Vajon milyen nemű a porcelán?

Porceláncsészék, tányérok, reggeliző-, kávés- és étkészletek, dísztárgyak, lámpák és ékszerek fogadják a különleges látványra éhes szemlélőt az időről időre újdonságokkal előrukkoló kecskeméti galéria legújabb kiállításán. Látszólag hétköznapi tárgyak nem éppen hétköznapi kivitelben: szecessziós stílusvilágra emlékeztető, porcelánbogaras ékszerek, luxust, tradíciót és innovációit ötvöző reggelizőkészlet, amelyet a patak hangja és látványa ihletett, Portugália szimbolikus vonalát életre keltő vázák. Feltűnik egy kollekció, melyen békében megfér a dekoráló festés és a herendi minták. Nem lehet nem észrevenni azt a matt fehér porcelánból készült asztali lámpa sem, aminek színes, kupola alakú, áttetsző porcelánból készült ernyőt álmodott az alkotója, s amit hagyományos csipkehímzést idéző, kézzel vésett motívumok díszítenek. Az egyik személyes kedvencem az az étkészlet, amely az organikus és geometrikus formavilág határmezsgyéjén egyensúlyoz, egyszerre modern és klasszikus. A nem túl nagy kiállítótér tárgyainak mindegyike meglepő, izgalmas, innovatív, ugyanakkor tradícióról, eleganciáról és időtlenségről tanúskodik.

Ha feltennénk a kérdést, hogy milyen nemű, természetű egy-egy anyag, a porcelánra vélhetően a legöbben azt mondanák, hogy feminin tulajdonságokkal bír, hiszen elegáns, szép, kecses, törékeny, légies, ugyanakkor szeszélyes, érzékeny, törődést igénylő. A kiállítás koncepciójának kialakításakor a kurátor, Sütő Erika (aki maga is tervező, és az ő alkotásai is megtekinthetőek) első gondolata az volt, hogy a magyar gyári tervezés terén elért sikereket mutassa be az elmúlt 15–20 év távlatában. Ám a kiállítási anyag válogatásakor felmerülő nevek kapcsán hamar feltűnt, ahogy meséli, hogy főként a női nem képviselteti magát az utóbbi évtizedekben, így ez a felismerés megerősítette azt a benyomást, miszerint a porcelán valóban egy feminin médium.

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek – Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítóhelyén nyílt tárlaton olyan női, magyar gyári tervezők alkotásai mutatkoznak be, akiknek a tervei, termékei kis-, közép- vagy nagyszériás gyártásban piacra kerültek, kereskedelemben elérhetőek. A hazánkban fellelhető három vezető, magyar tulajdonban lévő porcelánmanufaktúra – a Herendi, a Zsolnay és a Hollóházi – produktumai mellett az Alföldi Porcelángyárat működtető, francia tulajdonban lévő Degrenne csoport, valamint két világhírű külföldi porcelángyár – a portugál Vista Alegre és a spanyol Lladró – termékeit tekintheti meg a design iránt érdeklődő közönség. Olyan kortárs, progresszív alkotókat ismerhetünk meg, akikre méltán illeszthető a „magyar találékonyság” kifejezés, akiknek a kreativitása és innovatív szellemisége a nagyszériás gyártás és gyári tervezés szabta keretek ellenére utat tört magának. A tárgyakban nemcsak az egyes gyártókra jellemző DNS, karakter- és formavilág jelenik meg, hanem az alkotók személyisége is kibontakozik.

