Tizenhárom év alatt számos, mára már befutott, rangot szerzett fiatal indult el a rendezvény különböző állomásairól, melyek közül a legújabb négy produkciót vonultatott fel - egy reménytelenül hosszúra nyúlt, összességében sokrétű kudarcnak bizonyult, majd' három órás esten. Az est alkotói közül három magyar és egy szlovén. A hazaiak közül kettőnek egy-egy jeles, hazai, kortárs irodalmárral volt módja együtt dolgozni. Réti Anna Halasi Zoltán szövegeit használta Kártyavár című koreográfiájához, Murányi Zsófia az Ismeretlen kutatása című alkotásának pedig nem csak a szövegeit, de zenéjét is - a színpadon élőben muzsikáló - Oravecz Péter jegyezte. Gergely Attila Herczku Ágnes énekesnőt szerepeltette két, rövid jelenetben Gyönyszemek... A tű fokán... című munkájában. Az est külföldi alkotója Jurij Konjar volt, ki a MU Terminál fiatal csapatának készítette Phraseology of Freestyle című táncát.
A Kártyavár két szereplője a Tünet Együttes két kiválósága, a színész Gőz István és a szerző, Réti Anna. Az intimitásából a jókora térben drámaian vesztő produkció a Trafó Színpadának csak a középső harmadát használja: terét magnókazetták halmai szegélyezik, a nézőtér felé eső oldalát vastag cső zárja le, melynek apró lukain időnként füst szivárog. Ígéretesen induló nyitóképben Gőzt látjuk fekete, földig érő kabátban, mely alól, mint valami spirituális Alien, a fiatal táncosnő bukkan elő. A lány megszületik, a szöveg a gyermekkor helyzeteit - titkokat, szeretetet, fegyelmezést - sorolja. Kisgyermek fürdik - talán maga Réti -, a papa kommentál. Szűkebb térben, közeli széksorokból talán hatásos lehetne ennek a nagyon bő lére eresztett koreográfiának a kétségkívül érzékelhető atmoszférája, de így nem. Réti és Gőz töredezett játékának érzékenyebb pillanatai, a táncosnő "calibanos" mozgásfutamai hatásosak, de nem ellensúlyozzák a munka vontatott fakóságát.
Konjar koreográfiájának eleje az unalom jegyében telik; előadói csoportban, majd szétszórtan táncolnak, járkálnak, sétálgatnak a színen, cipőjükről ragasztódarabkákat tapasztanak a padlóra (nem sikerült megfejtenem, miért). Egy ponton felsejlik a dolog szerkezete, a részek illeszkedni kezdenek, az absztrakt képek hevenyészett semmiségükből feltámadva, bizonyos értelemmel telítődnek. Konjar olykor izgalmas konstrukciókat, futamokat illeszt egymás után, s bár a koreográfia nem éri el az emlékezetesség szintjét, azért kétségtelenül megindul és tart valahová. Tetszetős a játék a fényekkel, a ritmussal, ám csak az est egészéhez mérten.
Gergely Attila közelmúltban bemutatott szólójára utal új munkájának címével. Ezúttal tizedmagával van a színpadon, kezdetben egy hatalmas, döntött, fehér asztallap körül. A táncosok kínosan hosszú percekig mozdulatlanul és némán néznek farkasszemet a közönséggel. A provokatív állókép eszeveszett patáliába csap át, majd fény- és jelmezváltás. A szín előterében a pányvákkal összekötözött Molnár Péter, társai - testszínű rövidnadrágban vagy kombinéban - a háttérben. A táncosok sorfalat állnak az asztallap előtt, fölöttük füst gomolyog, Marton János lenyűgöző fényei e pillanatot feledhetetlenné teszik. A komor, nyomasztó játék lassú tempóban, misztikus-nyomasztó színekben úszva folytatódik, egyenetlen minőségben.
Oravecz Péter igencsak sok témát érintő szövegeire nem reflektál Murányi Zsófia groteszk elemekben bővelkedő munkája. A táncszerző és társa, Dékány Edit játékában sajátos, izgalmas ízek, a darab egészében megannyi közhely: paródia-töredékek, szerelmi szál. Mozdulat és szó (Oravecz szövegeit lezser charme-mal Papp Dániel adja elő) nem kezd sokat egymással. E kettő elmaradt légyottja nyomán komoly a hiányérzet az emberben, pedig bíztató volt a kezdet. Az új műveket mára számolatlanul, szinte ész nélkül ontó, gyárként termelő táncszakma ezen a tanulságos, nem épp kellemes estén tükörbe pillanthatott.
