Amikor felmerült az ifjúsági sajtóban és a Rádió ifjúsági szerkesztőségének műsoraiban, hogy a Hungaroton miért nem adja ki az új hullámos zenekarok lemezeit, akkor azt mondták: jó, akkor legyen a Bizottság. Pedig az egykori Vajda Lajos stúdiós képzőművészeknek nem sok közük volt az új hullámhoz, nem voltak punkok sem, öndefiníciójuk szerint szabadidős katasztrófazenét játszottak. Valami olyasmit, ami inkább kísérőjelensége volt a szentendrei és pomázi alkotók művészetének.
A Kalandra fel!!-t sokan azért hallgatták meg, mert viccesnek és meghökkentőnek találták. A Mit látsz, Laca?-féle felütés mellett számos olyan szöveghely található a lemezen, amely bizonyos fénytörésből olyan volt, mint valami illegális rádiókabaré részlete. Ráadásul a derék magyarok különösen szerették a kabarék zenés jeleneteit, gondoljunk csak Boros Lajos Nem jó jel című számára, amely a Humorfesztivál ’82 című albumon jelent meg. A vicc, a kabarétréfa a hetvenes és a nyolcvanas évek ingerszegény világában mást jelentett, mint most. Hogy mást ne mondjunk, milliók hallgatták a hétfői rádiókabarékat.
A Kalandra fel!!-t persze főleg undergroundnak becézték, és a legszabadabb szájú magyar albumnak titulálták, de igazi értéke nem ebben, hanem a szabadságában van.
Elsősorban nem zenei album; a formációból leginkább a 2006-ban elhunyt Joni (Szulovszky István) gitáros tudott játszani, és még ef. Zámbó István értett a dalok hangszereléséhez. Ugyanakkor a Bizottság megadta a zenés produkció illúzióját, hiszen megszólalt a műsor, a zenekarnak voltak slágerei, a dalokban minden dada ellenére volt harmónia, azaz a lemeznek van élvezeti értéke. Ott van például a slágernek sem utolsó Kamikázé, a hatalmas késekről és „ultraszuronyokról” szóló Konyhagyeplő vagy a Szerelem, szerelem, de izgalmas punk rock hatású dal a Nem bírom a gyűrődést vagy a Bestia. Az albumon a maguk módján jól megcsinált dalokat hallunk, igaz, több szám alapja épül sztenderdekre.
A Bizottságról sokáig csak annyit hallottunk, amit a pártsajtó is megírt az 1981-es tatai rocktanácskozásról: amatőrök, festők, nem zenészek. Így aztán sokan, akik először hallgatták meg a lemezüket, kellemesen meglepődtek, és azt mondták: fura, vicces, és nem is olyan rossz. Az album nagy része az 1982. november 26-án és 27-én rögzített gödöllői koncertekre épül, a Brutálist a Közgáz Klubban vették fel 1982 áprilisában, míg a híres felkonf (Mit látsz, Laca?) és a Ne nagyon gesztikulálj a Rottenbiller utcai stúdióban készült.
Az album tele van mára már köznyelviesült fordulatokkal: a Mit látsz, Lacá?-n kívül ilyen a Mindenkinek annyi baja van, / Az annyi bajnak annyi baja van, / Hogy annyi baj legyen. Vagy a Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot. Vagy: Szépségem szépségének a titka a metafizikus csodabogár-kozmetikus. És: Nem kell a púder, nem kell a vaker…
Nem akarunk abba a hibába esni, hogy mindenről ugyanaz jut eszünkbe, azaz hogy mániákusan keressük a rendszerellenes kommenteket, de ha végignézünk az egyébként jellemzően rövid dalszövegeken, némi fantáziával állampárti kritikát is kiolvashatunk belőlük… Tudom, hogy van baltátok is / Tudom, hogy van késetek is / Tudom, hogy mi az ábra…; Valami kis jelet ad a készülék…; Brutális és durva dolgokat látok…; Lassan vége a reménynek…; Megrögzött gyilkos évek…; És kegyetlen a manipuláció, érzed / Édes, édes…
Már a Bizottság debütálása is furcsa volt. Waszlavik Gazember László még 1980 nyarán megmutatta Nagy Ferónak a Bizottság demóját, és Ferónak annyira megtetszett, amit hallott, hogy megüzente a zenekarnak: gyertek ki a hangszereitekkel a Hajógyári-szigetre augusztus 23-án. Bár a Ricse közönsége megdobálta őket, egymás után kapták a koncert után a meghívásokat.
Erről itt mesélt Wahorn András.
Eltelt harminc év, és 2011 őszén Sírba visztek címmel kiállítás mutatta be a Műcsarnokban a zenekar világát és az egykori tagok képzőművészeti munkásságát. Majd 2015-ben a New York-i MoMA (Museum of Modern Art) gyűjteményébe kerültek a zenekar lemezborítói és számos koncertplakátjuk.
Már az is meglepő, hogy egyáltalán lemeze lehetett a Bizottságnak, hiszen még a nevükkel is gondja volt a Hungarotonnak, mert a Központi Bizottságra asszociált róla mindenki, ezért Albert Einstein után szabadon A. E. Bizottságra módosították.
Így kezdődik az album: Hölgyeim és uraim, most olyan szerencsés helyzetben lehetnek, hogy föltehetnek egy korongot, ami olyan, mint egy lemez, és ez már forog, és ez már mehet, és a mienk… És ez tényleg egy lemez, amely az abszurdjaival, a zen buddhista televíziójával, Dzsambo Stivinnel, a híres amerikai filosz és rab-rábi kutatóval is valóságosabb volt, mint a rendszer, amelyben éltünk.
A borítón a zenekar neve eredetileg az MSZMP pártlapjának, a Népszabadságnak a fontjaival készült, és a Bizottság szókép Á betűjére vörös csillagot illesztettek, de aztán ezt sem engedélyezték, így lett az ékezet helyén zöld esernyő. Nem védett meg minket a rendszertől, szinte mindenki megázott, ki jobban, ki kevésbé, de abban a cirkuszban jól lehetett vele egyensúlyozni.
A. E. Bizottság: Kalandra fel!! Hungaroton-Start. 16 szám, 40 perc
Nyitóképen az A. E. Bizottság koncertje a Kandó Kollégium klubjában 1983-ban. Fotó: Fortepan / Hidas Gyula
Megjelent a Magyar rocktörténet című képregénysorozat első része, amely a ’60-as, ’70-es éveket, a magyar rock hőskorát mutatja be. Írta: Kántor Mihály. Rajzok: Szabó Csaba és Fritz Zoltán. Művészeti vezető: Futaki Attila. Előszó: Jávorszky Béla Szilárd. A kiadvány fő támogatója a Petőfi Kulturális Ügynökség.
