A visegrádi négyeket, azaz Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát nem csupán diplomáciai és gazdasági kapcsolatok fűzik egymáshoz: kulturálisan is rengeteg közös vonásuk van ? többek között rendkívül gazdag zenei tradíciójuk. Ezt a hagyományt mutatja be a Müpa annak alkalmából, hogy 2018. június 30-ig Magyarország már ötödik alkalommal tölti be a csoport elnökségét. ?Feladatuknak érezzük, hogy rávilágítsunk arra, milyen hatalmas a térségben rejlő kreatív potenciál, hogy hány műfajban, hány kiemelkedő alkotót adott a világnak ez a négy ország. Fontos, hogy képesek legyünk megmutatni ezeket az értékeket? ? fogalmazott Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Az ünnepi est programjában szereplő műveket cseh, lengyel, magyar és szlovák előadók szólaltatják meg ? az alkalomhoz illő módon főként olyan művekből idézve, amelyeket a visegrádi országok zeneszerzői írtak.

 

Ez alkalommal ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán hallható a hazai közönség kedvence, ?a szlovák fülemüle?, Edita Gruberová, akit a műfajban való páratlan jártassága okán a ?koloratúra királynőjeként? emlegetnek a bel canto szerelmesei. Magyar partnere az esten a kitűnő alt, Schöck Atala lesz, akit szintén ismerősként üdvözölhet a közönség, hiszen a Magyar Állami Operaház magánénekese legutóbb júniusban, a Budapesti Wagner-napokon lépett színpadra a Müpában. A prágai születésű tenor, Ladislav Elgr szintén vendégeskedett már a Müpában, a Wagner-napokon, de rendszeres vendége Európa nagy operaházainak és koncerttermeinek is. Az est legfiatalabb szólistája az 1990-ben született Krzysztof Bączyk, hazája, Lengyelország egyik legígéretesebb fiatal tehetsége. A fiatal basszus széles repertoárja Mozarttól Sosztakovicsig terjed, és fellépett már a világ számos neves koncerttermében. A Magyar Állami Operaház Zenekarát a pályafutását zongoristaként kezdő Peter Valentovič vezényli, aki hazájában, Szlovákiában Edita Gruberová kísérőjeként is bemutatkozott már.


edita_gruberova_schock_atala_ladislav_elgr_krzysztof_b__czyk_600x213.png
Edita Gruberová, Schöck Atala, Ladislav Elgr és Krzysztof Bączyk

 

A műsor megálmodói nagy gondot fordítottak rá, hogy a visegrádi csoport szellemiségét ne csak a közreműködők nemzeti hovatartozása erősítse, hanem az est során felcsendülő áriák is: a zenetörténet nagy klasszikusai, Mozart, Rossini, Bellini, Rachmaninov, Mascagni és Puccini mellett magyar (Erkel, Kodály), cseh (Smetana, Dvořák), lengyel (Moniuszko) és szlovák (Moyzes) zeneszerzők művei is megszólalnak.

Ünnepi operagála a Visegrádi Csoport magyar elnöksége alkalmából

Időpont: 2017. december 20., szerda, 19:30?22:00

Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Vezényel: Peter Valentovič

 

Közreműködők:

Edita Gruberová ? koloratúrszoprán

Schöck Atala ? alt

Ladislav Elgr ? tenor

Krzysztof Bączyk ? basszus

 

és a Magyar Állami Operaház Zenekara

 

 

További információk és részletes műsor a Müpa oldalán találhatók.