Sajnos. Lévai Balázs ugyanis felületességből tartott propagációt: figyelmetlen volt, pontosabban csak magára tudott figyelni. A sztorijai közül nem egy szólt arról, ki mindenki hírességgel beszélgetett már. Rejtély, hogy kerül ez a nehézkesen beszélő, ugyanakkor gyakran hadaró ember évek óta újra és újra márkás közönség elé ? jelentős előadóművészekkel ennél komolyabb felkészültséggel és odaadással szokás (pláne érdemes) beszélgetni. Meglehet, azt hiszi magáról, ő egy showman, ahhoz azonban kellene valami átütő az egyéniségében, esetleg humor (a gyermeteg jópofáskodás nyilván nem az), netán valamiféle báj, vagy legalább egy csipetnyi szemtelenség. Egyébként is hálátlan feladat lett volna a fellépőkkel kényszeredetten beszélgetni ? mert ki-ki vérmérséklete, jólneveltsége, őszintesége szerint jelezte, mennyire nem kívánja az időkérés alatti felszínes csevelyt ? de egy, az előadókra tényleg kíváncsi illetőnek talán jobban ment volna.
A Marton László Távolodó által megkeresett zenekarokat azonban érdekes volt figyelni. És azon is lehetett gondolkodni, egy tribute-ot mennyire kell művészileg nyakon csapni. Volt zenekar, amelyik kizárólag Cseh Tamás (és Bereményi Géza) szerzeményt játszott, a legtöbben azonban saját számokat is előadtak. Most arra jutottunk, ha az adott zenész nem akarja a saját képére formálni a dalokat, az is vállalható. Cseh Tamás nem a technikával adta fel a leckét, hanem magával: már a színrelépése figyelemreméltó volt. Erre leginkább a Balaton emlékeztetett ? Víg Mihály úgy adott elő öt dalt, hogy azzal a lendülettel két órán át is énekelt volna. Kiss Tibi ugyancsak minden újító szándék nélkül, finoman énekelte, hogy Hajnalban fél háromkor szokás szerint. Mégis egészen más lett a dal, mert az ő hangja valami mediterrán éjszakából való, nem Magyarországról.
 |
| Harcsa Veronika |
A zenészek közt többen a nemzetközi zenei életben keringnek, érdekes volt így együtt látni őket: a világzenében nemcsak dalok hasonlítanak mindinkább egymásra, hanem az énekesek is. Csík János az egyik kivétel, ő nem egy etno-multikulti ? nemcsak telefon lóg az oldalán tokban, hanem bicska is. A Somogyi Katonadal, amit elénekel, nem puszta előadó-technikai remeklés ? amitől sok énekes sikeres ?, hanem érezhetően elemi köze van Csík Jánosnak ehhez a dalhoz (is). Az énekesnőkkel már más volt a helyzet. Először is zavarba ejtő felismerés volt, hogy a fellépők közt egyetlen nyilvánvalóan önazonos nő van ? Péterfy Bori ? nem szakmailag, hanem emberileg. A többiek csak külsőségekben nem hasonlítanak egymásra: Harcsa Veronika fura angyalkafigurája (ahogy az operadivat szerint szívre tett kézzel meghajol), Palya Bea magastartásban vergődő feszes mosolyú közönségtapsoltatása, Bognár Szilvi vidámra batikolt jellegtelensége, Herczku Ágnes jóságos igyekezete, Tóth Evelin szenvelgően gargarizáló dallamtekergetése ? mind valami idealizált nőszerepet játszanak, ahelyett, hogy magukat adnák ? illetve elindulnának megkeresni, kik is ők ?, hátha énekesek. Mindegyikük szépen énekelt, persze. Azonban nem tudtam mire vélni, hogy Tóth Evelin, illetve Bognár Szilvia zenei kísérői gépen behozták az alapot, aztán arra rámentek egy hangszerrel. Az ilyesmi gyakran még színházban is ügyetlennek tetszik, koncerten pedig értelmezhetetlen.
Az este meglepetése a régebben és most is különféle alternatív formációkban éneklő Legát Tibor volt, aki egészen másként énekelte el a Feljelentést, mint Cseh Tamás ? nem zeneileg volt átdolgozva, hanem dramaturgiailag ?, ami kiterjesztette az időbeli érvényességét.
