A szakmai viták jelenlevői a válogatásra nem a minőség okán tettek bizonytalan utalásokat, hanem éppen emiatt a tisztázatlanság miatt. Nos, az utolsó nap konferenciájának témája éppen ez. Tekintettel a problémába való beleszaladás gyakoriságára, talán szerencsés lett volna erről már az első nap egy vitát kezdeményezni, hogy aztán azt mindennap folytathassák a résztvevők.
Muszáj lesz végül gyakorlatias szempontokat kimondani, ne adj isten leírni - nyilván nem definíciót kell megfogalmazni, hanem azt, hogy mit akar a fesztivál szemlézni - hogy ez praktikusan számon kérhető legyen a következő válogatón. A szakmai beszélgetések, viták ugyanis akkor tudnak szépen kibontakozni, ha túljutunk azon, hogy ez most akkor más, vagy nem más. Ezek a délelőtti mítingek egyébként is keresik a formájukat, egy ilyen fesztivál, már csak az imázs miatt is, megengedhetné magának a bátrabban kísérletező jelleget azzal is, hogy lehetőleg több formát próbál ki. Tavaly egy fiatal kritikusokból álló kiscsapat vezette a beszélgetéseket, amelyek érdekesek voltak, színesek, de a négy szelíd, nyitott ember nem keltette azt a látszatot, hogy erősen kézben tartana mindent. Az idei módszernek - mindennap más vezeti fel az előadásokról szóló beszélgetést - gyengéje, hogy elsőre mindenki keresgeti a módot. Várjuk a következő formát, jövőre.
Az utolsó előtti nap, normál bábszínházi időben, tehát a vasárnapi ebéd előtt láthatták a helyi gyermekek is a Rettentő görög vitézt. A Stúdió K társulata a már jól ismert módon vitte színre a Zalán Tibor írta történetet. A játékos, finom humorral átszőtt, zenével megemelt, színészi odafigyeléssel megerősített előadás méltó volt a hely szelleméhez, a Vojtina Bábszínházhoz.
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Törékeny című előadását Goda Gábor rendezte az elhivatott figyelemmel dolgozó fiatal társulatnak: a társulaton tetten érhető Uray Péter - a stúdió művészeti vezetője - tanítása, szemlélete. Az előadásban visszaköszöntek Goda színházi gondolatai, ám a hullámzó minőségű szöveg - hol mondhatóan sűrű, hol sematikus, sőt néhol bántóan közhelyes - rossz fényt vetett a látványvilágra is: haloványabbnak tűnt, mint amilyennek a beletett munka után lennie kellett volna. Pedig költői képekkel dolgoztak: lefordított vizespoharakat csúsztatva táncoltak, fekvő emberek fején izgalmas ellentmondásossággal lépkedtek - óvatosan, a helyzetek pillanatnyi légzését megtalálva mozdították tökéletes ritmusra a tárgyakat, és amikor a hatalmas nyersfa színpad kitárult, megláttuk a több ezer poharat - mintha viviszekción ültünk volna.
Az Élőkép Társulat Psychotechnikum című előadásában most inkább a bátor és eltökélt kísérletező kedvet, kíváncsiságot szerethetjük, a beteljesedést kevésbé (mint ahogy a korábbi munkáikban ez is szokott sikerülni), ráadásul szembeötlő volt az alkotói törekvések disszonanciája.
A harmadik nap mérlegét Ágensék előadása hozta egyensúlyba, mert őket látva arra gondolok, az egyik én vagyok, a másik te, miközben szentségtelenül röhögök a szentségeken, ám azt is megmutatja, hogy szentségek igenis vannak. Ágens itt is szembesít minket magunkkal: a rettenet, a kínok ésszel nem is sejthető sokfélesége bennünk van (ugye, egy árva ördög sem állta még utunkat, amint épp a jóra törtünk). Ebben az előadásban a dühöt vizsgálja Madák Zsuzsával és Philipp Györggyel együtt, az általa már járt úton haladunk, nyers kíméletlenséggel kényszerít minket, hogy nézzük, nézzük csak szépen, mivé torzítanak minket az indulataink. És mi látjuk, mert emberek vagyunk, nem tetűk, így bármilyen zavarba ejtő is, rajtuk kell tartani a tekintetünk. A tematika feszültségkeltő, a társulat kegyetlenül őszinte, az élet itt látható elviselhetetlenségét a humor nukleárisan robbantja fel.
Másnap, a szakmai beszélgetésen Varga Mátyás - bencés szerzetes - beszélt az előadásról, amiben volt egy csepp pikantéria, de (és ez a fesztivál korábbi résztvevőinek nem volt újdonság) a világos gondolkodás, értő figyelem, lám, bárkinek megadatik. Ha szándék van.
