Mi lesz a Budapest Parkban, miért kell ott lenned?

Pszichológus vagyok és tréner is, csapatépítő tréningeket, illetve vállalatoknál vezetői coachingot tartok. Mondhatjuk, hogy ez a tanult szakmám. A zenét is tanultam, de pszichológiából diplomáztam. Most éppen egy kommunikációs világvállalat HR-eseivel dolgozom majd együtt. Van olyan tréningem is, ahol zenélünk, rapet írunk, együtt hozunk létre valamilyen produkciót az egyébként nem zenész aktuális csapattal.

Októberben jövünk a Quimbyvel a Budapest Parkba, arra készülünk gőzerővel. Addig a kisebb produkciók töltik ki az időmet. A Kutya Vacsorája mellett van egy trióm, ami a zenekar három tagjából alakult, de ott nemcsak kutyás számokat játszunk, hanem a kedvenc világslágereinket is. Ez a radar alatt repülő bandám, a NeVa. Most pedig a szintén kutyás Nemes Zoli és a felesége, Nemesné Pintér Mónika kértek fel, hogy ugorjak be a gyerekzenekarukba, a Bogármuzsikába. Ebben nem énekelek, csak perkázom és dobolok.

A feleségem most éppen nagyon elfoglalt, szóval én vagyok otthon – nagy örömmel. Majdhogynem a dicséretes htb., azaz háztartásbeli címet vívtam ki. Sütök-főzök, mosogatok, teregetek némán, a legjobb barátom a mosógép, de mivel vannak koncertek, tréningek és coaching, ezért azt nem mondhatom, hogy teljesen htb. lennék. A hagyományos, mondjuk ötven évvel ezelőtti családmodell nálunk most megfordult.

Úgy tűnik, a Covid után még nem tért vissza teljesen az élet, és a Quimby leállása is okozhatja, hogy most nincs úgy tele a naptárad.

Igen. De attól, hogy most épp nem játszunk, még dolgozunk. Nemrég töltöttünk együtt egy teljes hetet Nagykónyiban próbával, pihenéssel. Teljes a legénység, együtt gondolkodunk már több mint egy éve, de logisztikai szempontból nem tűnt jó ötletnek október előtt játszani, ezt az egész fesztiválszezont még ki akartuk hagyni. A munka megy, csak nem látványos.

A Kutya Vacsorája így most milyen helyet foglal el az életedben?

Olyan számomra, mint egy állócsillag. Minden tagnak van egy fő projektje mellette, de azért ahány helyre meghívnak minket, mi elmegyünk. Ha van ütközés, akkor egyeztetik egymás között a különböző menedzsmentek, nagyon jó a kapcsolat közöttük. Nem áll egyik zenekar sem a másik útjába. A Kutya Vacsorája mindig is szerelemgyerek volt, de attól még nem hobbizenekar. Bár ki tudja, van, akinek a hobbija a szenvedélye, és egyébként unja a munkáját. Nekem szerencsém van, ugye? Mind a pszichológusi karrierem, mind a zenei pályám egy szeretett téma köré csoportosul. Ez nagyon jó helyzet.

A Kutya Vacsorája folyamatosan alkot és lemezeket csinál. Hamarosan kijön a Samsara nevezetű albumunk, ami a karmikus életekről szól.

Mennyit zenélsz manapság?

Szerencsére mindennap! Tanítom a kisfiamat kongázni, és van még két növendékem Ráckevén. Mondhatnám, hogy gyakrabban van a kezemben a hangszer, mint amikor a Quimbyvel évi nyolcvanat játszottunk, mert amellett otthon már nem fogtam meg, csak próbaidőszakban. Most nem megyek el úgy a hangszerek mellett, hogy ki ne próbálnám valamelyiket. Amikor ma hazaérek, Bogármuzsikát próbálok, mert egy teljes lemez anyagát kell elsajátítanom. Büszke vagyok rá, hogy meghívtak ebbe a produkcióba, mert ez egy topkategóriás gyerekzenekar. Nagyon gazdag és érdekes a zenei életem jelenleg, mondhatnám, hogy kezd kiteljesedni így ötven fölött. Nagyon-nagyon jól érzem magam benne.