Egy új porcelántermék fejlesztése és piacra bevezetése - főként kollekciók esetében - a gyártók részéről nagy befektetéssel jár, kockázatos a megtérülése, évekig is eltarthat, ezért ritkán invesztálnak új termék fejlesztésébe és rendelnek új designt a tervezőktől. Ez a gazdasági tendencia a tárlat összeállítását is nehezítette: „A tárgyak válogatásánál szerepet játszott az is, hogy milyen termékeket tudtunk a gyártóktól bekérni, mi volt elérhető a mintaraktáraikban, illetve a művészeknél saját tulajdonban, készleten. Elsősorban olyan alkotásokat szerettem volna bemutatni, amelyeknél mind a forma-, mind a dekorterv az adott tervezőtől származik. Gyakori eset ugyanis, hogy bár elkészül egy prototípus forma- és dekortervvel, később a gyártó nem a művész által tervezett, hanem egy már meglévő, más készleten is megjelenő dekorációval dobja piacra a terméket. Ilyen például a kiállításon szereplő tárgyak közül Meixner-Hegyi Etelka Cosier reggelizőkészlete, amit nem a tervező saját dekorjával, hanem a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Apponyi mintás verziójával tudunk bemutatni” – mesélte Erika. „Természetesen jó pár névvel bővíthettük volna a kiállítók névsorát, én azonban mindenképp olyan tárgyakat szerettem volna a közönség elé tárni, amelyek korszerűek, innovatívak, a mai igényeket tükrözik és elég frissek tudnak lenni akár egy több száz éves manufaktúra formavilág- és mintakincsbeli kötöttségei ellenére is. Emellett természetesen a rendelkezésünkre álló tér és büdzsé szabta határokhoz is igazítani kellett az elképzeléseinket.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire tekinthető különlegesnek, hogy női kerámiaművészek így együtt bemutatkoznak, a kurátor így válaszolt: „A női megközelítés koncepciója nem új keletű dolog, hiszen rendszeresen teret kapnak olyan kiállítások, ahol egy-egy ország női keramikusművészeinek munkáira épül egy tárlat, bár azok is inkább az autonóm kerámia területét fedik le, de számos designmúzeum is állított már össze olyan tematikát, amely a női designereket helyezi fókuszba. Például tavaly rendeztek egy nagyon izgalmas kiállítást a barcelonai Museu del Disseny-ben, amely a századfordulótól napjainkig a kreatív ipar legmeghatározóbb női tervezőit mutatta be HERE WE ARE! Women in Design.1900-Today címmel, ahol a magyar tervezőművészek közül Eva Zeisel tárgyai is felbukkantak. Olyan kiállítás azonban még nem jött velem szembe, ahol egy ország kortárs, női gyári porcelántervezői mutatkoztak volna be együtt.

A tárlat más szempontból is hiánypótlónak nevezhető, hiszen a kortárs magyar kerámia- és porcelánművészeten belül alulreprezentált módon jelennek meg a műfaj design területét képviselő alkotások. Leginkább egyedi művészi vagy autonóm kerámiákkal találkozhatunk a kiállításokon, és a művészek is ebben az arányban dolgoznak az adott területen. „Aki kerámia- vagy porcelántervezőként sorozatgyártott designtárgyakat szeretne tervezni, az kétféle út közül választhat: vagy kisszériában állítja elő ezeket a tárgyakat a saját műhelyében, és gondoskodik a termékei értékesítéséről, tehát egy személyben tervező, kivitelező és kereskedő, vagy egy-egy gyár vagy manufaktúra felkérésének eleget téve tervez terméket vagy komplett kollekciót, ami viszont nagyon ritkán fordul elő. Ebben az esetben a tárgy megtervezése és prototípusának elkészítése a feladata, de emellett menedzseli a termékfejlesztést és a gyártás előkészítési folyamatait is. Ez már egy sokkal összetettebb nézőpontot és gondolkodást igényel a művésztől, és egészen más kondícióknak is kell megfelelnie, mint amikor a művész sajátkezűleg, kis szériában állít elő valamit” – magyarázta a kurátor.

Emellett Magyarországon nem alakult még ki az a gyakorlat - néhány kivételtől eltekintve -, miszerint a gyártók a tervezők nevét, személyét is felhasználják a brandépítésben és a márkakommunikációban, ami egyébként emelné a tárgyak presztízsét, illetve ösztönözné az eladást. Magyarország legalább negyven éves lemaradásban van azoktól a nyugati országoktól, ahol a design a tárgykultúra és a hétköznapok része, mondja Sütő Erika, hiszen a manufaktúráink ritkán alkalmaznak professzionális tervezőket. Talán egy van köztük, aki saját, belső tervezővel dolgozik, a többiek inkább csak projektalapon szerződtetnek művészeket. Ritkák a porcelánipari termékfejlesztések, és ha mégis születnek új dolgok, azok ritkán mutatkoznak be itthon a megfelelő platformokon. „Ezért is volt fontos és töltött el bennünket hatalmas örömmel, hogy a kiállításon olyan pozitív példákat is meg tudunk mutatni, mint amilyen például Hegedűs Ágnes és Imre Eszter esete, akik olyan neves, nemzetközi, high-end porcelángyáraknak tervezhettek, mint a spanyol Lladró vagy a portugál Vista Alegre.”

Kiállító művészek: Babos Pálma, Éles-Varga Erika, Hegedűs Ágnes, Herter Katalin, Imre Eszter, Kaintz Regina, Meixner-Hegyi Etelka, Savanyú Judit, Sütő Erika
Kurátor: Sütő Erika
A kiállítást rendezte: Kontor Enikő és Sütő Erika