzékére, amelyeket már áprilisban
kinyomtattak. A lista így több mint háromszáz címet tartalmaz.

A
könyvünnepet idén Nádas Péter író nyitja meg, majd négy nap alatt több mint
hatvan könyvbemutató, mintegy ezer dedikálás, koncertek és egyéb esemény
szerepel a programban.

A könyvhéten játszóház is nyílik, ahol programokkal és mesekönyvekkel várják az Ukrajnából menekült gyerekeket – közölte Gál Katalin.

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, a Budapest könyvfőváros program szakmai előkészítő bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy jövőre ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 150. évfordulóját, ennek jegyében pedig könyvfővárossá alakítják Budapestet. A Budapest könyvfőváros programsorozat célja többek között, hogy az olvasást közösségi élménnyé tegye, hogy a társművészeteket is bevonva felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságára, továbbá hogy bemutassa Budapest történeti és kortárs könyvkultúráját. A Budapest könyvfőváros felvezető programja már az idei könyvhéten elindul – közölte.

Révész Emese művészettörténész, a Szép Magyar Könyv 2021 verseny zsűrijének elnöke kiemelte, hogy a könyvhét nemcsak a kortárs magyar irodalomról, hanem a kortárs magyar könyvművészetről is áttekintést kíván adni. Ezzel a céllal hirdeti meg az MKKE évről évre a Szép Magyar Könyv pályázatot, amelyre ezúttal 57 kiadó 116 kötetet nevezett. A díjakat a megnyitó után adják át.

Szépirodalom kategóriában a Koinónia Kiadó Isten szótagolva című verseskötete, gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriában az Equibrilyum kiadó Szerintemezazegész című kötete, a művészeti könyvek között pedig a Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó Tíz év című kötete lett a nyertes.

Az Iskola Alapítvány Kiadó az ismeretterjesztő könyvek kategóriájában is első helyezést ért el Elmúlt Jelen – A romániai magyarok története a kommunizmustól a rendszerváltásig című kiadvánnyal.

Szakkönyv kategóriában a TERC Kiadó Zsugorodó városok című kötetét, Az év illusztrátora kategóriában a Csimota Kiadó A nagy kanizsár összeesküvés című kötetét, a múzeumi művészeti könyvek közül pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiadványát sorolta az első helyre a zsűri.

A köztársasági elnök különdíját a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Arcképek az Osztrák– Magyar Monarchiából című kötete nyerte el, míg a miniszterelnök különdíját a Scolar Kiadó Csodás Magyarország – Csavargások régmúlt időkben című könyve kapta.

A főpolgármester különdíját a Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből című kötete, a Magyar Tudományos Akadémia különdíját pedig a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Zsidó örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon című könyve érdemelte ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjaival az Utisz Grafikai Stúdió Virágnak virága, világnak világa, a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth Géza személyesen – Alternatív életrajz, valamint a Gutenberg Kiadó Darázsolás című kiadványait tüntették ki, a Tamás László-díjat pedig a Magvető Kiadó Ó, rinocérosz című kötete nyerte.

Nyitókép: Székelyhidi Zsolt