Valaki jól orgonál... - FASSANG LÁSZLÓ

- Az orgonát ezen az estén Szokolay Dongó Balázs duda-, furulya- és szaxofonjátéka kíséri. Hogyan született meg ez a különleges felállás?

 

- Palya Beával mindketten koncerteztünk korábban, s ő ismertetett össze bennünket. Balázs magával ragadóan improvizál, s olyan személyiség, akivel szívesen muzsikálok együtt. A mostani műsort először januárban, Bulgáriában adtuk elő, nagy sikerrel, telt ház előtt. A Bach-művek mellett olyan darabokat választottunk, amelyek a tánczenéhez is köthetők, s mindketten előadjuk egy-egy saját, szintén rögtönzésre is épülő szerzeményünket. A budapesti koncertet követően Franciaországban játszunk majd együtt.

 

- Muzsikus család gyermeke, hiszen édesapja fuvolaművész, édesanyja nagybőgős, nagyapja pedig nem más, mint Fasang Árpád karnagy és zeneszerző. Hogyan lett a nevében az egy s-ből kettő?

 

- Én csak visszatértem a hagyományos, családi írásmódhoz. A nagyapám Krakkóban született, s ott a hivatalos anyakönyvi kivonatból, sajnos lemaradt egy "s" betű.

 

 

 

- Számomra valóban azok a kihívások, amelyeket az itthoni élet tartogat. Párizsban kevesebb az érintetlen terület. A francia fővárosban az ember arra törekszik, hogy egy fontos templom orgonistája legyen. Budapesten az a kihívás, hogy egy fontos templomban megépüljön az orgona... Itthon emellett átláthatóbbak a helyzetek, s talán nagyobb hatást lehet elérni.

 

 

- Ebben szerencsés vagyok, hiszen a külföldi pályafutásom már elindult és működött, mielőtt hazaköltöztem. S fontos célom volt, hogy Magyarországon is több hangversenyt adjak. Annak is örülök, hogy mindig hívnak, sehol sem kellett eddig kopogtatnom. Az utóbbi időszakban úgy érzem, megtaláltam a jó ritmust. Hagyok magamnak elegendő időt egy-egy hangversenyre, de az életre is, mert számomra lényeges, hogy rendszeresen meghallgassam mások koncertjeit, színházba járjak, találkozzam a barátaimmal, s a mozgás is beleférjen a mindennapjaimba. A jó kondícióra szükség is van, hiszen az orgona a legsportosabb hangszer, az ember kézzel-lábbal muzsikál. Abban pedig nem hiszek, hogy a mennyiség egyszer csak minőségbe csap át... Egy jó koncert sok munkába kerül. Egyébként én mindig a saját értékítéletemnek akarok megfelelni, de szerencsére úgy látom, sokan vannak, akik azt keresik, amit én tudok nyújtani.

 

- Mindkettőt nagyon élvezem. Rengeteg dolgot lehet kitalálni, hogy még többen legyenek kíváncsiak erre az instrumentumra, s most már a Palotában az orgonakoncertek gyakran telt házasak. Januártól például a hangversenyek előtt a világ legrégebbi orgonája, az aquincumi víziorgona is megszólal. Így egymás után hallható a világ legrégebbi és egyik legmodernebb orgonája. Ámulatba ejtő az a fejlődés, amelyen közel két évezred alatt ez a hangszer átesett... A jövő szezon egyik fő érdekessége az orgonapárbaj, amellyel az annak idején meghiúsult, Bach-Marchand összecsapásnak állítunk emléket. Korunk két legjelentősebb német és francia orgonistája mérkőzik majd meg. Annak eldöntésébe, hogy ki a jobb, a közönséget is bevonjuk. Az orgonabemutatók során pedig az orgonát is alaposabban megismerhetik az érdeklődők, kipróbálhatják a sípokat. Ilyenkor mindenki a színpadon van, s én közvetlen közelről tudom elmondani és megmutatni, hogy mennyire fantasztikus ez a hangszer.

