Jót tesz a sokszólamúság, hogy nem egy módszeres történeti ív adja a gerincét, hanem rövidebb-hosszabb tanulmányok során át értelmeződik az egész bonyolult történet, a kétszeri megalakítással, a tiltásokkal és a cenzúra hiányával, az informális szerveződésekkel és a velük párhuzamosan futó "hivatalos" magyar filmmel. Talán még nincs olyan távol tőlünk ez az ötven év, hogy egyetlen ívbe lehessen foglalni, de ez a mozaikos szerkesztésmód sokkal hitelesebbnek tűnik, mint egy monografikus jellegű mű, amely állításokban fogalmazná meg mindazt, amit ez a sok szerző, sokféle rálátás kérdések, diskurzusok, különféle nézőpontok mentén bontott ki.
Ez a szivárványosság kezelhetővé teszi a vaskos, nagy formátumú, 370 oldalas kötetet, amelyben a téma dacára kevés képfelületet láthatunk. Egyértelműen az elemzés, a keresés gesztusa dominál, de jól átláthatóan: először a "szabadság szigeteként" definiált műhely rövid története, majd a magyar film témáihoz, irányzataihoz, lehetőségeihez való illeszkedése, végül a BBS-re jellemző társművészeti átjárások kerülnek sorra. Az 1958 utáni kultúrpolitikai stratégiától a rendszerváltás társadalmi elemzéseiig tehát olyan széles spektrumot járnak végig a szerzők - a filmtörténészek mellett a vizuális kultúra, az antropológia, a pedagógia, a zene, a képző- és színházművészet kutatói -, ami módszerként önmagában is új utat mutat a közelmúltra vonatkozó kutatásoknak.
Érzékeny elemzéseket találunk a dokumentarista játékfilm jellegzetesen magyar műfajáról, az alternatív zenekarok és a film kapcsolatáról, a tiltott szociológiai kutatásokat pótoló BBS-filmek szellemiségéről, stílusvariációkról és a videóművészet, az animációs film hazai kezdeteiről, s mindezt a BBS munkáján keresztül.
