2021-ben 10 előadással várják a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó közönséget a Káptalan Kertben július 18. és augusztus 16. között.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetője így írt az eseményről: „Reményeink szerint ez a nyár már majdnem olyan lesz, mint régen. A Káptalan Kertben már zajlanak a könnyűzenei koncertek, és örömmel mondhatom, júliusban mi is megnyitunk. Idén hét társulat összesen tíz előadással érkezik a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadra. Örülünk a nyitás lehetőségének, és köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatást, mely lehetővé tette az idei program megvalósítását. Annak különösen örülök, hogy a hat vendégtársulat mellett – a nyári színház évtizedes hagyományait idézve – a Pécsi Nemzeti Színház egy vadonatúj produkcióval érkezik a szabadtéri színpadra: A miniszter félrelép című bohózatot négy alkalommal is eljátsszuk.

A Pécsi Nyári Színházban 2021-ben fellép a Bánfalvy Stúdió (Páratlan páros), a L’art pour l’art Társulat (Ember a falvédőről), a kaposvári Csiky Gergely Színház (Furcsa pár), a Pesti Művész Színház (Imádok férjhez menni), a Gergely Theáter (Ami késik, nem múlik), a Rátonyi Róbert Színház (Cigányszerelem) és a Pécsi Nemzeti Színház (A miniszter félrelép).”

További részletek a pecsinyariszinhaz.hu oldalon találhatók.

Nyitókép: A miniszter félrelép (Györfi Anna és Vidákovics Szláven), fotó: Pécsi Nemzeti Színház/Körtvélyesi László