A kezdő dátum 2010 decembere, az új médiatörvény elfogadása; az utolsó snittek a január 1-jei demonstráción készültek az Opera előtt. A kettő közötti, nagyjából egy év folyamán Csillag Ádám végigkövette a nyilvánosság átalakulásának egyes fejezeteit. Interjúkat csinált az úgynevezett filozófusper vádlottjaival és a köztévé híradóbejátszásaival szembesítette ezeket. Ott állt az emelvény mellett a március 15-i tüntetésen, ott volt Esztergomban, amikor a megválasztott új polgármester és hívei a Parlamentbe indultak, hogy tiltakozzanak az önkormányzat működésének ellehetetlenítése ellen. Lement Gyöngyöspatára és végigforgatta a szélsőjobboldali erők beköltözését, a belügyminiszter látogatását, a politikai erők felvonulását, a helyiek és az önkényesen bevonult ?polgárőrség? konfliktusait ? amelynek bonyolult igazságtartalmáról talán a gyöngyöspatai térfigyelő kamerák rögzített felvételei mondták el a legtöbbet; Csillag ezeket is belevágta a filmbe. Forgatott egy durván uszító jobbikos tömegrendezvényen, a júniusi ?bohócforradalom? eseményein, tudósított a média tisztaságáért kezdett éhségsztrájkról és végül az év végi zajos események pillanatairól. Egy olyan Magyarországról, amelyik az ország széles nyilvánossága előtt egyáltalán nem jelent meg.
Az anyagokat folyamatosan publikálta az interneten, de most, a Filmszemlére összeszerkesztette a részeket, és két vágó segítségével filmet készített belőle. Rendkívül hatásos proklamáció lett belőle, noha filmnek alig mondhatjuk: a kép-és hanganyag, a jelenetek egymásutánja, a hosszú, vágatlan snittek inkább az amatőrfilm eszközeivel élnek, a néző mindvégig tudatában van annak, hogy egyetlen nézőpont, egyetlen ember látásmódja és lehetőségei irányítják a beszámolót. A hosszú és rövid snittek szerkezetéből kialakított hangsúlyok, a tömegtüntetések harsány kakofóniája, a kamera folyamatos mozgása félelmet, bizonytalanságot sugall, a kamera élessége gyakran csak hosszú másodpercek után állapodik meg. Filmes eszközöket alig használ: ritkán kapunk közeliket a fontos szereplőkről, ugyanakkor nem látjuk valójában, milyen az a kiabáló tömeg, amelyik belelkesedik egy-egy felszólalástól. Csak a hosszúra nyúló gyöngyöspatai jelenetekben találkozunk hús-vér emberekkel, arcokkal és tekintetekkel. Inkább a közmédia hiányosságait pótoló híradás-sorozatot kapunk, mint igazi dokumentumfilmet.
Mindezeket felvállalva, Csillag Ádám filmje rendkívül hatásos. Nagy kár, hogy egyoldalúsága lerombolja a máskülönben hiteles képsorok őszinteségét; kár, hogy a nézőt kényszerűen beleviszi egy politikai állásfoglalásba. Ha megmaradt volna a média tisztaságának témájánál, ha legalább több oldalról vizsgálta volna az eseményeket, tisztább, őszintébb filmet látnánk. A jelenetek igazsága egyenként érvényes marad, de a film egésze egyelőre vágatlan, korrekcióra szoruló nyersanyag.
