A Burok címet viselő kiállítás, amelynek a Babits Mihály Kulturális Központ Bakta terme ad otthont, a művész születésnapjáig, január 31-ig folyamatosan átalakul.

A tárlatról Fusz György az MTI-nek annyit mondott: nagy méretű installációs elemekből, többségében gyapjúból áll majd, és folytatása lesz korábbi, Pécsett, Szekszárdon, Budapesten bemutatott installációs munkáinak. "Nem biztos, hogy egy kiállítási idő alatt az installációnak statikusnak kell maradnia, érdemes közben változtatni, a látogató akár egyik hétről a másikra eltérő megoldásokkal találkozhat" - jegyezte meg.

Az 1955-ben született, az iparművészeti főiskolán 1981-ben Gorka-díjjal diplomázott művészt elsősorban kerámiaszobrászati munkássága és köztéri alkotásai tették ismertté; 1982 és 2002 között több alkalommal elnyerte az Országos Kerámia Biennálé különdíját, több mint húsz egyéni, és számos csoportos kiállításon mutatkozott be, művei nemzetközi tárlatokra is eljutottak. Az alkotó, aki jelenleg a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának tanára, a jubileumi kiállítás kapcsán azt mondta: nem szeretne összegezni, bízik abban, hogy lesz folytatása a munkáinak.

A művész pályáját Polyphemos Bajkonurban - a szobrász Fusz György című, 2014-ben napvilágot látott kötetében Aknai Tamás művészettörténész foglalta össze. A pécsi Kronosz Kiadónál megjelent könyv 320 oldalon több mint száz fotóval egy olyan alkotót mutat be, akinek - a szerző szavai szerint - magyar művészeti életben való jelenléte erősebb recepciójánál.

(Forrás: MTI)