Vannak olyan felnőttek, akik nyitottak a mesékre

Mikor találkoztál először A kis herceggel?

A történettel először gyerekkoromban találkoztam, aztán később angolul olvastam, amikor külföldön nyelvet tanultam. Ekkor jött egy sugallat, hogy milyen érdekes lenne monológként felhasználni. Előzménye még, hogy egy Színművészetin kapott feladatban Karinthy-novellát adtam elő, a Találkozás egy fiatalemberrel címűt, amiben a szerző gyerekkori önmagával beszélget. Ekkor indult el A kis herceg monológgá alakítása, ami leginkább a kihagyásból állt, mert olyan narratív részeket kellett kihúzni, amik nem fértek bele a történetbe. Aztán lassan elkezdett kikristályosodni a történet.

Akkor elég régóta alakul ez a projekt.

Maga az anyag viszonylag hamar kialakult, az tartott tovább, hogy alkotótársakat találjak.

Mennyire volt nehéz megírni?

Amikor angolul olvastam, nagyon adta magát a történet, így nem volt nehéz vele dolgozni. A szövegen nem kellett sokat változtatni, inkább, ahogy említettem, kihúzni, és így lett a száz oldalas regényből huszonegy-két oldalas szöveg, amivel most dolgozunk. Nagyon jó kritika volt a többiektől, hogy azt hitték, az eredeti szöveget olvassák, nem hiányoltak belőle semmit. Én pedig mondtam, hogy igen, az eredeti negyede, de a könyv háromnegyed részének kihagyással is teljes tudott maradni a történet.

Van valamilyen különlegessége a színpadra állításnak?

Még az elején volt egy határozott elképzelésem, hogyan vigyük színre a monológot, mindent én játszottam volna egy személyben, aztán Botos Éva, a rendezőm kitalálta, hogy a kis hercegnek mindenképen jelen kell lennie. Így fog bábként a színpadon állni, én pedig megszemélyesítem az összes többi szereplőt körülötte.

Mit lehet tudni a bábról?

Se nem kesztyűbáb, se nem marionett-báb, hanem egy 70 centi magas figura, aminek belülről tudom mozgatni a fejét, kívülről pedig a kezét-lábát. A színpadon ő a fix pont, és én játszom el az összes többi szereplőt: a mesélőt, a pilótát, a rókát, a királyt, a bolygólakókat. Szerencsém van, mert magának a mesének olyan a szerkezete, hogy mindig csak két szereplő van színen, így ebben nem kellett változtatni, és ezért tudom a bábbal kettesben eljátszani a történetet. Érdekes még, hogy a kígyó félig-meddig bábként jelenik meg, míg a rózsát nem is mutatjuk. Ő csak hangjában és atmoszférában van jelen, hiszen ő olyan különleges lény, akit nem jó szájba rágni a közönségnek, inkább ő maga alkossa meg a képet magában a rózsáról.

Kinek ajánlod a monológot?

Ez volt a nagy kérdés, ami miatt húzódott a megvalósítás, mert még magamban sem tudtam eldönteni, hogy kinek szánom a darabot, gyerekeknek vagy felnőtteknek. Aztán maradtam az eredeti ajánlásnál, amiben Exupéry egy felnőtt barátjának ajánlja a könyvet, de elnézést kér a gyerekektől, hogy nem nekik, de utal arra, hogy vannak olyan felnőttek, akik nyitottak a mesékre. Én is magamévá tettem ezt a filozófiát, tehát lényegében gyerekeknek hirdetjük kilencéves kortól, mert szerintem az e korú gyerekek elég sokat tapasztaltak a világból, találkoztak a szeretettel, a barátsággal, az elmúlással, így lehet nekik róluk mesélni ? remek példa erre a kilencéves unokaöcsém. De persze a felnőtteknek is szól, nekem is tudott újat mondani a történet, amikor felnőttként újraolvastam. Jó lenne, ha majd az előadás végén kinézve a nézőtérre látnék olyan foltokat, ahol csak felnőttek ülnek, mert mertek jegyet venni rá, valamint a szülők, akik elhozták a gyermekeiket, de ők is élvezik az előadást. Akkor lesz a legjobb a történet, ha minden korosztálynak tud mondani újdonságokat.

Mennyire volt könnyű alkotótársakat találni hozzá?

Először Horgas Ádámot kértem fel a rendezésre, akinek nagyon tetszett a koncepcióm, meg a szöveg is, de aztán egyeztetési problémák miatt nem tudta vállalni. Ezután kerestem meg Botos Évát, aki örömmel vállalta. Horgas Ádám kritikái győztek meg arról, hogy ez egy működőképes és jó darab lesz, az események ezután indultak be. Lett gyorsan díszlet- és jelmeztervezőnk, egy rajzolónk, mert nem Exupéry rajzait használjuk, hanem Gévai Csilla illusztrálja a hátteret. Csillát már nagyon régóta ismerem, még az iskolából, ő most gyerekkönyveket ír és illusztrál. Animátor fogja megmozdítani a hátteret, például látni fogja a közönség a rózsa növését, a majomkenyérfa gyökereit, a bolygók mozgását. Háromlábon álló produkció lesz, a Manna produkciós iroda, az RNR művészeti ügynökség és a Karinthy Színház közösen hozza létre.

Tervezel hasonló monológot a közeljövőben?

Még sosem játszottam gyerekelőadásban, szóval már maga A kis herceg is újdonság volt nekem, de tervezek egy másik, ehhez hasonló előadást, azt már felnőtteknek. Abban az lesz az érdekesség, hogy angolul fogok előadni egy kortárs angol monológot, ami arról szól, hogy egy férfit ártatlanul megvádolnak a gyermekei zaklatásával. Ez csak az évad tavaszi felében kerül színpadra. Érdekes lesz angolul előadni, mert még nem játszottam idegen nyelven, és az angollal felnőtt fejjel találkoztam először, ezért kíváncsi leszek, hogyan tudok zsigerből megnyilvánulni angolul úgy, mint ahogy magyarul teszem. A másik kérdés, hogy találunk-e rá közönséget, illetve hogy egyáltalán ki lesz a közönségem. De a határok feszegetése mindig izgalmas. Ebben az évadban ez a két szóló bemutatóm lesz, de persze játszok a futó darabokban is.

Mit csinálsz, amikor nem a színjátszással foglalkozol?

Alapvetően az időm nagy részét a színészet teszi ki, a másik nagy szerelmem a jóga, amit oktatok is. Színházi évadban sajnos kevesebb időm van erre, csak minimális mennyiségben, de nyáron sokkal nagyobb óraszámban tanítok. Persze magam is jógázok, e két dolog köré épül az életem. Színházba járok, filmeket nézek és olvasok.

Bodor Máté