A magyar irodalomhoz mindig is szervesen kapcsolódott a kávéházi kultúra, ezt a miliőt, kultuszt igyekszik megidézni ez a rendezvény és kortárs formában népszerűvé tenni ? hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a programról tartott április 26-ai sajtótájékoztatón Budapesten. Húsz ikonikus és újhullámos kávéház lesz a helyszíne az ingyenes rendezvénynek, amely május 18-án 19:00 és 23:00 között csaknem 50 kulturális programot kínál, például verses-zenés esteket, irodalmi vetélkedőket, slam poetryt és dumaszínházi programokat, valamint koncerteket ? fűzte hozzá.

Serfőző Krisztina, az esemény főszervezője kiemelte, hogy a századforduló idején a polgári élet legfontosabb helyszíne volt a kávéház, hiszen itt cseréltek eszmét, információt a polgárok. ?A 21. század felgyorsult tempójában szeretnénk megmutatni, hogy ez a kincs még mindig megvan, és szeretnénk arra is rávilágítani, hogy a társaságban eltöltött idő ebben a rohanó világban az egyik legfontosabb értékünk? ? tette hozzá.

A programokról szólva elmondta, hogy a Dunapark Kávéházban a Dumaszínház jóvoltából a közönség Felméri Péter estjét hallhatja, őt követi Bíró Eszter és zenekara, akik Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, Szép Ernő és Varró Dániel megzenésített versei mellett a zsidó folklór dallamainak akusztikus feldolgozásával és kortárs szerzeményekkel készülnek.

A Nyugat folyóirat szülőhelyén, a Centrál Kávéházban Tamás Benedek, Nemes Janó, Gyulai Csaba és Turek Miklós tart verszenei kalandozást Pilinszky János költészetében, majd egy versszínházi monodrámát lehet hallani József Attila életéről és költészetéről a költő verseinek felhasználásával.

A kortárs irodalom egyik fellegvárának számító Hadik Kávéházban a magyar slam poetry válogatott művészei ? Kemény Zsófi, Bánóczi Bea, Bárány Bence, Mészáros Péter és Simon Márton ? idézik meg mások mellett Ady, Babits, Kosztolányi és Karinthy szellemét, az Ibolya Espressóban pedig Örkény-egypercesek hangzanak el Für Anikó, Bíró Kriszta és Kálid Artúr tolmácsolásában.

A Magvető pódiumjátékkal és irodalmi vetélkedővel készül, a Gerbeaud átriumában a Váczi Eszter Quartett és a Group n? Swing ad koncertet, a 160 éves cukrászda aranyszalonjában pedig Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráiból hallhatnak részleteket az érdeklődők, akik később Saly Noémi muzeológus kávéháztörténeti előadásán is részt vehetnek. Kerek évfordulót ünnepel idén a 120 éves Művész kávéház is, ahol Szávai Viktória Weöres Sándor-estjével, valamint Bardóczy Attila és Berec Péter francia sanzonestjével várják a közönséget, de az esten debütál az évfordulóra készült Művész120 elnevezésű torta is.

A Kék ló underground kávézóban kora este a Deus ex kvartett zenél, őket az ef. Zámbó Happy Dead Band és Tisza Kata közös verses-zenés estje követi, a Cafe Freiben könyvbemutatók lesznek, a Gerlóczyban pedig a Taraf de Akácfa ad koncertet.

Az est egyik különleges programjának ígérkeznek azok a kávéházi túrák, amelyeken a tradicionális budapesti helyszíneket lehet körbejárni szakmai vezetők segítségével.

Forrás: MTI