Miskolc város napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Déryné színházi díjat idén a Miskolci Nemzeti Színház művésznője, Varga Andrea kapta.

„A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő. Legyünk büszkék azokra, akik Miskolc város napja alkalmából elismerésekben részesültek, és köszönjük meg munkájukat és mindazt, amit városunkért, Miskolcért tettek” – írja Miskolc önkormányzata a díjról kiadott közleményében.

Varga Andrea énekhangjára 1997-ben, a szlovákiai Tornaalján egy tehetségkutató fesztiválon figyelt fel Majoros István, a Miskolci Nemzeti Színház akkori koreográfusa, aki a zsűriben foglalt helyet. A következő évadban a sikeres felvételi után Varga a színház színitanodájában Majoros István osztályába került. A hároméves oktatás elvégzése után a színház társulatának tagja lett és azóta gazdagítja a miskolci színházi életet. Az évek során a közönség számtalan különböző szerepben láthatta őt, énekhangját minden alkalommal vastaps fogadja a zenés előadások során.


645cd0ee2fd04a8b3f196403.jpg
Varga Andrea a Jézus Krisztus Szupersztár című darabban. Fotó: Éder Vera

Az Evita című musicalben nagyot alakított Eva Peronként, az utóbbi években pedig olyan emlékezetes előadásokban láthatták a nézők, mint a Hegedűs a háztetőn, ahol Fruma Sárát alakította, A Mester és Margarita előadás Konferansziéja is ő volt, de a Bál a Savoyban operett és a Veron című operaelőadásokban is emlékezetes pillanatokat láthatott tőle a közönség. Jelenleg a Jézus Krisztus Szupersztárban láthatják őt a nézők Mária Magdolna szerepében, az Ének az esőben musicalben Dora Bailey-t alakítja, A revizorban pedig Annát, a Polgármester feleségét.

„Úgy gondolom, hogy a kultúra, a színház, a zene az, ami igazából értéket közvetít. Olyan sok minden történik itt körülöttem a Miskolci Nemzeti Színházban. Az impulzusok, a változások, a nézői visszajelzések mind-mind erőt adnak, és a mai napig azt érzem, hogy nekem itt dolgom van” – osztotta meg gondolatait Varga Andrea.

A színház 200. ünnepi évadában látható lesz A tatárok Magyarországban, A csárdáskirálynő, A szálemiek és a Kölcsönlakás című előadásokban.

Nyitókép: Varga Andrea A Mester és Margarita című darabban. Fotó: Gálos Mihály Samu