- Ez igazi nézőreakció, nagyon örültem neki - mondja Dömötör Tamás, aki annak idején, tizennyolc évesen, a kilencvenes évek elején két bőrönddel meg egy Budapest-térképpel érkezett Szombathelyről a fővárosba. Szüksége volt a térképre, hogy megtalálja a Vas utcát, ahová színészfelvételire hívták be.
- Mi volt a két bőröndben?
- Minden, ami egy új élethez kell.
- Ennyire biztos voltál magadban?
- Eldöntöttem, hogy ezentúl színházzal foglalkozom és Budapesten élek... Az első fordulón át is engedtek.
- És aztán?
- Állást kerestem magamnak. Egy jazzklubban lettem szakács.
- Szakács?
- Szombathelyen vendéglátó szakközépiskolát végeztem, vagyis szakács a képesítésem. Esténként tehát főztem, de továbbra is azt gondoltam, hogy nekem a színház közelében van a helyem. Véletlenül a kezembe akadt a Theátrum Színiakadémia szórólapja, így hát ide iratkoztam be. Jó volt, mert itt tanított akkor Kiss Anna költő, aki valódi sámán. Meg Máté Lajos is tartott nekünk órákat, aki pedig másfajta színházi világot villantott föl. Aztán bekerültem a Lojkó Lakatos József vezette Harlekin Színházba. Vele nemcsak próbáltunk, hanem jártuk az országot az általa rendezett előadásokkal, amivel jól kerestünk, így akkor ebből el tudtam magamat tartani. Erős csapat volt, például Bodó Viktorral is itt ismerkedtünk össze. Majd ennek is vége lett, következett az akkor induló Bárka stúdiója. Olyanok felvételiztettek, mint Udvaros, Spolarics, Mucsi... Öt évig voltam ott, jó időszakban, többek közt Schilling, Bagossy, Novák Eszter rendeztek akkoriban.
- Tehát szépen elindultál a színészi pályán. De végül mégsem az lettél. Legalábbis nemcsak az.
- Újságíró is vagyok, tévés, filmrendezőnek tanultam a színművészetin, előbb Gothár Péter, majd Almási Tamás osztályában. Érdekel, hogy lehetne olyan jó és népszerű tévéműsorokat csinálni, amik nemcsak arról szólnak, hogy minél több pénzt kitermelni belőlük. Szívesen kitalálok műsorokat, rengeteg tervem van, sorozatokra, krimisorozatra is.
- A rossz tévéműsorok okozta dühödből született a Czukor-show?
- Volt egy történetem, Füst Milán 1913-ban íródott Boldogtalanok című drámája, melynek témájára a szerző annak idején egy bulvárhírben talált rá. Azon gondolkodtam, hogyan lehetne ma elmesélni ezt a történetet. Aztán az egyik kibeszélő show-ban láttam egy döbbenetes eseményt, amikor a szereplők egyike a nyilvánosság előtt bevallotta, hogy megölte a gyermekét - és nem lett vége a műsornak, nem szűnt meg, a műsorvezető további szép napot kívánva zárta be az adást. Rájöttem, ez az a forma. Filmnek gondoltam, nyertünk is a megvalósításra pénzt, és most nyáron meg is csináljuk, de végül először színházi keretben jött létre.
- Hogyan alakult az előadás? Leírtad előre, ki mit mond?
- A színészek valamennyien olvasták a drámát, majd megbeszéltük, milyen helyzeteket hozzunk létre, mit mondjanak el a szereplők ebben a kibeszélő-show-formában. Közösen alakítottuk ki a játékot, a szöveget, de még a jelmezeket is közösen válogattuk ki szombathelyi turkálókból.
- Ősztől a Jordán Tamás vezette szombathelyi színház főrendezője leszel. Hogy tudott egyeztetni más feladataiddal?
- Eddig is kétlaki voltam, ingáztam Budapest és Szombathely között, hiszen az általam vezetett Kamara Savaria nyolc éve működik itt. Most majd talán kicsivel több pénzből gazdálkodhatunk. A társulat magvát a már korábban is itt dolgozó színészek alkotják: Péter Kata, Czukor Balázs, Anger Zsolt. Olyan színházi formát keresünk, hogy az igazi nagy drámákat - klasszikusokat és moderneket egyaránt - minél több emberhez juttathassuk el. Nincs idő, egyforma világban élünk, mióta emberiség van, ezért érvényes ma is egy Iphigénia- vagy akár egy Liliom-történet.
