Ginsberg 1926. június 3-án született Newarkban. Apja angoltanár és költő, az I. világháború előtt Oroszországból kivándorolt anyja, aki gyógypedagógus és a kommunista mozgalom lelkes híve volt, fiait gyakran magával is vitte különböző gyűlésekre. Az epilepsziás és paranoiás anya 1941-ben elmegyógyintézetbe került, elektrosokkot kapott, homloklebeny-műtétet hajtottak végre rajta, teljesen eltompulva halt meg 1956-ban. Ginsberg egyik legismertebb műve, a megrázó erejű Kaddis című elégia neki állított emléket.
Kamaszéveiben Ginsberg leveleket küldözgetett a The New York Timesnak, amelyekben aktuális politikai kérdésekről, a II. világháborúról és a munkások jogairól fejtette ki nézeteit. Középiskolásként az irodalom érdekelte, és Walt Whitmant tekintette példaképének. A középiskola elvégzése után a Columbia Egyetemre iratkozott be előbb jogra, majd irodalomra, ahol többek között a neves irodalomtörténész, kritikus Lionel Trilling tanítványa volt.
Diplomát soha nem szerzett, viszont az egyetemi évek alatt került barátságba (és szoros testi kapcsolatba) a későbbi beatmozgalom legendássá vált alakjaival, Burroughs-zal és Kerouackal, akikkel együtt élvezte a kábítószer, a szabad szerelem, az alkotás gyönyöreit. 1948-ban drogos hallucinációban William Blake hangját hallotta, amint a napraforgóról verselt, s ez indította el a költői pályán. Kezdetben a hagyományos, klasszikus verselést választotta, később sorai egyre áradóbbakká váltak, verselése egyre spontánabb lett. 1949-ben orgazdaság vádjával letartóztatták, de végül vádalkuval börtön helyett pszichiátriai kezelésre kötelezték. Itt ismerte meg az ifjú írót, Carl Solomont, akinek később az Üvöltés című versét ajánlotta.
Szabadulása után Mexikóba utazott, ahol különféle drogokkal kísérletezett, majd 1955-ben San Franciscóba költözött, ahol piackutatóként is dolgozott. Itt ismerte meg élete nagy szerelmét, a fiatal modell Peter Orlovskyt, akivel haláláig együtt élt, igaz, mellette számos alkalmi szeretője is volt. San Francisco bohémnegyedének egyik üzletében olvasta fel először Ginsberg az Üvöltést, amely az alkalmi közönség körében viharos sikert aratott.
Ferlinghetti, a City Lights Könyvkiadó vezetője azonnal el is kérte a kéziratot, s 1956 májusában megjelent az Üvöltést és egyéb verseket tartalmazó kötet. A hatóság azonnal lecsapott rá, obszcenitással és trágársággal vádolták a valóban nyers és szokatlanul szókimondó művet, ám 1957-ben a bíróság kimondta, hogy az Üvöltésben olvasható durva részleteket ellensúlyozza a költemény szociális értéke.
Az új költészet alapműve milliókhoz eljutott, megkezdte világhódító útját, miközben maga a szerző is útnak indult, s Orlovskyval előbb Párizsban töltöttek hosszabb időt, majd rövid New York-i tartózkodás után Dél-Amerikát, Európát, Marokkót, Indiát és Japánt kóborolták be. 1965-ben hírlapi tudósítóként Ginsberg Kubába utazott, ám mivel meglehetősen nyíltan bírálta a drogellenes törvényt, a homoszexuálisok elnyomását és üldözését, hamarosan kitoloncolták.
Nem járt jobban Csehszlovákiában sem, ahol hatalmas tömeg előtt szavalta a Május királyát, de a hatóságok itt is távozásra kényszerítették a laza erkölcsűnek tartott költőt. A hatvanas évek elejétől Ginsberg belevetette magát a hippimozgalomba (tőle származik a "flower power" jelszó is), ekkor már maga is komolyan foglalkozott a meditációval, a Zen buddhizmussal, az erőszakmentes élet megvalósításával, s szerepe volt a vietnami háború elleni tiltakozás megszervezésében, a chicagói Grant Park-i tüntetésen, amit a rendőrök szétvertek, az elsők között menetelt.
1971-ben találkozott a tibeti származású buddhista meditációs mesterrel, Csögyam Trungpa Rinpócséval, aki az elkövetkező években legfőbb szellemi guruja lett. Segítségével sikerült létrehozni a boulderi Naropa Intézetet, ahol Ginsberg is tartott költői stúdiumokat. Közben fáradhatatlanul járta az országot, s külföldet is, előadó- és felolvasóestjei sokszor nem kis botrányt kavart események voltak. Elmaradhatatlan hordozható harmóniumával, amit állítólag egy benáreszi piacon szerzett be potom összegért, kísérte áradó ritmikájú, képekben, látomásokban tobzódó verseit, amelyeket sokszor üvöltve adott elő, majd többnyire meztelenre vetkőzött, ilyenkor rendszerint a rendőrök vezették el a helyszínről.
Csípős nyelvű kirohanásaiban nem kímélte a politikusokat sem, az igazságtalan kormányzati intézkedések, az Egyesült Államok külpolitikája ellen is felemelte szavát. Nyers és szókimondó költészetét egyre inkább elfogadták, The Fall of America (Amerika bukása) című kötetét 1974-ben Nemzeti Könyvdíjjal jutalmazták, 1986-ban pedig a sztrugai költőfesztiválon Arany Koszorút kapott.
Magyarországon először 1980-ban járt a magyar PEN Klub meghívására, majd 1993-ban ismét visszatért. Magyarul négy kötete is megjelent (Nagyáruház Kaliforniában, A leples bitang, Május királya, Halál Van Gogh fülére!), fordítói között Eörsi István és Orbán Ottó nevét kell kiemelni. A "beatnemzedék pápája", a "szabad szerelem Buddhája", a "hippik apja" New York-i otthonában halt meg májrákban 1997. április 5-én.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
