 |
| Somi Panni tánc közben Fotó: Simon Csilla |
Tizenhat éve alakult meg társulatod, amely az indiai hagyományokra épít, miközben a kortárs tánc világával ötvözi azt. Hogyan fejlődött ki a saját stílusod, amely a keleti műfaj és a modern elemek találkozása?
Indológusként végeztem, és a szakon belül klasszikus színháztörténettel foglalkoztam. Az egyetemi évek alatt kikerültem Indiába egy ösztöndíjjal, amikor pedig választanom kellett, mit tanuljak, mindenképp gyakorlati dologra vágytam. Így kerültem egy dél-indiai táncművészeti főiskolára, ahonnan ?91-ben egy ismeretlen műfaj követeként tértem haza: itthon teljesen újdonságnak számított a klasszikus indiai tánc, így az első tíz évem gyakorlatilag arról szólt, hogy megismertettem és megszeretettem a műfajt.
Sokakat valószínűleg a kíváncsiság vonzott az óráidra, de bizonyára ez nem elég, hogy valaki kitartson a műfaj mellett. Mit tapasztaltál: kik ragadtak ott a próbateremben?
Akik először jöttek, őket talán az ismeretlen, az egzotikus érdekelte, de alapvetően, akit ez mozgat elsősorban, az nem marad itt, hiszen a műfaj többről szól. A klasszikus indiai tánc nagyon nehéz, irdatlan nagy munka megtanulni, aki csak egzotikumot keres, az nem feltétlenül fektet ekkora munkát bele. Hozzám egy idő után már tényleg csak azok jöttek, akik a kultúra, a műfaj iránt érdeklődtek, akik fel akartak fedezni egy másfajta színpadi nyelvet, az európaitól eltérő művészi eszköztárat. A rengeteg klasszikus óra és előadás azonban rendkívül hasznos időszak volt: megtapasztaltam például, mi a különbség az indiai és a magyar közönség között.
Mire jutottál, miben mások az igényeink itthon?
Az indiai műfajok hosszúak, a magyar közönségnek viszont nincs sok ideje az elmélyülésre ? ehhez idomulni kellett. Rövidebb műsort, kevesebb ismétlést, feszesebb szerkezetet alkalmaztam. Ma már Európában és Amerikában is számos hasonló társulat működik, amely a klasszikus indiai műfajra épít, de elrugaszkodik attól. A táncszínház erről szól: nem a hagyományőrzés a feladatunk.
Nem őrzöd a hagyományt, csak építkezel belőle. Hosszú idő volt, amíg ebben a koncepcióban meglelted a saját nyelved?
Az első tíz évben minden telet Indiában töltöttem: ekkor zajlott a művészeti fesztivál, ahol megnéztem, kipróbáltam új elemeket, visszatérve pedig ezekből táplálkozva készítettem az előadásaimat. Mégis amíg ez így zajlott, addig nem tudtam saját lábra állni ? túlságosan fogva tartott India. Aztán megszületett a két gyerekem, akik miatt nem mehettem el: ez pedig meglepő módon nagyon jót tett. Kialakult egy távolság, és elengedtem a komplett indiai formát. Ma is foglalkozom klasszikus tánccal, de élesen elkülönül a táncszínházi munkáimtól. Azok már kizárólag Somi Panni termékei, amelyekben nem merül fel kérdésként, hogy Indiában így csinálják-e vagy sem. Itt már csak az üzenet a lényeg.
A legújabb bemutatótok Amrita Sher-Gil alakját idézi meg, a száz éve született festőművészt. A centenárium alkalmából idén számos tárlat, konferencia, előadás szól róla. Hogy tapasztalod, az évforduló segítségével egyre inkább bekerül a neve a köztudatba?
Aki eddig nem ismerte, az nyilván most felfedezte magának, azonban számomra meglepő volt, hogy mennyire népszerű. Mivel egy félig magyar félig indiai művészről beszélünk, Amrita a két nemzet közötti kulturális kapcsolat szempontjából is érdekes és fontos. Mégsem csak hasonló körökben ismerik. Sokan megjelentek például az évfordulós események kapcsán, akik leszármazottai: édesanyja kiterjedt családja által rokonok, akik még mindig őrzik, becsülik az emlékét, hogy Amrita a felmenőjük. Előkerültek olyanok is, akiket Amrita személye, élete, története érdekelt, vagy akik már foglalkoztak vele korábban művészi előadások formájában.
Téged elsősorban mi érdekelt vele kapcsolatban, amikor neki szenteltél egy egész estés előadást?
Aki alkot, az önkéntelenül magáról is mesél: számomra a kettőség az érdekes, ahogy ő egyszerre európai és indiai. A legjobb indiai festőnek nevezték Európában, a legjobb európai festőnek Indiában. Nekem is hasonló kettőség jelenti a legnagyobb kihívást az életemben: bár európai vagyok, de indiai műfajjal foglalkozom.
Élettörténetet várhat a néző, vagy más megközelítés érvényesül?
Kronológiai sorrendben haladunk, de mégsem a történet, inkább a hangulat áll a középpontban: több festménye is megjelenik például élőkép formájában. A darab életrajzi vonatkozású, feltűnnek élete főbb helyszínei, Magyarország, Párizs, India, illetve a legfontosabb személyek, akik körülvették.
Ez az első előadásod, ahol nemcsak a tánc beszél, hanem prózai szöveg is megszólal.
Valóban felidéződnek Amrita levelei, naplórészletei magyar fordításban. Két szereplő kap prózai szöveget ? Amrita, illetve a francia festőnő alakítója, akihez nem csupán barátság fűzte az indiai-magyar lányt. Sokat gondolkodtam, miképpen ábrázoljuk Amrita halálát ? végül az ő személye adta a választ: mivel a párizsi festőnő is fiatalon meghalt, ő jön el Amritáért a darab végén.
Az Amrita című előadás legközelebb december 11-én látható, valamint januártól továbbra is szerepel majd a Nemzeti Táncszínház műsorán.
