A 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hivatalos megnyitóját csütörtökön, november 17-én este 6 órától tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

A megnyitót követően két kiállításmegnyitón is részt vehet a fesztivál közönsége, ugyancsak a színház emeleti előcsarnokában. Először az Eternal Yorick – Life Book Antal Csaba címmel nyílik meg Antal Csaba díszlet- és jelmeztervező életműkiállítása, amelyről Georges Banu így fogalmazott: „Antal Csaba a színház erejében hívő művészek családjához tartozik, azok közé, akik hisznek a színház világteremtő képességében. Ez a kiállítás pedig minden kétséget kizáróan ezt erősíti meg.”

Szintén a színház emeleti előcsarnokában Joris Mathieu és Nicolas Boudier Les Loges/Fülkék immerzív installációjának a megnyitójára is sor kerül, amely az Haut et Court közreműködésével valósult meg. Producer: Théâtre Nouvelle Génération – Centre dramatique national de Lyon. Bemutatja: a Romániai Francia Intézet – Kolozsvár.

„Az installáció egy optikai színházi berendezést használ, amely kísértetiesen valóssá varázsolja a színészeket. Az előadók virtuálisan jelennek meg 3D-ben, a közönséggel szemben, egy olyan térben, amely látszólag valós mélységgel rendelkezik. A célunk minden egyes nézőt összehozni egy színésszel vagy színésznővel és egy kortárs szerzőtől származó színdarabbal” – olvasható az installáció leírásában.

Az Eternal Yorick – Life Book Antal Csaba című kiállítás, valamint a Les Loges/Fülkék installáció megtekinthető a fesztivál teljes időtartama alatt.

A fesztivál idei, Félelem/Remény kiadásában szereplő hazai és nemzetközi előadások sorát Tompa Gábor Hamlet című előadása nyitja a kolozsvári társulat előadásában, Vecsei H. Miklós főszereplésével. Az előadás csütörtökön, november 17-én este 7 órától látható a színház nagytermében. Az előadás alkotóival másnap, november 18-án délelőtt 10 órától beszélgetésre is sor kerül a Tiff Házban.

A fesztivál második napján, pénteken, november 18-án este 6 órától Robert Icke kortárs angol szerző Oidipusz-adaptációja lesz látható Andrei Șerban rendezésében, amelyet a 2021/2022-es évadban állított színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Pénteken, november 18-án este 9 órától és szombaton, november 19-én este 7 órától lesz látható a Luxemburgi Nemzeti Színház A székek című produkciója Tompa Gábor rendezésében, a színház stúdiótermében. Az előadás két főszereplője Patrick Le Mauff színész, rendező, valamint Oana Pellea román színésznő.

Az Oidipusz és A székek előadás alkotóival másnap, november 19-én délelőtt 10 órától kerül sor közönségtalálkozóra a Tiff Házban.

Szombaton, november 19-én déli 12 órakor a Camil Petrescu Kulturális Egyesület és a Teatrul Azi folyóirat közreműködésével két könyvbemutató is várja az érdeklődőket. A Florica Ichim és Alexandru Buican gondozásában frissen megjelent Camil Petrescu – Interviuri (Interjúk) kötetet, valamint a Ioana Anghel szerkesztésében publikált Federico García Lorca: Teatru (Színház) című antológiát Oana Borș és Irina Zlotea mutatják be.

Ugyancsak szombaton, november 19-én este 9 órától a párizsi Atelier 3+1 társulat koprodukcióban készült előadását, az Ommát tekinthetik meg a nézők a színház nagytermében, melyet Josef Nadj koreográfus jegyez. A közönségtalálkozóra az előadás alkotóival másnap, november 20-án délelőtt 10 órától kerül sor a Tiff Házban.

A fesztivál társszervezője a Corvineum Alapítvány, fő támogatói a Kulturális Minisztérium, Magyarország kormánya és a Bethlen Gábor Alap, valamint Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa. A rendezvény az Európai Színházi Unió, a Román Kulturális Intézet, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, az Energobit, a Communitas Alapítvány, valamint a Kolozs Megyei Tanács támogatásával valósul meg. Főbb partnerek: Tiff Ház, Tranzit Ház, Kolozsvári Román Opera, UNITER. Szállítási partner: RMB Inter Auto.

Nyitókép: a Luxemburgi Nemzeti Színház A székek című előadása Tompa Gábor rendezésében. Fotó: Bohumil Kostohryz