A Quimby a fő zenekarod, ami egy nagy tömegeket vonzó produkció. Ezt tekintve mi a jövője A Kutya Vacsorájának, lesz az is nagy zenekar egyszer?

A Kutya Vacsorájának van egy csodálatos rendszere és a tagok számára egy speciális bája, ami egyfajta lazaság és a profizmus találkozása. Nincs a közös munkában semmi véres akarás, erőlködés, csalódás. Fenn és lenn nekünk olyan, mintha egy dombos tájon utaznánk. Fönn is szép meg lenn is szép. Nincs haragvás, a másik naptárában kutakodás, soha senki nem is marad le. Szerencsére egyikünknek sem befolyásolja az egzisztenciáját sem kulturálisan, sem anyagilag a zenekar helyzete. Mondom, állócsillag. Van, szeretjük, része a csillagképeknek.

Nagyon szerencsés egybeesés, de nyilván nem akarom ezt úgy beállítani, hogy csak így alakult, hiszen ez a ti döntéseiteknek, akarásotoknak, motivációtoknak az eredménye.

Ezzel le is írtad az én szerencsefogalmamat. Szerintem akkor van az embernek szerencséje, hogyha megvan a szorgalma, a hite és a szeretete a többiek iránt. A szeretet pedig türelmes.

Ennyi mindennel a hátad mögött mi inspirál, mi motivál téged? Van benned indíttatás, hogy még ezt a szöveget vagy dalt meg akarod írni?

Igen, van! Egy dolgot nem nagyon szeretnék, ismételni magam. Másrészt persze, soha nem is közöltünk mást, mindig ugyanazt mondjuk, csak más kabátban. A motiváció egyszerűen a vágyak kielégítéséből fakad. Egy zenésznek az a vágya, hogy játszhasson, mert játszani jó. Mint amikor a gyerek közeledik a fagyi felé, és egyre izgatottabb, mert tudja tapasztalatból, hogy az nagyon finom. Ugyanilyen készülni egy koncertre: az maga a motiváció, hogy kiváló zenészekkel játszom nagyszerű zenét. Motivál az is, hogy megkeresem, melyik hangszeren fog valami a legjobban szólni, az alkotás, a technika. Az is kihívás, hogy még messze nem tudok mindent a saját hangszereimről se, és ha ezer évig élhetnék, akkor se tudnék mindent róluk. Ez a része a motivációnak számomra nem vész el.

Amikor valaki a zeneiparban sok időt tölt el, akkor előfordulnak kiégési szakaszok. Egyszer neked is elfogyott a motivációd, tíz éve ki akartál lépni a Quimbyből, de a többiek nem engedték.

A kiégés abból is adódhat, hogy az ember sokat kivesz magából, és nem tesz vissza a helyére semmit. Nagyon sokat ad magából, nagyon sokat követel magától, és nem hagyja magát visszatölteni, vagy úgy érzi, a környezetétől nem kap eleget vissza. Ez vezet a kiégéshez. Segítő szakmákban elég jellemző, hogy a segítő aggódik azért, akiért tesz, ő viszont nem kap feltöltődést a családban, mert ott is csak adnia kell. Aki nem kap, annak előbb-utóbb nincs miből adnia. Még akkor is, hogyha csodálatos isteni energiaforrásunk van mindannyiunknak. Ha pihenni kell vagy jó szó kell, azt kell megkeresni, mással nehéz pótolni ezeket a dolgokat. Én permanens piálással pótoltam. Egyik oldalról nézve kiégtem, csalódott voltam, másrészt viszont a nyakló nélküli fogyasztás is előidézte ezt az állapotot. Hogy is mondják? Nincs az a probléma, amin az alkohol ne tudna sokat rontani. Ez jó kis tanulság volt.

Felszínesen hangozhat, de bölcsességet érzek áradni belőled. Most éppen stagnálsz egy jó ponton.

