A. E. Bizottság
Augusztus 3-án történt
„Nekem mindig is az volt a művészeti hitvallásom, hogy nem kell tanulni semmit, hiszen már eleve minden tudás birtokában vagyunk. Azt úgy kell előadni, hogy maximálisan hiszel benne, és akkor jó lesz” – mesélte korábbi interjúnkban Wahorn András zenész-képzőművész, aki a mai napon ünnepli születésnapját.
Nehogy azt higgyétek, hogy itt szórakozni fogtok! – VHK50
Idén fennállása ötvenedik évfordulóját ünnepli a punk, a sámánlét és a „mágikus” népzene között mozgó, csillagász-táltos Grandpierre Atilla vezette Vágtázó Halottkémek
Sokat ad, ha valaki a kezembe nyom egy narancsot
Kenderesi Gabival, a Kampec Dolores énekesnőjével önazonosságról, színpadi jelenlétről és gyógyító szövegekről beszélgettünk.
Valami kis jelet ad a készülék
Na, ez már valami! – halljuk a lemez felütésében, amikor is feLugossy Laca azt mondja, hogy ő bizony egy nagy s*gget lát, de lehet, hogy csak hallucinál. És tényleg, ez már valami volt: a magyar pop legmerészebb kalandja. Negyvenéves a Bizottság Kalandra fel!! című albuma.