 

- Ott azonban nem tudtam igazán kiélni a kreativitásomat, nem tudtam évekre előre tervezni. Inkább csak a saját műsoraimról dönthettem. A Művészetek Palotájában szerencsére más a helyzet. A közönségépítés több éves folyamat, akár a tanítás... Spanyolországban négy éve oktatok improvizációt. Amikor 2004-ben erre az állásra pályáztam, még nem tudtam, mi lesz a folytatás, abban az esztendőben különböző versenygyőzelmekből, díjakból tartottam fenn magam, s csak készültem a chartres-i versenyre. De nagyon szerencsés évem volt, hiszen első lettem, és az állást is elnyertem. Most tizennégy növendékem van, közülük ketten orgonisták, s zongoristák, gitárosok is akadnak. Bár az improvizáció egyelőre melléktantárgy, remélem, elérjük, hogy előbb-utóbb főtárggyá váljon!

 

 

- Nem, havonta egyszer-kétszer megyek, de akkor több napot töltök Spanyolországban. Persze ilyenkor nincs időm a gyakorlásra. Éppen ezért ősztől egy éves szabadságra megyek, mert most inkább a koncertezésre akarok összpontosítani. Aztán folytatom, hiszen szeretek tanítani, izgalmas dolog a hallgatóknak megmutatni egy másfajta utat, szabadságot, saját maguk még teljesebb kifejezését. Emlékszem, az első években én is azt hittem, klasszikus zenét csak kottából lehet játszani... Talán az improvizációról akkor tudom a legtöbbet átadni a növendékeknek, amikor magam is velük játszom. Ha hívnának, egyébként itthon is szívesen tanítanék.

 

- Nincs, de szerencsére minden nap orgonához tudok ülni. Mivel minden hangszer máshogy szól, a tanult darabokat érdemes több különböző orgonán is kipróbálni, hisz mindegyiktől mást tanulhat az ember. Egy program koncertszerű eljátszása azonban speciális felkészülést jelent az adott hangszeren. Fel kell fedezni az összes lehetséges hangzást, szinte birtokba kell venni az orgonát, hogy mindet a művészi kifejezés szolgálatába tudjuk állítani. Egy tíz másodpercig tartó zenei rész megfelelő beállítása a hangszeren akár 20 percet is igénybe vehet. Egy komolyabb Liszt-műnél én 80-100 regisztrációs programot elhasználok. S az orgonánál ülve is teljesen másképpen hallja a játékát az ember, mint a közönség, ezért van szükség egy segítőre, aki kintről figyel. Ezt a kontrollt egyébként nem lehet felvétellel helyettesíteni, hiszen még a legjobb CD-felvétel sem tudja azt a hatást visszaadni, amelyet a helyszínen hallhat a közönség.

 

- A chartres-i győzelmével lemezfelvétel is járt. Azzal sem elégedett?

 

- A CD hallgatása közben a legtöbbször nyugodtan ülök a széken, mert azt hallom, hogy valaki jól orgonál... Nem vagyok teljesen elégedett a felvétellel, ahogy a koncertjeimmel sem, de sosem vagyok az...

 

 

- Először nem is értettem, miért pont én, ahogy a Prima Primissima-díjra való jelölést sem... De nagyon örültem neki, megelőlegezett bizalomnak éreztem, érzem. Arra ösztönöz, hogy igyekezzek még többet tenni.

 

 

- Nem terveztem ennyire előre. Azt tudtam, hogy nem leszek rossz helyen. Éreztem, hogy az energiáim jó irányba visznek... A jövőben szeretném elérni, hogy aki tíz év múlva elkezd orgonán tanulni Magyarországon, annak ne kelljen 1000 kilométert utaznia azért, hogy egy francia vagy egy német barokk orgonát kipróbálhasson. Hiszek abban, hogy ezért valamit én is tudok tenni. Eddig ugyanis azt, amit megálmodtam, valóra tudtam váltani. Remélem, megtalálom azokat az embereket, akiknek ez ugyanolyan fontos, mint nekem. Abban is bízom, hogy 15 év múlva már lesz olyan növendékem, akit nyugodt szívvel küldhetek el magam helyett bárhova, mert akár nálam is többet tud...

 

- Annak az az érdekessége, hogy nincs benne semmi különleges... A műsorban Bachtól a francia modern darabokig válogatok, s az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar kísér, élén Héja Domonkossal. Egyébként amikor járom a világot, általában ilyen "hagyományos" orgonahangversenyeket adok. Itthon hajlamosak berakni az embert egy skatulyába, s én már belekerültem az improvizáló, különleges koncertekre vállalkozó művészébe.