Jól vagyok most, ez igaz. Szeretek magamba visszavonulni, meditálni, elmélkedni. Hagyni, hogy a dolgok történjenek, de soha nem úgy, hogy nélkülem történjenek. Tehát mindig megtenni, amennyit megtehetek, de nem aggódni azon, amin viszont nem tudok változtatni. Ez nagyon fontos része annak a Varga Liviusnak, aki most vagyok. Nem káromkodom egy dugóban, mert nem feltételezem, hogy nem ott kellene lennem abban a pillanatban. Egymillió öröm van mindig körülöttünk. Az a fajta megérkezés, amit itt és most érzek magamon, nyilvánvalóan annak is köszönhető, hogy nem így születtem, hanem az ellentétét is kipróbáltam. Nagyon remélem, hogy tíz év múlva, 62 évesen azt gondolom majd, hogy ja, tíz éve azt hittem, megérkeztem, pedig dehogy, hiszen most érkeztem meg!

Hogyan éled meg azt a nagy fokú bizonytalanságot, amiben létezünk most már több mint két éve? A vírus, a háború, a klímaváltozás…

A bizonytalanságot ugyanúgy stresszel élem meg, mint bárki más. Meg kell tanulnom, hogy mindenféle biztonságérzet puszta illúzió. Ellenben nekem nem olyan sötét ez a dolog. Látom, hogy a világjárvány miatt mindenki értékeli, milyen sokat jelent kijönni otthonról. Tiszta ruha van a gyereken, tele van a hűtő, van üzemanyag az autóban. Gondolj bele, meleg víz jön a falból. Direkt így mondom, és direkt nem változtatok rajta. Meleg víz jön a falból. Hogy nem fogjuk ezt föl, hogy ez mekkora nagy dolog?

Azt mondom, mindent kezdjünk el élvezni. Elsorolni minden nap, hogy mi volt a jó. Nagyon-nagyon sötéten nem tudom látni a helyzetet. Ugyanis tisztában vagyok vele, hogy rettenetes dolgok történhetnek velem is, a családommal is, akár egy héten belül, amire nem is számítanék. De nem látom sötéten a világot, épp ellenkezőleg, elkezdem még fényesebben látni, hogy most még nagyon sok minden jó.

Mit javasolnál a fiataloknak? A gyerekeidnek?

A klímakatasztrófa közeledtét nekem már 14 éves korom óta jelezte édesapám, aki biológia–földrajz szakos tanárként és lelkes Föld-védőként látta, mik a problémák, hogy meddig tart a kőolaj. Látszott, hogy baj lesz, bár nem tűnt ennyire közelinek, az igaz. A fiataloknak nem tudok mást mondani, mint azt, hogy cselekedjenek, és ne pánikoljanak. Javaslom a nyugalmat és a szorgalmat együtt. A gyerekeimnek pedig azt tudom adni, hogy a jellemüket formálom. Ennél többet nem tehetek, de ezt meg fogom tenni. A legfontosabb az, amit az együtt töltött idő során hasznosan át tudunk adni nekik, például viselkedési stratégiákat. Ez az úgynevezett háló az életre, és minden más halnak bizonyul.

Ki az a zenész, legyen élő vagy holt, akár elérhetetlen is, akivel még szívesen zenélnél együtt?

Végtelen a sor. Minden reggel arra kelek, hogy valakivel zenélni akarok. Minden nap hallok olyan zenét, amire azt mondom: ezt miért nem én találtam ki? Miért nem vagyok benne? Bárcsak, bárcsak, bárcsak! „Az ajtó előtt türelmetlenül / Tömött sorokban / Állnak a vágyak és arra várnak / Hogy valóra váljon mind.” A Quimby Country Joe McDonald című számából idézgetek, ez forog most a fejemben. A legfontosabb vágyam jelenleg az, hogy a Quimby zenekarral játszhassak együtt.

Bárdos Kata Kincső

A teljes írás a Magyar Kultúra magazin 2022/7. számában olvasható.

Fotók: Magyar Kultúra/Éberling András