A valóság zenei képe

Ránki András Tükrözéselmélet és képszerűség, avagy a tér és az idő a zenében című előadása az 1960-as években kibontakozó új szellemű magyar zeneesztétika egyik alapművére, Ujfalussy József 1962-ben megjelent A valóság zenei képe című munkájára fókuszált. Ujfalussy zeneesztétikai rendszere két okból is történeti fontosságúnak tekinthető. Egyrészt azért, mert alapgondolata szerint a konkrét időbeliség mellett az absztrakt, zeneivé szublimált térbeliség is egyenrangú mozzanata a zenei alakzatoknak. Ennek sokrétű kifejtése révén az időbeli művészetként felfogott zene évszázados toposzának zeneelméletileg és filozófiailag is megalapozott kihívójává válik Ujfalussy zeneesztétikája, amely másrészt azért is tekinthető jelentős eredménynek, mert korszerű zeneesztétikai alapot nyújtott a bartóki életmű egységének és zenetörténeti jelentőségének széleskörű elismertetéséhez.

Ujfalussy koncepciójának tudománytörténeti sajátosságát hangsúlyozandó, az előadás a kép, a képszerűség különféle aspektusainak elemzésére helyezte a hangsúlyt. A képszerűség szerepe egyfelől művészetfilozófiai szempontból, a valóság és az alkotás viszonyára nézve paradigmatikus, amennyiben a műalkotás az objektív valóság egy részének hű megjelenítése. Fontos továbbá a műalkotás és a befogadó viszonyát meghatározó, művészetelméleti vonatkozása is. Eszerint a kép, a képszerűség logikája mentén szerveződő műalkotás a valóság mozzanatait lényegi meghatározottságaiknak egységeként és más valóságelemekkel való sokféle viszonyaiknak alkotóelemeként ábrázolja áttekinthető, felismerhető módon. A képszerűség Ujfalussy elméletében végül konkrét zeneesztétikai vonatkozásban, az immanens zenetechnika szempontjából is hangsúlyosan megjelenik, amennyiben a zenei alkotóelemek differenciálódásában nagy szerepet tulajdonított annak, ahogy az emberiség a képileg is megragadott valóság térbeli mozzanataihoz kapcsolódó, hallható információk akusztikus általánosítását végrehajtotta a valóság totalitásának tipizált, akusztikus jelek, jelrendszerek segítségével történő felidézése érdekében.

A konkrét zenei alakzatok által közvetlenül, illetve közvetve felidézett általános vagy éppen képszerűen konkrét tartalmak, érzetek, érzelmek Ujfalussy-féle tipológiájának elemzésével az előadás arra irányította rá a figyelmet, hogy a szerző úttörő módon arra tett kísérletet, hogy az európai műzene történetére konkretizálva feltárja a történelmileg meghatározott kulturális hagyományozódás folyamatában felhalmozódó sokrétű jelentések révén sajátosan művészi jellegűvé vált zene jelentésének logikáját.

A kognitív megközelítés felé tájékozódó zenemagyarázatok szempontjából is külön érdekesség, hogy Ujfalussy ? a magyar zeneesztétikai szcénában a maga korában egyedülálló módon ? kurrens pszichológiai és idegfiziológiai kísérletek eredményeit is bevonta a kutatásaiba, ezáltal is szélesítve a zene által kiváltott többek között vizuális képzetek, asszociációk tudományos interpretációjának elméleti alapjait.

Ránki András

muzikológus, az MTA fiatal kutatója

Fotó: Csákvári Zsigmond